2013. április 5., péntek

2013.04.05. Tárkonyos raguleves, carbonara spagetti, túrógombóc vanília öntettel, kiwi


Kíváncsian vártam a mai napot. Nem az ételek okán, hanem azért, mert kivételesen, fotóapparátot cseréltem. Ez a gép, lényegesen jobb, mint amivel szoktam fotózni, de számomra nehézkesebb a kezelése. Nem azért, mert nem értek hozzá, hanem a kezem hibája miatt, nem tudok vele úgy dolgozni mint a másikkal. Egy próbát megért! Gyönyörű képeket lehet(ne) csinálni vele. A próba, még egy szempontból kitűnő eredményt hozott. Használható hozzá, a 25 éves vaku, amivel csodálatos képek készíthetők.
De tudom, hogy az ételekről kell beszélnem. Előtte viszont felhívnám valamire a figyelmet. Tegnap felfedeztem a facebookon egy oldalt. Aru-hazhoz az oldal neve. A gyulai közönségnek szól, és kínálja több házhoz szállítást végző konyha menüválasztékát. Többek közt, annak a konyhának az ételeit, ahonnan mi is kapjuk, minden nap. A látottak megnyugtattak!





Ennyi félrebeszélés után, rátérek a menüre. A leves, a szokásos gazdag pénteki leves. Ma tárkonyos raguleves. Nem spórolták ki belőle a tárkonyt. Én szeretem ennek a fűszernek az ízét. Különleges íz. Látva a levesünket, eszembe jutott a kertemben leghamarabb megindult fűszernövény. Ez nálam is a tárkony. Lehet viszont, hogy egész év termése nem lenne elegendő arra, amennyi ma levesünkbe került. Szerencsére, így sem túlzott az ízesítés.
A hét elején írtam egy cikket a húsvéti sonka újrahasznosításáról. Az egyik javasolt opció, ma érkezett. A carbonara spagetti. Sonkából, de itt nem a húsvéti maradékból készült. Elképzeltem, ahogy a szakácsok, és a konyhafőnök járnak házról-házra, és kis zacsekba gyűjtik a locsolkodásért járó tojást, és a kínált sonkát, azzal a céllal, hogy ma azt tálalják asztalunkra. (Bocsi a hülye gondolatért) Természetesen, friss alapanyagokból készítik a carbonara spagettit. 
A carbonara spagettiről ezt írtam.
A másik étel lehet, hogy frissen készült, de az is lehet, hogy fagyasztott túrógombócot használtak. Nem kezdek nyomozást az ügyben. Mindkettő jó megoldás. Meg finom is annak, aki szereti. Öntetként, ha jól saccolom meg az állagát, vanília puding került mellé. Illik a kettő egymáshoz. 
Mivel a tésztás ételek dominálnak ma, amikből csak módjával fogyaszthatok, valószínű a levessel fogok jól lakni. Van belőle bőven.
Ezen kívül, elfogyasztom, a nekem járó kiwit is, mert kell a vitamin. Bár kezdek kilábalni a hét elejei betegségemből, de a vitamin, kell ebben a nyálkás időben.

Hét végén, ezzel a rovattal szokás szerint nem jelentkezek, de lesz más, amiről írhatok. Mi is főzünk valamit. Hogy mit, az még előttem titok. 
Kellemes hétvégét!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése