2014. március 6., csütörtök

2014.03.06. Karalábéleves, szezámmagos rántott csirkemell, marhalábszár pörkölt

Napok óta amolyan folytatásos novellaként irkálok a hét nevezetes napjairól. A farsang farkáról, a húshagyó keddről, a hamvazó szerdáról, és ma a torkos csütörtökről. Sokan, köztük én sem ismertem eddig a néhány éve főként a vendéglátóipar által ismét felkapottá vált neves nap eredetét. Úgy hittem, kitűnő reklámfogás, vendégcsábító akciósan, féláron adni ezen a napon az ételeket. Néhány év alatt rengeteg étterem, kifőzde csatlakozott az akcióhoz. Ahonnan ebédünk érkezik nem, de ennek oka az, hogy így is nagyon olcsón kapjuk ebédünket. Más, neves éttermek esetében viszont akár több ezer forint is lehet ilyenkor az engedmény, egy komplett vacsora elfogyasztásakor. Később én is rájöttem, nem új ötletről van szó, hanem egy régi ünnepnap újragondolásáról. A torkos csütörtök, évszázadok óta létezik. A farsangi maradékokat nem lehetett sokáig tárolni, így kellett keresni egy olyan napot, amikor feloldozást kapunk a böjt alól, és elpusztíthatjuk a megmaradt ételeket. Húshagyó kedd, és hamvazó szerda után tehát jött a torkos csütörtök, vagy kövér csütörtök, illetve zabáló csütörtök. Mindenre van magyarázat. Ez amolyan húzd meg, ereszd meg módszer, hiszen tagnaptól negyven napig szigorú böjt lenne. Elvileg. De eleink is rájöttek, hogy minden kapu mellett létezik egy kiskapu, ha pedig mégsem, akkor csináltak egyet, vagy akár többet is. Ez nem a hivatalos álláspont, hanem magánvélemény!


Tehát ma torkoskodunk! Kicsit kilóg a sorból a karalábéleves, ami inkább böjti étel, de így is finom. Vegetáriánusként is lehet torkoskodni. Egyértelmű, hogy a mai leves is előre feldolgozott karalábéból készült, hála a mai technológiának. Ennek köszönhetően egész évben használhatunk olyan nyersanyagokat, amiket régen nem. A karalábé viszont nagyon sokáig tárolható. A leves elkészítése is egyszerű, de recepttel ma nem szolgálhatok.
Ugyanígy nincs receptem a rántott csirkemellről, ami ma szezámos panírt kapott. Ugyanazon a módon, mint a sima rántott hús, csak a prézlibe szezámmagot kevertek. A fázis, mint azt biztos ismeritek, liszt, tojás, zsemlemorzsa, majd forró zsiradékban kisütni. A zsemlemorzsába ebben az esetben kevés szezámmag van keverve, ami véleményem szerint, inkább mutatósabbá teszi ételünket, de más pluszt nem nagyon ad hozzá. A szezámmag nem fűszerez, íze inkább semleges. Persze ez az én véleményem, és nem mérvadó. Mivel nem tartjuk annyira különleges ételnek, nem is rendeltünk belőle mára. Kép van az archívumomban, így nem nehéz találni egyet róla.
A másik főétel viszont nagy kedvencem. Marhalábsztár pörkölt. Remélem látja virtuális barátnőm, és neki is beindult a pavlovi! A marha leginkább pörköltnek való része a nyak, és a lábszár. Kitűnő alapanyag mindkettő. Ha jól van elkészítve, akkor pedig az Istenek eledele! Hosszú ideig tudnék mesélni a pörköltről, ehelyett idehozom azt a receptet, amivel majd egy éve kiérdemeltük a "legízletesebb étel" díjat a Gyulavári Kastélynapok vadfőző versenyében. Azért hoztam ezt ide, mert a marhahús állaga a dámvadra hasonlít, így ugyanazzal a módszerrel a marha is elkészíthető. Természetesen a pörkölt más módon is elkészíthető, de megfontolandó az én módszerem is. Sokaknak ízlett. Ez már igazi torkos csütörtöki étel, és garantálja a jóllakást. A mai pöri, egyébként nagyon finom, gratulálok a Chefnek. én kicsivel több hagymát adtam volna hozzá, ami sűrített volna a szaftján. Ez is magánvélemény!
Jár mellé savanyúság is, ami még élvezhetőbbé teszi az ízek harmóniáját. Mivel Magyar ételről van szó, legjobban talán a csalamádé illik hozzá. Ma nem ezt választották hozzá. A csemege uborka került terítékre, ami szintén jó döntés. Eszembe jutott anyósom csemege ubija, amit kizárólag nekem rakott el még a nyáron. Szorbittal, csípősen, roppanósan. Már rég elfogyott, de bízom benne, hogy hamar itt az új szezon. Mivel végre megérkezett a nyeremény utalványom, rögtön el is költöm. Ma bevásárlás lesz, és mire másra költeném, mint kaja alapanyagokra. Hamarosan azt is látni fogjátok, mit főztem belőle. Addig is jó torkoskodást, lakjatok jól!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése