2016. szeptember 16., péntek

2016.09.16. Tárkonyos raguleves, káposztás tészta, mákos guba.

Ismét péntek lenne már? Úgy eltelt az idő, hogy szinte észre sem vettem. Igaz, hét elején még küzdöttem egy kicsit begyulladt szememmel, de úgy tűnik mára már javult a helyzet. Legalább, már nem vakon írok, bár abban is jelentős gyakorlatra tettem szert az elmúlt időszakban. Úgy tűnik jót tett a pihenés is, na meg tán legjobban az, hogy nem száll annyi allergizáló pollen a levegőben, ami szemeim gyulladásához nagyban hozzájárult. Na meg a rengeteg paradicsom, amit saláta formájában vettem magamhoz, különösen az utóbbi két hónapban. Tegnap is egy nagy tálnyit ettem, és a zöldbableves mellett, bőségesen elég volt számomra egész nap. 
Ma viszont ismét serénykedtek, már hajnaltól az étterem szakácsai, hogy finom ételeket fogyaszthassunk, ha majd eljön az ideje.


Ki nem szereti a tárkony különleges ízét? Én imádom. Persze csak akkor, ha mértékkel, pont abban a mennyiségben kerül a levesbe, mint amennyi éppen bele való, és nem több. Sajnos ettem már olyan ragulevest is, amibe annyi tárkonyt kevert készítője, hogy az számomra már egyenesen ehetetlenné vált. Ez a malőr, természetesen, nem az étterem szakácsainak áldásos tevékenysége folytán történt, hanem egy ismerősöm kínált meg egykor, az általa készített bográcsos kacsaraguval. Felejthető volt! Mégsem felejtettem el valamiért, íze most is kísért, még sok év elteltével is. Egyébként én is főztem már ragulevest bográcsban, és ez az írásom akár arról is szólhatna.  

A káposztás tésztához nem mellékelek receptet ha megengeditek, hiszen nagy szégyen lenne, ha bárki ne tudná elkészíteni ezt a pofonegyszerű kaját. Bár?! Találkoztam már egyszer olyannal, akinek evidencia volt, hogy a káposztás tésztát savanyított káposztából kell készíteni. Nem hozzám közelálló hölgyről volt szó, de ezek után biztosan nem léptem volna szoros kapcsolatra vele. Már csak azért sem, mert a káposzta, mint alapanyag, az egyik kedvencem, tehát az már biztosan nem lett volna párom egy életre, aki nem tud egy finom káposztás tésztát készíteni. A töltött káposztáról nem is szólva. 

Mivel mint minden hétköznap, így ma is kétféle főétellel készültek szakácsaink, tehát most is van választási lehetőség a káposztás tészta mellett, egy másfajta főételre. Ez pedig ma a mákos guba. Lenne, mert nekem tökéletesen megfelel a cvekedli is. Tehát a mákos guba ma nem fog szerepelni az asztalunkon.Én már inkább desszertként tekintek erre az ételféleségre, mondhatnám nekem nem igazán jön be. Túlzottan émelygősnek tartom az ételt, nem vagyok oda ezért érte. Mások biztosan szeretik, nekik jó étvágyat kívánok hozzá! Aki nem ismeri, az könnyen  megismerheti az ételt, a róla készült receptemből, de nem kötelező betűről-betűre követni írásomat. Nagy vonalakban mégis fogalmatok lehet belőle az étel lényegéről. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése