2014. március 5., szerda

2014.03.05. Grízgaluska leves, főtt sertésszelet almaszósszal, resztelt szárnyasmáj.

Hamvazószerda a mai nap ünnepe, valamint a nagyböjt kezdete. Az ünnep eredete egyértelmű. A VII. századtól ünneplik, de 1091-ben II. Orbán pápa tette kötelezővé a katolikus híveknek a hamvazkodást. A férfiak hamut szórtak a fejükre, a nők homlokát hamuval jelölték meg kereszt alakban. Mostanság, az előző évi szentelt barka hamujával jelölik meg a hamvazókat. Ez emlékezteti a híveket, hogy porból lettél porrá leszel. Mától a 18 és 60 év közöttieknek szigorú böjt van, és csak háromszor étkezhetnek (semmi nasi!) és csak egyszer lehet jól lakni. Kiskapu itt is van, mert ez a megállapítás, csak a saját asztalodnál fogyasztott ételekre vonatkozik. Úgy általában, mindenhol voltak, és vannak kiskapuk. A szabályok pedig azért vannak, hogy megszegjük őket. Tehát mától böjt van, és punktum! Erről megint a katolikus egyház, és azok mindenkori vezetői tehetnek, akik Jézus önként vállalt szenvedéseit kényszerítették a hívekre, miközben ők sokszor egyáltalán nem tartották be az általuk hozott szabályokat. Jézus böjtjével kapcsolatban hitelesebb forrást nem találhattam volna, mint a Bibliát: itt olvashatod.




A mai ebédet kénytelen vagyok a böjti hangulattal szemlélni, de nem tehetem. A leves felfogható böjti ételnek, de mégsem, mert hús, vagy csont alaplébe főtt grízgaluska. Igaz, hogy azért mert böjtölünk, nem kell vegetáriánusnak lenni. Elvileg viszont tegnap húshagyó kedd volt. Nagyon szeretem a grízgaluska levest, de mindig félve kóstolom meg az első falatot. Nagyon finom, de egyben nagyon rossz is lehet, és minden esetben a galuskán múlik. Annak az állaga meghatározza az egész leves minőségét. Ha kemény azért, ha túlfőtt azért. Az arany középút a legjobb, de azt nehéz eltalálni. Akkor viszont hihetetlen élményt ad a szádban szétomló galuska. Ma tökéletesre sikerült! Mivel ma a főételek egyike főtt hús, így biztos vagyok benne, hogy az abból készített alaplébe főtt a galuska.
És már el is jutottunk a főételekhez. Böjt ide, böjt oda, ma almaszósz van főtt hússal. Tény, hogy egészséges étel, de azért böjtinek semmiképpen nem nevezném. Magáról az almaszószról van receptem, így szívesen osztom meg itt is. Mivel általában sült, vagy főtt húst tálalunk hozzá, arról külön nem írok. Az viszont biztos, hogy túlfűszerezett húst nem nagyon ajánlok mellé. A hús enyhén sós, és a szósz édeskés íze viszont harmonikus, mégis enyhén kontrasztos ételt ad. A szószról így írtam.  Mivel mára nem rendeltem belőle, egy régebbi képet töltöttem fel az illusztrálására.
Maradt még a resztelt máj, ami tulajdonképpen sima pirított máj. Ma szárnyas máj került feldolgozásra, ami akár bármelyik baromfiból lehetne. Nem kezdek laboratóriumi vizsgálatokba, de ránézésre csirkemájból készült. Kiérzem belőle a majoránna összehasonlíthatatlan ízét, de nem túlzóan. Mivel jó szaftosra készítették, a rizsköret is illik hozzá, mert kitűnően hordozza a bőséges szaftot. Lecsó is került hozzá biztosan. Mivel konyhánkban sűrű vendég a csirkemáj, egy nem hagyományos receptet hozok. Szeretek kísérletezni, és szeretem a kínai konyhát is. Ezért választottam ma a csípős-savanyú csirkemáj receptemet, ami finom, olcsó, de mégis különleges étel. A leírás alapján könnyen elkészíthető. 
Ne felejtsétek, mától egyszer szabad csak jóllakni! A holnapi nap kivétel lesz, de erről a maga idejében. Újabb kiskapu! Ahhoz viszont hogy tényleg jól lakjunk, az eddig leírtakon kívül jön egy süti is. Én nem bánom! A héten kétszer kaptunk cukrászsütit, ma csokitorta szeletet. Három réteg kakaós piskóta közt két réteg krém, így teljes a kulináris élmény. 
Igazán nem böjti étel a mai. Bár lehet, hogy akik a szabályokat hozták, már évszázadok óta kijátszották saját törvényeiket. Tudunk példákat. Igaz?
Ma hamvazószerda van, de vigyázzatok mikor hamut akartok szórni a fejetekre. Ne evés közben tegyétek, de ha mégis, a tányér ne legyen alatta! Jó étvágyat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése