2016. október 13., csütörtök

2016.10.14. Frankfurti leves, tejberizs, rakott húsos penne.

Egyszer hopp, máskor kopp! 
Ezzel jellemezhetném legjobban a mai ebédet, különös tekintettel a főételekre. Ez viszont korántsem az étel mennyiségére vonatkozik, hiszen mindig bőséges az ebéd. Van néha egyszerűen olyan étel, amihez nem fűlik annyira az ember foga. Ízlések, és pofonok ugyebár...


A levessel most sincs semmi különösebb problémám, hiszen péntekhez méltón, a leves ma is rendkívül rendkívül tartalmas, már akár önmagában ezzel is, bőségesen jól tudnék lakni. Valószínűleg meg is teszem, hiszen a frankfurti levest igencsak kedvelem. Ebből már könnyen kiderítheti mindenki, hogy ma, pénteken, 14.-én ezzel indul az ebéd, persze nem csak nálunk, hanem rajtunk kívül még több száz háztartásban is. Mindazokéban, akiknél az étel forrása ugyanaz a konyha, mint a miénk. Ez pedig a gyulai Tölgyfa Étterem konyhája, immáron folyamatosan öt éve magam, és családom esetében.

A levessel, tehát biztosan jól fogok lakni, amire szükségem is lesz minden bizonnyal, hiszen a főételekért már jóval kevésbé rajongok. Az első választási lehetőség ugyanis a tejberizs, ami számomra a bébipapi kategóriába tartozik, én pedig a bébikorból már néhány éve kinőttem. Tehát, mivel alsó fertályomat már rég nem borítja tojáshéj, a tejberizst ma is, mint általában mindig kihagyom. Olyannyira, hogy nem is rendeltünk belőle, tehát ha nem készítettem volna magamnak egy adagot még régebben, és több kameraállásból nem fotóztam volna le, akkor most itt állnék meglőve, és nem tudnám mivel illusztrálni a mások asztalára kerülő ételt. Mivel azonban előrelátó vagyok, több tejberizsről készített képpel is rendelkezek. Igaz, hogy öt éve ez szerepel minden alkalommal illusztrációként akkor, amikor tejberizs kerül az étlapra, de a cél ugyebár szentesíti az eszközt. 

A másik főételt, már akár kedvelhetném is, de akadnak az embernek olyan pillanatai, amikor nincs kedve egy adott ételhez, és nálam most jött el ez a pillanat. Mivel azonban, a levessel már jóllaktam, ez az apróság már nem aggaszt. Testi táplálékként bőségesen elég volt mára a frankfurti leves, szellemi táplálék igényeimet pedig igyekszem más módon pótolni ma. Rám is férhet, mert tegnap jó étvággyal belakmároztam a körömpörköltet, és még mindig bennem él finom íze. Nem vagyok fényevő, sőt határozottan elutasítom a hasonló hiedelmeket, de mint saját példám is bizonyítja, nem minden az ember hasa. Időnként számomra már annyi is elegendő, hogy gondolok rá, azzal pedig már maradéktalanul jól is lakok. Ha pedig még esetleg írok is róla, az maga már a gyomorrontás. Jó nekem, hogy csak ilyen gondjaim vannak! Gyomorrontásom sem volt mostanában. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése