2013. június 27., csütörtök

2013.06.27. Salátaleves, pácolt sertéscsülök.



Töredelmes vallomással kezdem a napot. Ha kell hamut is szórok tar fejemre, de be kell vallanom, életem nagyobbik felét úgy éltem le, hogy utáltam a salátalevest! Nem tudom, mikor jött életembe fordulópont, de tény, hogy ma már vártam. Ahogy azt tenni szoktam, tegnap este megnéztem a gondosan beszkennelt heti étlapot, és felvillanyozódtam. Nem csak a leves miatt, de arról kicsit később. Egyszóval, nagyot változott az ízlésem az évek alatt. Az utálat tárgyából, nagy kedvenc lett. Bevallom! Nem tudtam megállni, és megreggeliztem. Jó meleg salátalevesből. Idényjellegű étel, és ezt nem lehet megcsinálni mirelit áruból. Az oka egyszerű. A salátát nem lehet fagyasztani. Más felhasználási terület mellett, viszont kitűnő leves készülhet belőle. Úgy, ahogy most érkezett. Kicsit savanykásan, tejföllel habarva, nagyon pikánsan. Nagyon ízlett. Várom, hogy kicsit hűljön, mert úgy még jobban szeretem.
Főételt, ma is csak egyfélét rendeltünk. A másik, a rakott karfiol lett volna, amit én szintén szeretek, de úgy tűnik a család ezt csípi jobban. Mármint a csülköt. Hát kérem! Mindamellett, hogy az egyik leglátványosabb étel, nyálcsorgató már kinézetre is, szerintem kevés ember van kis hazánkban, aki ne nyalná meg utána az összes ujját! Én is meg szoktam! Ha jól készítik, és miért ne lenne így, a bőrös hús finom, pácolt íze a hagymás szaft, a tört krumpli, mint kitűnő szafthordozó, olyan élményt biztosít, amihez kevés hasonlót érzel. Én meg aztán, imádom a bőrét! Úgy érzem kicsit elszaladt velem a ló, és sokan szidnak, hogy kora reggel honnan veszem a bátorságot, ilyeneket írni egy kajáról. Ez kérem az igazság! Erről az ételről nem tudok, és nem is akarok rosszat írni. Jól sikerült, finom ebéd. Mi is sűrűn készítjük, akár hasonló módon is. Egyik legszebb ételfotóm, pont a rozmaringos csülökről készült, amit tepsis, lecsós krumplival tálaltunk. Gondolom érthető rajongásom a csülök irányában. Az, hogy kaptunk mellé egy kis idei kovászos uborkát is, majdnem elsikkadt, pedig így teljes a kép. Ha már kép. A mai ebéd megjelenítésén, kicsit gondolkoznom kellett. Megértitek, hogy fő helyen a csülök szerepel, bár a mai kajánk, így komplett, ahogy látjátok. 
És a tiétek?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése