2013. szeptember 19., csütörtök

2013.09.19. Tejfölös krumplileves, sült csirkecomb, pacalpörkölt, uborkasaláta.

A megszokottnál kicsit később jelentkezek a mindennapos tevékenységemmel, de már előre is dolgoztam. Már 7 órakor fent volt az étterem oldalán a mai menü, pedig még meg sem kezdték a kiszállítását. Könnyű nekem, mert több ezer fotóval rendelkezek ételeinkről, így nem volt nehéz hasonlókat találni, és összeállítani a mai menüt.(a fotók mind saját készítésűek, így nem lehetnek jogi problémák)  Egyedül a savanyúságban tévedtem, de ott is csak kicsit. 


Nézzük, mi a véleményem a kóstolás után! Hát bizony, a levesben a krumpli, kicsit keményebb maradt. Nem elviselhetetlenül, de nem al dente. (ez a szakkifejezés, fogkeményet jelent)  Lényegesen roppanósabbak a krumplidarabok, mint azt vártam. Egyébként, semmi baj a levessel, mert finom így is, de megfogadtam, hogy a legapróbb problémákra is felhívom a figyelmet, fogadatlan prókátorként. A képen látható pici piros, egy madárszem csili. A legkisebbet választottam készletemből, és meg kell állapítanom, hogy az egész kondér ízesítésére is elegendő lenne. Tűröm a csípőst, de nem vártam ezt a mértéket. 
Mivel ma csak egyféle főételt rendeltem, legnagyobb bánatomra a pacalpörköltet nem tudom megkóstolni. Pedig biztos finom. Abba is tehetnék a csilipaprikáimból, amikből egész skálát tudok felsorakoztatni egészen a világbajnokig. Az már szinte elviselhetetlenül csípős. Azzal dicsekedni kell! Ajándékba adni, szép csomagolásban, és láttatni, hogy nekem ilyen is van. Azt pedig aki kapja, majd kitöri a frász, hogy meg merje kóstolni, vagy nem. Csilirajongó barátom, most hajtott végre egy  tesztet, és meg kell állapítani, hogy a gyengébb nem képviselői, sokkal bátrabbak voltak a csili kóstolásban. Gratulálok Hölgyek! Nekem pedig most kezd hatni a kapszaicin, és bevallom, nagyon kellemes érzés. Most járja át egész testem az a semmihez nem hasonlítható érzés, amit az a pici csili okoz. Jól esik!
Eddig el voltam foglalva mással, de essen néhány szó arról is, amit ma eszek. Kutyám, égnek álló orral jelzi, hogy ebből neki is jár! A csont biztosan. Merthogy csirkecomb jött mexikói rizzsel. Jól néz ki, és finom is. Kötelességemnek éreztem egy falat bekapását, mert anélkül nem tudnék objektív lenni. Igen jól sikeredett! 
Amiben tévedtem, az uborka elkészítési módja. Én is uborkát tettem volna a mai főételek mellé, de csemegeuborkára gondoltam. Ez még jobb! Sokkal jobban szeretem a friss salátákat, és így van vele az egész családom. Gyorsan el is teszem a saját adagomat, nehogy ne maradjon belőle! Fejlődésben lévő húszéves fiam, szerencsére igen jó étvágyú. Így aztán, fordult már elő, hogy mire észbe kaptam, nem maradt abból az ételből, ami nekem is ízlett volna. Szerencsére, jó helyre került!
Ennyit a mai ebédről, kicsit később mint szoktam, de még idejében. 
Mindenkinek jó étvágyat!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése