2013. szeptember 4., szerda

2013.09.04. Májgaluska leves, paradicsomos káposzta húsgombóccal, sült csirkeszárnyak, sütemény.

Előre szólok, hogy ma olyat teszek, amit igen ritkán szoktam, érkező ebédünk kapcsán. Kritikát mondok! Nem fogok lehúzni semmit, csak apró megjegyzést teszek. Nem is csigázom tovább a konyha személyzetét, mert tudom, hogy szokták olvasni.
Ma májgaluska leves érkezett. Ez a kritika tárgya. Az első a leves kapcsán, hogy a galuskát kóstolom meg. Ma kicsit keményebb maradt, mint azt megszoktam. Nem nagyon, de ha tízes skálán osztályoznám, hetet kapna csak a mai leves. A megszokott módon készült egyébként, csontlébe főzve a galuskákat, amiknek íze kifogástalan. Csak egy picit keményebbek, mint máskor.
A főételek közül ma is kétféle érkezett. Lehet, hogy jövő héttől, csak egy fényképpel szolgálhatok, mert fiam munkába állt, és munkahelyére kéri az ebédet. Ez is megoldható, hiszen nagyon sokan választják ezt a lehetőséget. Ma viszont én is választásra kényszerülök. Valószínű a paradicsomos káposztát választom, ami két húsgombóccal jött. Igen finom a káposzta. Mint már régen kiderült, imádom a paradicsomos ételeket, és le fogok csapni rá. Kicsit később, mert az ebédnek még nincs itt az ideje. Közben, finom lecsóillatot hoz felém a szellő a szomszédból, mivel a ház asszonya, ilyenkor, ha jó az idő, a teraszon főzi az ebédet. Az illat kitűnő!
Kutyám is érzi az illatot, de egészen másfélét. Messziről kiszúrja, ha olyan étek érkezik, amiben csont van. A maiban, lesz bőségesen. Adagonként, három sült csirkeszárny érkezett, rengeteg rizzsel, így az is jól fog lakni, aki ezt választja. Kutyám is, a leeső csontokkal. Nem tolakodó, szépen kivárja sorát. Közben, szelíden szugerál bennünket, hogy minél hamarabb végezzünk az étkezéssel. 
Az ebéd  befejezésekor, mindenkinek jár egy desszert. A Francia forradalom vívmányai közé tartozik a teljes menü, amit vitathatatlanul egy szegény emberből lett híres cukrásznak köszönhetünk. Ez a híresség  Marie-Antoine Caréme volt. Ő vezette be a leves, főétel, és desszert hármast. Nagyon sok süteményt talált ki, melyek közül sokat, a régi formában fogyasztunk ma is. A ma érkezett sütit, biztosan nem Ő találta ki, de ez is nagyon finom. Alul, felül linzertészta, közötte, mazsolás, vaníliás krém. Biztosan, nagyon finom. 
Most, hogy végeztem, megyek munkámra. Ismét készül egy kevés tzatziki, mert igény van rá. Ezek szerint, jól csinálom!?


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése