Tegnap délután volt egy köröm. Nem volt nagy öröm! Aki ismeri állapotomat tudja, hogy nem egyszerű az életem. Délután tönkrement a vérnyomásmérőm, amelyre rendszeresen szükségem van. Az előzőért hosszas procedúra után visszautalták a pénzt, de az újonnan vásárolt is néhány nap után meghibásodott. Ugyanakkor amikor ezt észrevettem, szertett kiskutyánk kilógott a kertből, de vissza már nem tudott jönni a sövény útvesztőjében. Láttam ahogy sírdogál a kert végében, de nem tudtam segíteni neki. Nagy nehezen elbotorkáltam járókerettel a kert végéig, de a kulcs nem nyitotta a kertajtó lakatját. Egy katasztrófa nem elég. A szomszédok segítettek ugyan, de rájöttem ezen az egyszerű példán, hogy mennyire sebezhető vagyok. Nem könnyű az élet! Mégis harcolok. Vagy feladjam?
Nem csak harcolok, a harc közben eszek is időnként. Kell az energia a küzdelemhez. A pikáns zöldségleves, tulajdonképpen egyféle vegyes zöldséglevest takar. Természetes, hogy fotóznom kell ezúttal, mert ezen címszó alatt mindössze kétféle levest találtam gyűjteményemben. Pedig több 10000 képem van. Mindkét leves, teljesen más volt mind kinézetre, mind beltartalomra látszólag, így most friss elemzés olvasható az imént kóstolt levesről. Annyira friss, hogy még meleg. Nem is meleg, egyenesen forró. De igen finom. Tulajdonképpen sima zöldségkeverékből főzött levesről van szó, így semmi különlegesség.
A főételek mindegyike nagyon ismert. Szerintem nincs ezen a 93.000 négyzetkilométeren, aki életében legalább egyszer ne evett volna rántott csirkecombot. Ugye, hogy nincs? Igazi ínyenc étel, a csirke azon részéből, ami szerintem a legfinomabb. A melle húsával szemben, a comb nem olyan száraz, jóval szaftosabb, porhanyósabb húsféle. Töredelmesen bevallom, egykor (még sokkal fiatalabb koromban) én is sokkal jobban kedveltem a fiatal csirkék mellét, de hamar rájöttem, a valódi élvezet a combok közt rejlik.
A csirkéket, így a combokat, de más testrészeket is elfelejti az ember, csak álmában gondol már rájuk egy bizonyos kor után. Azért ilyenkor is jól esik néha egy kis simogatás. De nem mindig ezeken jár az esze. Így nem meglepő, hogy olykor egész más stílusú ételre támad kedve. Ma nekem például a pacalpörköltre. Ez az egyik legmegosztóbb étel kis hazánkban. Lehet nagyon szeretni, vagy nagyon nem. Én az előbbiek közé tartozok. Bár életemben még soha nem simogattam marhagyomrot, szemben a csirkének más a korábbiakban taglalt testrészével, a pacalt is szeretem. Enni, mi mást! Maradjunk ennyiben, mert félek ha tovább bontanám álláspontomat, csak este tíz után lehetne olvasni összehasonlításomat a csirke, és a pacal iránti rajongásomról. Sok jó pacalpörköltet ettem már életemben, mint ahogy csapnivalót is. Sohasem felejtem el viszont azt, amit a kiskunhalasi helyőrségi klubban fogyasztottam még katonakoromban. Értett hozzá az, aki főzte! Pedig akkoriban még nem árultak konyhakész pacalt. Ennek birtokában szinte nem lehet már elrontani. Barátaimmal legutóbb a gyulai vár tövében főztünk csülkös pacalt bográcsban, mert időnként csinálunk közös programot magunknak. A barátokra érdemes, és kell is időt fordítani néha! Most pedig lefekszek, mert a legfontosabb dolgomat már teljesítettem. A tegnapi nap nagyon megviselt, a pihenésre szükségem van. Remélem álmodok valami szépet! Ebédelni később fogok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése