2013. augusztus 6., kedd

2013.08.06. Almaleves, fűszeres sertéssült.

Néhány nap szünet után, ismét itt vagyok. Nem lazsáltam, mert akik figyelemmel kísérték tevékenységemet látták, hogy végre teljesült egyik kívánságom. Ez az időszak nálam a salátáké. Nem csak fogyasztom, hanem gyártom is. Méghozzá, igen nagy mennyiségben. Mivel minden nap jelentős mennyiségű koktélpari terem pici kertemben, úgy tűnik egy időre el leszek látva. Az aszalót is beüzemelem a hét végén, így a jövő év napon szárított paradicsom termése is biztosítva lesz.




Addig viszont van néhány nap, amit ismét menzai kaján töltök. Nem mintha bármi baj lenne ezzel, hiszen mint mindig, most is bőséges adag érkezett. Az almalevesből is, és a főételből is. A leves, szokás szerint kockázott almából készült. A minap viszont láttam, hogy hihetetlen áron lehet almát kapni. Úgy tűnik, jelenleg ez a legdrágább gyümölcs. Bízom benne, hogy az előrejelzések nem csalnak, így ősztől valamivel olcsóbban juthatunk hozzá ehhez a finom, és Magyar gyümölcshöz. 
Nálatok is van ócskapiac? Ez onnan jutott most eszembe, hogy a leves alá is a főétel mellé is ott szerzett zsákmányomat tettem. Igaz, hogy festett a tányér, tehát enni nem lehet belőle, de szép. A villa egyenesen gyönyörű. Van még másik is, de azt sültek mellé fogom tenni, és előtte jelentős rozsdátlanításra van szükség. Mindezt, néhány száz forintért!
Azért a főételről is illik néhány szót ejteni.Fűszeres sertéssültként szerepel az étlapon, (megnéztem) és illik rá a jelző. Igaz, hogy magamnak utána kell fűszereznem kicsit, de ezt már többször megbeszéltük, hogy másoknak is főznek, így nem az én igényeim a mérvadóak.
Nem ejtettem szót a másik főételről, ugyanis azt nem rendeltünk. Rántott májat kaptunk volna, de a család így döntött. Csak a baromfi májat szeretjük.
A főétel mellé jár csemege uborka. Biztos megbocsájtják nekem, hogy ma helyette, a tegnap nagy mennyiségben gyártott paradicsom salátámat eszem hozzá, vagy akár helyette is. Szerencsémre, ilyenkor nyáron, én akár ezen is elvagyok, napokig is. Imádom a paradicsomot! 
Így most el leszek egy darabig. Remélem finomat esztek ti is!


Tegnap ezeket a salátákat csináltam. Csak úgy a családnak. Mindenki megtalálja a neki legjobban megfelelőt!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése