2016. június 29., szerda

2016.06.29. Grízgaluskaleves, paradicsomos húsgombóc, serpenyős fokhagymás tarja

Eljött vajon a Kánaán? Normális az időjárás, nem folyik a "mindenemről" is a lé, finom az ebéd, tehát látszólag dombon a tanya! Még a kedvem is megjött, de azért most sem fogom telezabálni magam. Attól, hogy kicsivel hűvösebb van mint eddig, még nem azt jelenti, hogy most extra kalóriára lenne szükségem. Kicsivel hűvösebb? Éjjel be kellett hajtanom az ajtót. Fáztam. Majdnem úgy, mint sok-sok évvel ezelőtt, egy augusztusi verőfényes éjszakán, amikor lerobbant a kocsim, és ott maradtam a pusztában. De akkor is, csupa kellemes élményem van erről a kicsit kellemetlen napról. Fiatal voltam elvégre. Azok az emlékek, amik egyébként is csodásak, még szebbek lesznek az idők során, a kellemetleneket pedig idővel elfelejtjük. Ezt viszont soha, mert megmaradt bennem örökre. Maradok tehát, ma az enyhén kímélő üzemmódnál. Pedig van most is mit enni. Ráadásul, igen finom minden étek. De mikor nem ilyenek a kaják? Régen felnőttek a feladathoz az étterem szakácsai. Ráadásul nem is fáztak, miközben főzték az ebédet.


Ma például egyik kedvenc levesemet, a grízgaluskalevest főzték hajnalban. Hivatalosan daragaluskaként került fel az étlapra, de felénk mindenki a leánykori nevén szólítja, és egyszerűen csak grízgaluskaként emlegeti, ezt a finom leveskét. Ha jól van megfőzve, akkor isteni. Ha nem, akkor feledhető. Mivel a szakácsok ügyesek, ma is szinte tökéletes leves került az asztalunkra. Illetve kerülni fog, hamarosan. Én is elkészítettem többször a saját grízgaluskámat, és a régen az agyamba vésődött receptemet alkalmaztam. Így csináltam, mielőtt leírtam a receptet. 
A konyhán, persze nem ezt a módszert alkalmazzák, mert nem kanállal, hanem nagyüzemi módszerrel szaggatják a galuskákat. Azért, ma nem főtt szét a galuska, az már biztos.

Mint ahogyan a hűvös augusztusi éjszakát, a jaminai főzőasszonyok paradicsomos húsgombócát sem felejtem el soha életemben. Nagyon sok lakodalomban készítették a felejthetetlen menüt, nagyon értettek hozzá az asszonyok. Egész csapatuk működött, mindenhova így is hívták őket. Soha nem követtek el semmi, még aprónak tűnő hibát sem. A legnagyobb meglepetés, viszont tőlük érkezett, akkor nagyon régen. 
Hivatalos voltam egy lagziba videózni - jól jött egy kis kiegészítés a családi kasszába - és megérkezésemkor az egyik asszony rögtön megszólított: - Művész úr! Az ételhordót, mikor tetszik ideadni? Biztosan látta meglepetésemet, és így folytatta. A zenész urak már régen ideadták!
Arrafelé tehát azt volt a szokás, hogy a zenészek nem csak a talpalávaló közben falatoztak, hanem haza is vittek a finom kajákból, az ínségesebb napokra. Pedig nem volt ám rossz módú a zenész úr. Nem is közmunkából élt, hanem - meg merem kockáztatni - maga osztotta ki a közmunkát. Én tehát, ma valószínűleg ezt választom. 

Választhatnám, a serpenyős, fokhagymás tarját  is, mert az is nagyon fincsi. Bármelyik mai étellel jól lehet lakni. Lehet viszont, hogy ma is elég lesz a bőséges leves, mert ha meleg van, azzal is bőven beérem. Kezd melegedni, legalábbis süt a nap, hét ágra. Gondolom mindenkinek kitűnik, ezzel a menüvel igenis jól lehet lakni bőségesen. Sokaknak, elsősorban kispénzű nyugdíjasoknak elégséges is a kaja, szinte egész napra. Nekik, még anyagi támogatást is biztosítanak különféle alapítványok.

Végezetül azért szívesen megmutatom annak, aki kíváncsi rá, hogyan is folyik felénk, egy igazi lakodalom.    
Jó szórakozást!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése