2016. március 18., péntek

2016.03.18. Tárkonyos raguleves, krumplis tészta, túrós derelye.


A tárkony az egyik legkülönlegesebb, semmihez nem hasonlítható, mégis igen kívánatos fűszer. Csak levesben tudom elképzelni, abban viszont isteni. Szabadon gondolkodom ételeim fűszerezése tekintetében, de a tárkony esetében eddig mindig csak arra használtam, amire tényleg való. A fűszereket tapasztalatom szerint igen gondosan kell kiválasztani az adott ételhez. Találkoztam már igen extrém ízesítésekkel, de volt ami kevésbé, volt ami egyáltalán nem ízlett. Minden ételbe azt, és annyit amennyi bele való! Ezt akár jelmondatnak is tekinthetném, mert mindig igyekszem betartani. Miért indítom ezekkel a gondolatokkal a mai beszámolómat? Az emberek ízlése, természetesen különböző. Van aki szeret egy bizonyos ételt, ugyanazért a másik, már nem rajong annyira. A csirkepaprikást sem szeretheti mindenki, különösen akkor, ha jó erősen megöntözzük tejföllel a hozzá tartozó galuskát. Ugyanez az ember a csirkét sütve viszont imádhatja. Minden az elkészítésen, a végeredményen múlik. A tárkony esetében is igen gondosan kell a fűszerezéssel bánnunk!
Ha túlzásba visszük a levesben ezt a különleges ízű hozzávalót, könnyen ehetetlenné válik az étel. Ez pedig mintegy 600 adag étel elkészítése esetében igen lényeges szempont. Vannak már tapasztalataim sajnos, a rosszul készített ételek kóstolásával kapcsolatban, de ezek egyike sem saját, vagy az általam minden nap bemutatott étterem konyhájából származott. A leves tehát ma is igen finom, mindenkinek bátran ajánlom. Én a receptemben, pulykahús használatával írtam le saját levesem készítését, de más húsfélével is legalább annyira finom lehet, mint így.

Péntek van, így inkább az lenne a meglepetés, ha nem valamilyen tésztaételt kapnánk, a tartalmas leves után. Nincs meglepetés, így mindkét főétel esetében, tartják ezt az íratlan szabályt. Választhattunk. Vagy krumplis tészta, vagy pedig túrós derelye következhet a finom leves után. A sokak által grenadírmarsként ismert krumplis tészta pedig az egyik legegyszerűbb tésztaétel. Nem mellesleg igen finom is, és tápláló. Jól lehet vele lakni. Ez sem volt utolsó szempont, így Nagymamám igen sűrűn készítette ezt az ételt, de amikor elkezdtem, még gyerekfejjel családomra főzni, én is sűrűn készítettem emlékeim szerint. Nagymamám természetesen, a tésztát is maga gyúrta, mert faluhelyen kiröhögték volna azt, aki a boltban vásárol száraztésztát. Voltak viszont ügyes, élelmes asszonyok, akik már-már művészi szintre emelték a tésztagyúrást, és a különféle száraztészták készítését, a maguk egyszerű módszereivel. Nem voltak tésztakészítő gépek, minden kézi erővel, a maguk egyszerű eszközeivel jött létre. Nem volt élelmiszer biztonsági ellenőrzés, a NAV sem szállt rájuk, egyszerűen végezték a munkájukat kifogástalanul, és úgy, hogy senkinek nem ártottak vele. 
Hiába! Fejlődik a világ.

A derelyének a tésztáját is maga gyúrta a Nagyi, a kertben termelt krumpli, és a nyáron aratott búza lisztjéből, majd maga formálta, töltötte a derelyéket a saját tehenük adta tejből készített túróval, és készítette akkor, amikor éppen kedvük volt hozzá. Nem sírom vissza azt az időszakot! Csak emlékeimben szerepelnek már. Egyszerűen éltek, de jóval stresszmentesebben. Ha most derelyét kívánok enni, levágom a zacskó sarkát, amiben a mélyhűtött, félkész derelyék sorakoznak, pillanatok alatt meg tudom főzni őket, esetleg egy kevés zsemlemorzsát pirítok mellé, amit szintén megvehetek csomagoltan a boltban. Nagyszüleimnél erre a célra félre volt téve a (nem penészedő!) száraz kenyér, aminét alkalmasabbat nem is találhattak volna az újrahasznosításra. 
Mindent felhasználtak, semmit nem dobtak ki. Más volt a világ akkor! Most is más, de jól van így!

A pénteki ebéd mellé gyümölcs is jár, ami régen is volt. Nem élvezhettük ugyan a banánt, a narancsot, a kivit, mert nem volt. Csak a frissen szedett, nem vegyszerezett gyümölcsök kerültek az asztalra, amiket a kamra polcán tároltak úgy, hogy ne érjenek egymáshoz, így megelőzve azt, hogy esetleg megromoljanak. De dinnyét!!! karácsonykor is ehettünk, szőlőt úgyszintén, nem is szólva az almáról. Vagy a rengeteg aszalt gyümölcsről, amivel tele volt a ponyva a padláson. Mostanában egyre sűrűbben jutnak eszembe, egyre régebbi emlékek, aminek rendkívül örülök. Jó emlékezni! Minden másra, de ezekre is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése