A kutyák tegnap azt hiszem, teljesen hülyének néztek. Mások is, ha hallották volna azt, ahogy napközben önmagamnak éneklek. Karaoke volt terápiás célzattal. Azzal, hogy decemberben ismét elkapott a kórság, úgy tűnik a beszédközpontom is sérült, így régi ékesszóló képességem úgyszintén kárát látta a mozgásom mellett. Nem írta elő orvos ugyan, de ezzel úgy érzem, csak használni tudok régi képességeim visszanyerésének. Most tehát rövid ideig kerülje mindenki utcánkat, hátha kihallatszik a kornyikálásom! Magam is elröhögtem a dalokat, ahelyett, hogy énekeltem volna azokat. Szerintem, még a nyugati határszélen is lehetett hallani! Én mindenesetre jót szórakoztam saját hülyeségemen. A terápiának vagy így, vagy úgy meg volt a haszna! A nevetés is gyógyít, én pedig jobb híján szétröhögtem az agyamat. Ha hallotta volna Mező Misi, milyen átéléssel adtam elő a Pálinkadalt, szerintem akár fel is hívott volna maga mellé a színpadra, egy közös produkcióra. Kicsit dadogósan, de jól sikerült! Nehogy ebből doktoráljak le, "a karaoke hatása az agyi problémák gyógyítása terén" címmel. Ma is megismétlem! Közel, s távol, ablakokat becsukni, mert újra énekelni fogok!
Az énekléshez is minimális energia szükséges. Mielőtt énekelnék tehát, szerényen megebédelek azokból ami ma asztalomra került.
Lássuk sorjában! A világ egyik legegyszerűbb levesével indul a mai napom, hiszen a csontleveshez nem kell óriási szekértelem. Meg lehet főzni - mint a neve is elárulja - csontból, vagy még egyszerűbben leveskockából. Ez utóbbi szintén csontból készül, csak már más elvégzi helyettünk a munka java részét, így kevesebb vele a törődés.
Tudjátok, hogy már honfoglaló elődeink is vittek magukkal a kalandozásaikra levesport? Nem Maggi, vagy Knorr volt az aki feltalálta a spanyolviaszt, hanem a Magyar hátrafelé nyilazók, akiknek a nyilaitól mindenki rettegett. Ha leszálltak a lovuk hátáról, első dolgukként, az ételkészítéssel kezdtek foglalatoskodni. Nekik is kellett az energia! Köveket hevítettek tűzben, majd rátették a vízben feloldott levesport bőrtömlőben, és máris terülj-terülj asztalkám! Volt, hogy még zöldségeket, fűszereket, sőt levestésztát is főztek levesükbe. Na persze nem olyat, mint amit ma főztek számunkra szakácsaink, de ezek szerint jól lehetett lakni vele!
Nagy kedvenc a családban a paradicsomos húsgombóc, Áron fiam egyik kedvenc eledele. Aki járt már valaha Békéscsabán, az tudhatja, hogy a megyeszékhely sínen túli területét Jaminának hívják. A jaminaiak igen öntudatosak, és míg diszkóztam nagyon régen, állandóan kedvenc számukat kérték, ezekkel a szavakkal: "Játszd már le a jamináról szóló számot légy szíves! A "Jamina = In the army now" című Status Quo szabad fordítású megfelelője volt, és természetesen szívesen teljesítettem sokszor. Jamina nem csak erről emlékezetes számomra, hanem a híres-neves főzőasszonyokról, akikkel igen sűrűn találkoztam egy időben lakodalmakban. Azt a paradicsomos húsgombócot, ma is emlegetem! A vén tyúkokat, amikor megfőzték levesnek az üstben, a száraz mellehúsát ledarálták, majd húsgombócot csináltak belőle. Ezt tálalták a leves után közvetlenül, még a pörkölt előtt. Tudtak főzni az Asszonyok nagyon! Jó barátságban voltam velük, de ennek is van egy rövid története.
Lakodalomban videóztam, (egy kis extra apanázs nem ártott a családnak, és akkor még nem volt annyira aktív a NAV - leánykori nevén APEH) Megérkeztem a lakodalomba, és rögtön előttem termett az egyik asszonyság a következő szavakkal: "Művész Úr! Az ételhordót, mikor tetszik ideadni?" Látva meglepetésemet, elmagyarázta, errefelé az a szokás, hogy a zenészek előre odaadják az ételhordót, amiben bőségesen visznek haza is a szűkebb napokra. Nekem elég volt bőségesen a helyben fogyasztott étel is, így nem ragaszkodtam ehhez az állítólag bevett szokáshoz. Amiket főztek, az viszont emlékezetes maradt számomra. Meg az, hogy ott szólítottak először, és utoljára "Művész Úrnak"
A klasszikus ételek hosszú sorába beletartozik a rántott csirkecomb is. Van tehát ma is miből válogatni! Azt nem értettem soha, hogy gyerekkoromban, miért mindig az én tányéromra került hétvégén a csirkének a combja a rántott húsdarabok közül. Később, ahogyan korosodtam, már nem az én tányéromra, hanem testvéreimére kerültek ugyanazok a falatok. Ez volt a természet rendje úgy tűnik! A húsok rendkívül válogatósok voltak, és nem volt nekik mindegy, kinek a gyomrában végzik! Ugyanúgy csinálták akkor is, mint ma is általában vidéken, hogy először levest készítettek a húsból, majd a szebb darabokat panírozták is. (most jutott eszembe, hogy a hétvégén készült tyúkról még nem írtam meg blogomat) Rövidesen pótolom! Régen, még nem volt akkora választék a húsárukból mint mostanában, tehát azt vágták le, ami az ólban, vagy a kertben futkosott. Külön csirkecomb a városi úri népek kiváltsága volt. Azt tehát, hogy csupán rántott csirkecomb kerüljön az asztalra, csak nagyon kevesen engedhették meg maguknak. Örülök, hogy eljutottam ide! Én már megengedhetem magamnak ezt is!
Szerda van, így desszert is tartozik a menühöz. Ezek után, minden valószínűség szerint, ezt most ki fogom hagyni. Inkább éneklek helyette.
Lássuk sorjában! A világ egyik legegyszerűbb levesével indul a mai napom, hiszen a csontleveshez nem kell óriási szekértelem. Meg lehet főzni - mint a neve is elárulja - csontból, vagy még egyszerűbben leveskockából. Ez utóbbi szintén csontból készül, csak már más elvégzi helyettünk a munka java részét, így kevesebb vele a törődés.
Tudjátok, hogy már honfoglaló elődeink is vittek magukkal a kalandozásaikra levesport? Nem Maggi, vagy Knorr volt az aki feltalálta a spanyolviaszt, hanem a Magyar hátrafelé nyilazók, akiknek a nyilaitól mindenki rettegett. Ha leszálltak a lovuk hátáról, első dolgukként, az ételkészítéssel kezdtek foglalatoskodni. Nekik is kellett az energia! Köveket hevítettek tűzben, majd rátették a vízben feloldott levesport bőrtömlőben, és máris terülj-terülj asztalkám! Volt, hogy még zöldségeket, fűszereket, sőt levestésztát is főztek levesükbe. Na persze nem olyat, mint amit ma főztek számunkra szakácsaink, de ezek szerint jól lehetett lakni vele!
Lakodalomban videóztam, (egy kis extra apanázs nem ártott a családnak, és akkor még nem volt annyira aktív a NAV - leánykori nevén APEH) Megérkeztem a lakodalomba, és rögtön előttem termett az egyik asszonyság a következő szavakkal: "Művész Úr! Az ételhordót, mikor tetszik ideadni?" Látva meglepetésemet, elmagyarázta, errefelé az a szokás, hogy a zenészek előre odaadják az ételhordót, amiben bőségesen visznek haza is a szűkebb napokra. Nekem elég volt bőségesen a helyben fogyasztott étel is, így nem ragaszkodtam ehhez az állítólag bevett szokáshoz. Amiket főztek, az viszont emlékezetes maradt számomra. Meg az, hogy ott szólítottak először, és utoljára "Művész Úrnak"
Szerda van, így desszert is tartozik a menühöz. Ezek után, minden valószínűség szerint, ezt most ki fogom hagyni. Inkább éneklek helyette.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése