2013. augusztus 22., csütörtök

2013.08.22. zöldborsó leves, bácskai rizses hús, rántott sajt.

Reggel, mikor megkaptuk a kaját, épp kedves vendég volt nálam, és meglepődött, milyen hamar érkezik az ebéd. Már többször elmondtam, de új olvasóim kedvéért megismétlem, nagyon közel lakunk a konyhához. Mindössze néhány száz méter a távolság, így az elsők közt vagyunk a kiszállításkor. Ezért értesülhettek viszonylag hamar arról, hogy mit eszünk nap, mint nap. Mire másokhoz odaér az ebéd, már láthatják is, mit fognak enni aznap. Ennek természetesen van előnye, és hátránya is. Mi sem rendelünk minden nap, mindkét menüből, hiszen nálunk kérem demokrácia van! Bár sokszor én döntöm el, mi fog a következő héten érkezni, többnyire megbeszéljük a menüt. A másik az, hogy ismerem a család ízlését, így bátran be merem vállalni a rendelést. Nem nagyon fordul elő, hogy reklamáció lenne.


A levessel nem is lehetne ilyen, hiszen ebben nincs választási lehetőség. Ez minden napi menünél, közös. A mai napon, zöldborsóleves. Az étlap szerint, "magyaros zöldborsó leves" Pont olyan, ahogy párom készíti. Drága Anyósom is így csinálja, ezek szerint túlteng bennünk a nemzeti öntudat. A friss zöldborsóból készített levesnél, tényleg kevés finomabb van. Kevés zsíron megdinsztelve a borsót, majd fűszerezni, felönteni csont alaplével, vagy vízzel, a végén tésztát belefőzni. A Mama siplikével szokta csinálni. Ez a mai rejtvény!
A lehető legegyszerűbb panírozott étel, ebben a formában a rántott sajt. Tegnap jártam a Sparban, és láttam a panírozott hűtött árukat. Óriási a választék, és ez is köztük volt. Ez, a lehető legjobban előkészített áruk közt van, mert olyan sajtból készül, ami nem olvad meg a sütés közben. Mivel a konyhán ezt is bő, forró olajban sütik, nem is fordulhatna elő, hogy kicsorogjon a panírból a sajt. Itthon nehezebb lenne elkészíteni. Hiába! Ez a nagy konyha előnye! Na meg az, hogy szakavatott szakács, konyhalányok készítik az ételeket. Ezt most úgy érzem, nem volt nehéz. Gergő örülni fog, mert viszonylag jó adag tartár is érkezett hozzá, így kevés pótlásra lesz szükség. Kevés majonézzel biztos ki fogja egészíteni, mert szerinte a sajthoz hozzátartozik. Szerinte.
A másik főétel a bácskai rizses hús. Hogy mitől bácskai, nem tudom, de nem ez a lényeg. Belekóstoltam és ízlik. Kicsit kiérzem belőle a köményt, de ez az én szám íze. A hozzá kapott uborkával, harmonikus egységet alkot. Tegnap szóba került az, hogy kritikát alkotok az ételekről. Jót, és rosszat egyaránt. Szerintem, rossz kritika nincs. A kritikának, objektívnek kell lenni. Nem lehet részrehajló, mert az nem kritika. Remélem, mindenki örül annak, hogy igyekszem megőrizni pártatlanságomat. Őszintén mondom, én is sokat tanultam azóta, hogy értékelem a napi menüt. Jobban rálátok arra a munkára, ami egy ekkora konyhán, minden nap zajlik, és bár függőben van egy látogatás, amivel még nagyobb betekintést nyerhetek a feldolgozásba, főzésbe, sok tapasztalatot szereztem eddig is. 
További jó munkát kívánok, és mindenkinek jó étvágyat saját ebédjéhez!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése