2013. augusztus 29., csütörtök

2013.08.29. Paradicsom leves, pulykacsíkok sajtszószban, rántott tengeri halfilé.

Szervusztok! Előre szólok, hogy van egy kakukktojás a képen, mert a jobb felső sarokban látható tzatziki, nem tartozik a menühöz. Gergő fiam, úgy két napja, látva a kovászolni való uborkákat megjegyezte, hogy enne egy kis tzatzikit. Így tegnap a maradék ubikból, és a frissen hozott kígyóuborkákból készítettem egy tisztességes adagot. Ez este történt, és reggelre a képen látható mennyiség maradt. Legalább le tudtam képíteni, és meg is kóstolhattam. Ha nem ismeritek, mindjárt azt is leírom, hogyan kell készíteni.


De térjünk a lényegre! A mai leves, paradicsom sűrítményből készült. Meg lehet csinálni nyers pariból is, de nincs sok értelme. Hacsak nem vetemedtek jelentősebb mennyiségű paradicsom befőzésére, mert akkor van nyersanyag. Egy fazéknyi levesért, viszont nincs értelme nekiállni a sűrítésnek. Ahogy mindig, most is tésztát főztek bele, és kint is hagytam a kitálalt adagot, azzal a tisztességtelen szándékkal, hogy perceken belül magamévá teszem. 
Főételként, ma kétfélét rendeltünk. Pulykacsíkok sajtszósszal, rizzsel az egyik. Megkóstoltam, és meg vagyok elégedve. Akár tokánynak is hívhatnánk a csíkozott hús miatt, és lágy íze miatt nagyon jól esett a falat. Sokszor megjegyeztem már, hogy családunk szereti a szaftos ételeket. Na ez olyan! Megfelelően sűrű, nem ragacsos, pont jó. Jól fog esni. 
Gergő most nem fog reklamálni a rántott halhoz adott tartár, szerinte mindig csekély mennyisége miatt, hiszen a maradék tzatzikit félretettem neki. Ez illik is hozzá. Nem tudom milyen halat paníroztak be, és rántottak ki, de biztosan valamilyen tengeri, szálka nélküli fajta. A rántott halban, nem szeretem a szálkát! A halászlé, az más. Abból könnyebb kiválogatni. A panírba beleragadt szálkákat viszont könnyebb lenyelni. Bevallom azért a filézett halból készített halászlét, vagy ha harcsaszeletek főnek a lébe, mindennél jobban szeretem. De rég is ettem már egy jó hallevet!
Mivel az elején megígértem, elárulom, hogyan készítsétek a tzatzikit. A legegyszerűbb Görög saláta, amit előételként, magában is fogyasztanak, akár csak pirítóssal. Legegyszerűbben kígyóuborkából csinálhatjátok. Meghámozni, nagy lyukú reszelőn lereszelni, sózni, majd kicsavarni. Szétnyomott fokhagymával, apróra vágott kaporral, tejföllel, vagy joghurttal összekutyulni, és már kész is. Mivel a Görög joghurt (nem a Danone) sokkal sűrűbb mint hazai társa, csináljátok tejföl, és joghurt keverékéből. A friss fokhagymát pedig lehet fokhagyma porral helyettesíteni. Én még egy kávéskanálnyi mustárt is kevertem bele. Három kígyóubihoz kell 1 pohár tejföl, vagy keverék, (450g) 5 gerezd fokhagyma, 1 ek. apróra vágott kapor, 1 ek só, (ezt később kinyomjuk, és a lé is nagyon finom) 1 kk. mustár. 
Remélem, holnap már sokkal szebb időben várom az ebédet! A maihoz pedig, jó étvágyat kívánok!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése