Mivel ismét paradicsomsalátán élek már két napja, azt hihetnénk, hogy csak úgy mellékesen számolok be a rendszeresen érkező ételekről. Nem így van! Minden nap kihívást jelent az ételek kóstolása, fotózása, az, hogy ne egysíkúan, hanem viszonylag színvonalasan írjak róluk. Magam támasztottam ezt a követelményt, és szívesen teszem. Hozzátartozik az igazsághoz az is, hogy ez az oldalam, a legrendszeresebben megjelenő oldal. Hétköznaponként minden nap jelentkezik, így rendszerességre sarkal engem is.
Mint mindig a levessel kezdek. Hamis gulyás érkezett ma. Nem tudom érzékeltetni az adagot, de higgyétek el, a két adagból, akár négyen is tudnánk enni. Jóllakni nem, de a leves funkcióját, akár négy személyre is biztosítaná az edény. Ilyenkor mindig eszembe jut a kórházi menü. Az a néhány szem sárgarépakocka a mi a híg lében úszkál. Nem ragozom tovább, mert nincs értelme összehasonlítani a két kaját.
A két rántott csirkeszárny, ami egy adagot képez, a mellé tett rizi-bizivel, megint garantálja éhségünk csillapítását. Kimi kutyám is beleszimatolt a levegőbe a tálalás közben, mert megérezte, hogy számára is értékes táplálék van a tányéron. Majd, ha ott lesz az ideje, meg is kapja a csontot természetesen. Az jár neki, és tudja is. Mint a képen látszik, ez is bőséges adag, így jól jár, aki ezt eszi.
Tulajdonképpen a zöldborsó főzelékkel is jól jár valaki, egyedül én nem. Ez minden alkalommal kihívást jelent számomra. A tálalásról van szó. Szinte minden alkalommal szétesik a Stefánia vagdalt, amikor tálalni akarom. Most is így történt. Már nem is idegesítem magam, mert ezen úgy sem tudok változtatni. Azok, akik nem edényben kapják az ételt, hanem helyben, az étteremben eszik ebédjüket, biztosan szépen, egyben kapják a tányérra. Mivel nekem ki kell emelnem az edényből, és újra a tányérra helyezni, ez biztos törést okoz benne. Így aztán, mivel jelentős gyakorlatom van a fotók feldolgozása terén, marad az utómunka. Most is igen jól sikerült kisimítani a ráncokat a fasírton, ami egyébként megint a megszokott minőség, tehát finom!
Hogy teljes legyen a mai kulináris élvezet, kaptunk fejenként egy sütit is. Ennek elemzésébe nem bonyolódnék bele, mert a sütik fantázianevével mindig hadilábon állok. Lássuk a tényeket! Két kakaós piskótalap közt, vaníliás puding réteg. Ebből áll a süti. A teteje el van havazva, ha a rászitált porcukrot annak nevezhetem. Biztos jól fog esni annak, aki megeszi. Én nem, mert bármennyire furcsa, szinte alig eszek a sütikből, és mivel van a számomra ilyenkor létszükségletté váló paradicsomból, azzal lakok jól. Az jöhet, minden formában!
Nektek viszont jó étvágyat kívánok, saját ebédetekhez!
Nektek viszont jó étvágyat kívánok, saját ebédetekhez!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése