2013. október 22., kedd

2013.10.22. Tojásleves, borított borda, rakott zöldbab

Az élet nem áll meg, de mivel tegnap meghalt a számítógépem, kénytelen vagyok alternatív megoldáshoz folyamodni. Behoztam azt a masinát, amivel a videókat szerkesztem, de mivel ez nem volt eddig internetre kötve, több biztonsági intézkedést, ill egyebeket kellett tennem.  Nem volt fent rajta, a fotószerkesztő progi sem, amivel a mindennapi betevőmről készült fotókat dolgozom fel. Ezért késik a megszokott napi menü.


Ha minden igaz, a férfiasságom rendben lesz, mert a tojáslevesnek, állítólag van köze hozzá. Én még nem tapasztaltam, de hinni kell benne. Jó köményes, ebben is van babér bőven, Ha nem tudnám, hogy nem így van, azt hihetném, a tegnapi leves lett felturbózva. Meg sem fordult a fejemben!!! Nekem ízlik. 
Mint ahogy ízlik mindkét főétel is. A borított borda, kellemesen fűszeresen érkezett. Kíváncsiságom határtalan, így bele is kóstoltam mindkettőbe. Először a borított szeletbe, ami nem csak látványos, hanem igen finom is. Az egész tetején roppanós sajtréteg van, ami még szuperebbé teszi.
A rakott zöldbab, szintén nem a megszokott módon érkezett. Látszik, hogy történtek változások a konyhán. Nagyon szép a rakott étel, de bevallom, kicsit eltúlzottnak éreztem a rászórt őrölt pirospaprika ízét. Néha a kevesebb több. Tudjátok, hogy ez az én külön bejáratú véleményem, és valószínű, mások egészen másként gondolkodnak. Nem baj. Különbözőek vagyunk, így ez az én saját álláspontom. Maga az étel egyébként szintén finom. Nagyon szép is rajta a paprika, sokszínűvé teszi a kaját, de nekem túl erőteljes az íze így. 
Nem  említettem még a csemege ubit, ami a borított bordához járt. Jó így együtt. Jól is laktam a kóstolással. 
A számítógép problémáim egyenlőre megoldódnak, de komoly munka lesz a hét hátralévő felében. Újraélesztési kísérlet következik a megpusztult notebookon, és mily szerencse, hogy minden alkalommal biztonsági másolatot készítek mindenről. Ha nem így tettem volna, az összes fotóm, zeném, és egyáltalán minden dokumentumom elenyészett volna. Pótolhatatlan lett volna a veszteség. Így viszont némi optimizmussal tekintek a jövőbe.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése