Milyen jó, hogy ma már nem így van! (???) Én még emlékszem azokra az időkre, amikor ilyenkor április negyedikén, harsányan énekeltük ezeket a sorokat: "április négyről szóljon az ének, felszabadulva zengje a nép" Vagy amikor nagyobbik fiamnak azt volt kötelező szavalni az oviban: (Sarkadi S.:Hajnal) Ó, ó lobogó, Repülj piros lobogó, Fel, fel büszke jel, Ország - világ ünnepel. Persze a neves szerző megjelölésével együtt, mert így volt kötelező megtanulni! Ezt kitalálni, művészet volt! Nagyon kikeltem ellene akkor, de megértettem az óvónéniket is! Kötelező volt, ezt várta el a rendszer! Most mást, de ugyanúgy elvár valamit. Csak az idők változnak, meg a követelmények. A kötelező jelleg megmaradt, bárki is az úr. Az elvárások. Az óvónénik akkor is féltek be nem tartani az elvárásokat, mert a megélhetésükkel játszottak. Bevallom, az a világ nem volt az értékpiramisom csúcsa, de ezt a mostaniról sem tudom meggyőződéssel ezt állítani. Pedig volt közben egy rendszerváltás állítólag! Volt? Voltak persze disznóságok! De kiderültek, mert voltak bizonyos normák. Loptak, mert mindenki lopott. Lopott a melós a gyárból, a szakácsnő az üzemi konyháról, a TSZ elnök, de még a takarítónő is. Mégis volt minden. Azt viszont soha nem engedték központilag, hogy feltűnő különbségek legyenek, valaki kimagaslóan károsíthassa (lophassa) meg a másikat. Nem is lett milliárdos egyetlen magas rangú potentát sem, aki közelebb volt a húsosfazékhoz, mint az egyszerű melós. Hagyták élni a keményen dolgozó kisembert is. Akkor!!! De azóta változott a világ! Most tehetség nélkül is, csupán jó helyezkedéssel milliókat, sőt milliárdokat kuporgathatnak össze néhányan, akár hetek alatt is. Amikor én még aktív voltam munkámban, nem napi nyolc órát dolgoztam, de volt legalább eredménye. A munkát, a tehetséget fizették meg. Nem csak olyanokat, akik elveszik a másét, átverik a becsületes embereket. Ismerek néhányat!
Onnan jutott most ez eszembe, hogy ha utam a kórházba vezet, (néha előfordul) szinte mindig találkozok még saját régebbi munkáimmal. Több mint 10 éve jutott eszembe először, amikor a kórház gazdasági vezetője elpanaszolta, hogy lopják a faliórákat, amiket a betegek tájékoztatására függesztenek ki. Minden mást is, ami éppen mozdítható. Hiába tették elérhetetlen magasságokba, mégis eltűntek egy idő után az órák. Nagyobb mennyiségről szólt a rendelés, ezért felajánlottam, hogy tegyük a számlapra jól láthatóan a kórház logóját, valamint az aktuális osztály nevét. Így meg lesznek jelölve mind. Az akkor már meglévő technológiai jártasságommal, ezt viszonylag könnyen, esztétikusan meg tudtam valósítani. Akkor talán szégyellni fogja a tolvaj, ha kiakasztva szobája falára látják, honnan származik az óra, honnan lopták. Azóta is megvan minden így készített falióra. Bárhol járok, minden osztályon emlékeztet egykori ötletemre. Azután bementem a WC-re, ahol nem volt papír. Mekkora kontraszt!
Miért pont ezen a napon jutott ez eszembe? Vajon miért? Ugorjunk! Csak azt nem tudom, minek ugrálok annyit? Bizonyára benne van a génjeimben. Na meg az, hogy fáj az igazságtalanság. Nehezen viselem! Annak viszont nagyon örülök, hogy mindenki baromira meg van elégedve mindennel, csak én rendelkezek ilyen félresikerült látásmóddal. Hiszen mint tudjuk, a Magyar Reformok Működnek!
Hogy jön ez most ide? Mint kiderült már, ma ünnepi hangulatban vagyok! Megyek is ünnepelni, csak először megebédelek szerényen.
Lássuk, mit?
Zöldborsólevest biztosan, hiszen az van az étlapra írva. Ránézésre is az, sőt már meg is bizonyosodtam róla, hogy valóban az-e? Mi az az apró golyószerű valami a levesben, ha nem zöldborsó?! Nem mindenhol ismerik ám! Van, ahol csak a sárgarépakockákról hallottak! Jártam olyan helyen jó öt éve, ahol több héten át élveztem (?) az intézmény vendégszeretetét, és egy héten át minden nap valamilyen sárgarépakockából főzött levest volt szerencséjük produkálni. Egy napon, a változatosság kedvéért még megfejelték a menüt egy sárgarépa főzelékkel is. Iszonyú változatosan tudtak főzni! Szerintem, már régen kitalálta minden olvasóm, hol találkoztam ilyen változatos menüvel. Lényeg az, hogy ma jól esik a zöldborsóleves, és az "ünnepi" menü további elemei is. Azért még egy kérdést engedjetek meg! A kórházban nem hallottak még más alapanyagról, csak a sárgarépáról? Vagy csak azért, hogy úgy tűnjön mindenkinek marhára jó a kedve? Azért azt adnak, hogy mindenki fütyörésszen? Furcsa megközelítés tudom, de lehet, hogy itten van elhantolva az eb!
Egyébként, tényleg jó a kedvem! Tegnap rengeteget olvastam. Hol, hol? Hát az interneten. Azon a fórumon, ahol a legtöbb friss hírhez jut hozzá az ember. Valószínű néhány napos volt a hír, miszerint egy dunántúli hentes véletlenül levágta jobb kezét a bárddal, majd bosszúságában a baltól is megszabadult. (04.01.) Majd fizet a biztosító! Hogy jön ez most ide? Hentestokány ma az első számú főkaja. Vajon mit takar a hentes elnevezés? A tokány rendben, de mitől hentes? Attól, hogy van benne csemegeuborka is? Az még nem indok, gondolom én. Mondom, hogy baj van velem, mert még gondolkodok is! Úgy vélem azért teszik az uborkát is ebbe az igen szaftos húsételbe, hogy még színesebbé, minél komplexebbé tegyék az étel összhatását. Nekem ízlik ez is, szeretem. Szeretek ám mást is!.
A másik főétellel is nagyon ki vagyok békülve, hiszen a lencsefőzelék sem utolsó étek számomra. Van tehát miből válogatnom, így ez utóbbinál döntenék. Most nem izgulok a hüvelyesek okozta gázveszélytől, mert nincs jelenésem (remélem) egy jó darabig az egészség házában. Mondtam már, hogy lencsefőzelék a másik választható étel, sült lecsókolbásszal? Na a mai kaja számomra nagyon bejött. A zöldborsóleves is überszuper, a hentestokány sem megvetendő, de a lencsefőzelék lesz ma az igazi. Bár másból is ilyen nagy lenne a választék! Nem panaszkodok! Jó hétvégém volt viszonylag. Az apró örömök is örömök, márpedig kaptam néhány nagyon fontos apróságot a hétvégén, ami életvitelem szempontjából meghatározó.
Ma már megint jól laktam, még annak ellenére is, hogy az ételek mellé járó sütit, most sem fogom magamévá tenni. Más örömök viszont kárpótolnak! Volna még valami, aminek mindennél jobban örülnék, de telhetetlen nem vagyok!
Onnan jutott most ez eszembe, hogy ha utam a kórházba vezet, (néha előfordul) szinte mindig találkozok még saját régebbi munkáimmal. Több mint 10 éve jutott eszembe először, amikor a kórház gazdasági vezetője elpanaszolta, hogy lopják a faliórákat, amiket a betegek tájékoztatására függesztenek ki. Minden mást is, ami éppen mozdítható. Hiába tették elérhetetlen magasságokba, mégis eltűntek egy idő után az órák. Nagyobb mennyiségről szólt a rendelés, ezért felajánlottam, hogy tegyük a számlapra jól láthatóan a kórház logóját, valamint az aktuális osztály nevét. Így meg lesznek jelölve mind. Az akkor már meglévő technológiai jártasságommal, ezt viszonylag könnyen, esztétikusan meg tudtam valósítani. Akkor talán szégyellni fogja a tolvaj, ha kiakasztva szobája falára látják, honnan származik az óra, honnan lopták. Azóta is megvan minden így készített falióra. Bárhol járok, minden osztályon emlékeztet egykori ötletemre. Azután bementem a WC-re, ahol nem volt papír. Mekkora kontraszt!
Miért pont ezen a napon jutott ez eszembe? Vajon miért? Ugorjunk! Csak azt nem tudom, minek ugrálok annyit? Bizonyára benne van a génjeimben. Na meg az, hogy fáj az igazságtalanság. Nehezen viselem! Annak viszont nagyon örülök, hogy mindenki baromira meg van elégedve mindennel, csak én rendelkezek ilyen félresikerült látásmóddal. Hiszen mint tudjuk, a Magyar Reformok Működnek!
Hogy jön ez most ide? Mint kiderült már, ma ünnepi hangulatban vagyok! Megyek is ünnepelni, csak először megebédelek szerényen.
Lássuk, mit?
Ma már megint jól laktam, még annak ellenére is, hogy az ételek mellé járó sütit, most sem fogom magamévá tenni. Más örömök viszont kárpótolnak! Volna még valami, aminek mindennél jobban örülnék, de telhetetlen nem vagyok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése