Szuper volt a hangulatom, egy jó darabig a hétvégén! Egészen a front érkezéséig, de addigra szerencsére már felpörögtem. Ha pedig ez így van, leginkább írásaimon látszik meg hangulatom. Most is így történt, tehát a mai írásom végén, egy mesével fogok jelentkezni. Mesémet még szombaton írtam, lanyha tanulságokkal. Vannak azok is benne, de nem épületesek! Ha viszont bárki önéletrajzi kötődésűnek vélné, közlöm vele, hogy a valósághoz halovány köze sincs! A tanulsága tehát igen szerény, de tőlem csak ennyire futja! Van még mit tanulnom, mert egyenlőre meg sem közelítem a neves mesemondók (La Fontaine, Andersen, Grimm testvérek, Rémusz bácsi, Laci a kocsmából, valamint szájról-szájra) színvonalát. Szombaton, már korán reggel találtam ki új mesémet, mert tényleg igazán happy voltam. Azután gyorsan le is írtam, mert feledékeny is vagyok ám! Korral jár! Cavinton sem volt éppen kezem ügyében, így gyorsan lejegyeztem. Persze ez még a front érkezése előtt történt.
De lássuk előbb, mivel tömöm ma a fejecskémet? Azzal, amivel a Tiétekét fogom, az majd a legvégén jön!
Csupa finom, hétfői kajákat burkolok ma be!
A tarhonyaleves egyébként, tényleg a hétfői napra jellemző. Nem is rossz ilyenkor, egy kemény hétvége után. Egyszerű, mint az egyszeregy, egyszerű embereknek. Aki nem egyszerű ember, az nem ilyeneket eszik. Nem is ebből az étteremből hordatja a kaját, hanem ennél sokkal flancosabb helyekről. Nekem nagyon megfelel ez az ebéd, így a tarhonyaleves is! Éppen a napokban szórtam el kertemben a tarhonya vetőmagját, így biztosítva van, az ez évi termés is. Nem nagy területen vetettem, de családomnak bőségesen elég lesz. Ha nem, akkor úgy mint eddig, mehetünk a boltba. Már nyitva vannak vasárnap is. Ki is próbáltam gyorsan, csináltunk egy kisebb városnéző körutat. Két áruházba is betértünk. Igaz, főként a szememet legeltettem, mert hó vége van. Érdekes, mostanában egyre sűrűbben van így! Körülnéztem, de közben kint lógott az eső lába. Sebaj, mert jól jön az eső a vetésre!
A tokány is echte hétfői étel. Bármely válfaját szívesen fogyasztom én, és az egész családom is. Több tokány recepttel is jelentkeztem már blogjaimban eddig. Igen népszerű lett ez az írásom, amit a tokányfélékről írtam bő két éve. Ebben, a tokányok különböző formáit, és elkészítésüknek néhány módozatát is ismertetem. Mint olvashatjátok, a tokányfélék rendkívül változatosak. A főzelékfélék is! Tegnap például krumplifőzeléket ettem, és igen jól esett. Lehet, hogy még maradt is belőle egy kevés.
A főzelékek sorában viszont, mindössze egyetlen olyan van, amit a hosszú évek alatt sem tudtam megkedvelni. Vajon miért? Tehát, ha kérdésként teszik fel nekem, hogy finom-e a főzelék? - határozott nem a válaszom! Ez persze csak a finomfőzelékre vonatkozik! Receptem ugyan lenne hozzá, és ha valaki őrületes kíváncsiságot érezne irányában, szívesen megosztom vele privátilag a receptet. Másokat inkább megkímélnék tőle! Bevallom, ma nem nagyon van kedvem a "finom" főzelékhez. Ma csupán kompjúter grafikusi, kivételes tehetségemet villantottam meg, amivel varázsoltam egy, a ma kapott ételre szinte tökéletesen hasonlító tányért. A kép tehát hamisítvány! Mondtam én, hogy tehetséges vagyok! (ráadásul nagyon szerény!)
Mivel már a legelején beharangoztam, hogy ma mesét is fogok mondani, jöjjön tehát most maga a mese!
Mesém címe:
"A legkisebb királyfi szívbemarkoló esete a sárkánnyal." Írta: Én.
Hol volt, hol nem volt, túl az Óperencián, de az üveghegyen innen, élt egyszer egy királyfi. A legfiatalabb volt a családjában, így mindenki csak a "legkisebb" jelzővel illette. Frusztrált is volt ezért egy pindurit. Szeretett volna egyszer igazán nagy lenni! Minden vágya ez volt. Különös királyfi volt tehát, ez a "legkisebb!" Soha nem művelt szokványos dolgokat. Kis ember volt, és fóbiás. Mint Napóleon. A méret volt számára a lényeg. Nagyokat mert viszont álmodni! Kis ember nagy karddal jár, így abból is igyekezett mindig a legszemrevalóbbat, a leghosszabbat választani. Nem csak méretben, külcsínben is. Büszkélkedett is vele, bármerre járt. Megcsodálták sokan, hetedhét országban! Ez viszont, még nem volt elég a legkisebbnek!
Történt egyszer, hogy beleszeretett a sárkányba. Mondtam már, hogy különös volt! Kicsit zakkant is. Minden valamirevaló (normális) királyfinak az az íratlan kötelessége, hogy megvívjon a sárkánnyal, erre a "legkisebb" meg beleszeretett! Nooormááális? Meg is tett mindent királyfink, hogy elnyerje friss szerelme kegyeit! Trubadúrként, elzengte többször az "Ó ha rózsabimbó lehetnék" kezdetű, sárkány-körökben igen népszerű slágert, virágokkal, ajándékokkal halmozta el kedvesét.
Hosszú udvarlás után, egyszer úgy tűnt, hogy a sárkány beadja a derekát. A "legkisebb" tehát kiillatosította magát, kifényesítette legszebb páncélját, oldalára csatolta a leghosszabb kardját, és irány a randi! Virágot is vitt magával kedvesének, mert ismerte az illemet. Ekkor követte el talán, élete legnagyobb baklövését! Az udvarlást tettek követték, így már-már eljutottak a szerelmi előjátékig is. A sárkány ekkor ismét megszagolta az illatos virágot, és úgy ahogy ilyenkor illik: nagyot tüsszentett. Tüsszentett úgy, ahogyan a sárkányok általában tüsszenteni szoktak: tüzesen, sőt viharosan! A legkisebb pedig, mivel éppen a hatósugarán belül állt, nem csak lelkileg, testileg is komolyan megsérült. Harmadfokú égési sérüléseket szenvedett ott, ahol a férfiember általában nem borotválkozik. Magyarul, leégett a töke! Mentő vitte el, az éppen ügyeletes kórház, égés - plasztikai osztályára szirénázva.
Tanulsága, mint a legtöbb meséknek, ennek is van természetesen. Ezúttal ráadásul több is! Többek közt: Sárkánnyal nem kezdünk, vagy ha mégis, óvatosan kezeljük! A sárkány, sárkánynak született, így a legszebb ajándékokkal sem tudod megváltoztatni. Mindig sárkány marad! Hiába adsz szájába szép szavakat, legfőképpen kedvenc játékszeredet, ha nem tud bánni velük, csak kárt tesz bennük! Lehet tied a legszebb páncél, leghosszabb a kardod, ismerheted az illemet, de ha töketlen vagy, semmit sem érsz! Legfőképpen! Lehetsz bármily híres, akár király is, sérültként, a mentőben, ugyanolyan vagy, mint bármely más halandó!
Itt a vége fuss el véle! Álmodjatok szépeket, jó éjszakát gyerekek!
De lássuk előbb, mivel tömöm ma a fejecskémet? Azzal, amivel a Tiétekét fogom, az majd a legvégén jön!
Csupa finom, hétfői kajákat burkolok ma be!
Mivel már a legelején beharangoztam, hogy ma mesét is fogok mondani, jöjjön tehát most maga a mese!
Mesém címe:
"A legkisebb királyfi szívbemarkoló esete a sárkánnyal." Írta: Én.
Hol volt, hol nem volt, túl az Óperencián, de az üveghegyen innen, élt egyszer egy királyfi. A legfiatalabb volt a családjában, így mindenki csak a "legkisebb" jelzővel illette. Frusztrált is volt ezért egy pindurit. Szeretett volna egyszer igazán nagy lenni! Minden vágya ez volt. Különös királyfi volt tehát, ez a "legkisebb!" Soha nem művelt szokványos dolgokat. Kis ember volt, és fóbiás. Mint Napóleon. A méret volt számára a lényeg. Nagyokat mert viszont álmodni! Kis ember nagy karddal jár, így abból is igyekezett mindig a legszemrevalóbbat, a leghosszabbat választani. Nem csak méretben, külcsínben is. Büszkélkedett is vele, bármerre járt. Megcsodálták sokan, hetedhét országban! Ez viszont, még nem volt elég a legkisebbnek!
Történt egyszer, hogy beleszeretett a sárkányba. Mondtam már, hogy különös volt! Kicsit zakkant is. Minden valamirevaló (normális) királyfinak az az íratlan kötelessége, hogy megvívjon a sárkánnyal, erre a "legkisebb" meg beleszeretett! Nooormááális? Meg is tett mindent királyfink, hogy elnyerje friss szerelme kegyeit! Trubadúrként, elzengte többször az "Ó ha rózsabimbó lehetnék" kezdetű, sárkány-körökben igen népszerű slágert, virágokkal, ajándékokkal halmozta el kedvesét.
Hosszú udvarlás után, egyszer úgy tűnt, hogy a sárkány beadja a derekát. A "legkisebb" tehát kiillatosította magát, kifényesítette legszebb páncélját, oldalára csatolta a leghosszabb kardját, és irány a randi! Virágot is vitt magával kedvesének, mert ismerte az illemet. Ekkor követte el talán, élete legnagyobb baklövését! Az udvarlást tettek követték, így már-már eljutottak a szerelmi előjátékig is. A sárkány ekkor ismét megszagolta az illatos virágot, és úgy ahogy ilyenkor illik: nagyot tüsszentett. Tüsszentett úgy, ahogyan a sárkányok általában tüsszenteni szoktak: tüzesen, sőt viharosan! A legkisebb pedig, mivel éppen a hatósugarán belül állt, nem csak lelkileg, testileg is komolyan megsérült. Harmadfokú égési sérüléseket szenvedett ott, ahol a férfiember általában nem borotválkozik. Magyarul, leégett a töke! Mentő vitte el, az éppen ügyeletes kórház, égés - plasztikai osztályára szirénázva.
Tanulsága, mint a legtöbb meséknek, ennek is van természetesen. Ezúttal ráadásul több is! Többek közt: Sárkánnyal nem kezdünk, vagy ha mégis, óvatosan kezeljük! A sárkány, sárkánynak született, így a legszebb ajándékokkal sem tudod megváltoztatni. Mindig sárkány marad! Hiába adsz szájába szép szavakat, legfőképpen kedvenc játékszeredet, ha nem tud bánni velük, csak kárt tesz bennük! Lehet tied a legszebb páncél, leghosszabb a kardod, ismerheted az illemet, de ha töketlen vagy, semmit sem érsz! Legfőképpen! Lehetsz bármily híres, akár király is, sérültként, a mentőben, ugyanolyan vagy, mint bármely más halandó!
Itt a vége fuss el véle! Álmodjatok szépeket, jó éjszakát gyerekek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése