Ma sem lehet panaszom a napi menüre, de ez nálam már megszokott régen. Nem dicsérem feleslegesen kedvenc éttermem konyháját, pedig lenne okom rá. Évekkel ezelőtt volt utoljára olyan eset, amikor komolyabb kifogásom volt egy étellel kapcsolatban. Az sem volt akkor ehetetlen, csak nem olyan volt, ahogy elvártam volna. Akkor egy rakott zöldbab volt az ominózus kaja, és valljuk be őszintén, túl lett sütve. Ez viszont több mint két éve volt. Sem előtte, sem utána nem találkoztam olyan étellel, ami ehetetlen lett volna. Ez pedig igen nagy dolog egy konyha életében. A szakácsok időnként cserélődnek, de mindegyik felnőtt már régen a feladat nagyságához. Egyáltalán, már azt is csodálom, hogy ilyen csekély létszámmal zökkenőmentesen biztosítják az ellátást. Ha kell, természetesen, a főnök is fakanalat ragad. Magad uram, ha szolgád nincsen! Ekkor sem veszek észre viszont minőségbeli különbséget. Nem is tudom, mikor van éppen bármelyikük szabadságon. Ez a jó! Egyenletes, állandóan a színvonal. Na és rendkívül nagy a választék. Természetes, hogy van bizonyos forgás az ételek közt, de nem ismétlődnek sűrűn.
Még a zöldborsóleves sem, ami az egyik leggyakoribb levesek közt van a képzeletbeli palettán. Eben a formában, ahogy ma is csinálták, a legegyszerűbben elkészíthető levesek közt van. De jó, hogy ilyen fejlett a konzervipar szerte a világon. Sokszor hozom fel példaként gyerekkoromat, amikor ha valamilyen zöldségfélének szezonja volt, orrba - szájba azt ettük. Ez volt a zöldborsó, a zöldbab, később a lecsó szezonjával, de a szezonális gyümölcsök is hasonló cipőben jártak. Hiába ismert Nagymamám számtalan módszert a téli tartósításra, és hiába volt tele a kamra polca főként lekvárokkal, befőttekkel, a padlás aszalt gyümölcsökkel, a fagyasztást, mint technikát nem is ismerték. Hűtőszekrényük sem volt. Egyedül a dinnyét engedték le a nagy melegben a vödörben a kút vizébe, ami így lényegesen finomabb volt mint melegen. De ki foglalkozott azzal, hogy meleg-e a dinnye? Jó társaságban, így is nagyon finom volt! Ó a régi szép emlékek! Miért jutott ez éppen a zöldborsólevesről az eszembe? Csupán az emlékek miatt. Időnként jó visszaemlékezni rájuk, akárhol, akármikor is történtek. Az emlékek pedig idővel megszépülnek akkor, ha eredetileg nem voltak olyan kellemesek is. Ha pedig azok szépek is voltak, akkor felejthetetlenné formálja őket az idő. Én már csak tudom!
Az biztos, hogy szezámmagos rántott csirkemellet soha nem csinált Nagymamám. Erre, ha kell meg is merek esküdni! Több ok volt rá. A csirke mellét kirántotta ugyan, amikor eljött annak az ideje, (általában ünnepen, vagy vasárnap) de esze ágában sem volt előtte kiklopfolni. Úgy csinálta, mint mindenki más faluhelyen. Válogatás nélkül belefőzött minden húst a levesbe, az aprólék szintén az asztalra került a tésztával, répával, zöldségekkel dúsított levessel együtt, majd a nagyobb főtt húsdarabok ki is lettek rántva, ahogy az illett. Mivel a szezámmagot sem ismerte, (nem is ismerhette) azzal sem lett megszórva a panír, a rántott hússá avanzsálódás közben. Én mindig az alsó combját (a dobverőjét) kaptam, mert nekem az járt. Gyerekként választhattam. Kompóttal etük, mert az is volt mindig a kamrában, és válogathattam kedvemre, most melyik nemes üveget bontsam ki. Nála is mindig volt kompót, akárcsak a "tizedes, meg a többiek" című filmben. persze, hogy ezek is emlékek, még ha nem is kapcsolódnak szorosan ide.
Rakott káposztát sem csinált soha a Nagyi. Nem azért, mert nem volt jó háziasszony, egyszerűen mások voltak a szokások, az elvárások. Emlékeim szerint igenis jól főzött Nagymamám. Úgy mint a falusi asszonyok jelentős része. Káposztát is savanyított hordóban, így akár lett volna alapanyag egy rakott káposzta elkészítéséhez is. mivel Dévaványán éltek, ahol Nagyapám nyugdíjba vonulásáig községi főkertész volt, így még rizs is jutott volna, hiszen akkoriban ott működött az ország első rizshántolója. Húst viszont nem ettek minden nap. Kizárólag jelesebb napokon. Nagyapám ez alól kivétel volt, mert mint a férfiemberek többségének neki is kötelezően ott lapult a szalonna a nagy karéj kenyérrel, és a vöröshagymával a tarisznyában. A szalonna meg biztosította a kellő kalóriát. Elég is volt ebédre. Tudom, mert sokszor kísértem el a kertbe dolgozni, és olyankor én is ezeket ettem. Jól is laktam velük! Főtt ételt, meg vacsorára ettünk szinte mindig.
A hét vége persze mindig kivétel volt. Olyankor bőséges ebéd volt, nagyanyám mindig csinált valamilyen sütit, többnyire kelt tésztákat, és minden második héten kenyeret is sütöttek. Két óriási cipót, és érdekes módon, két hét múlva sem kellet egy falatot sem kidobni belőle. Nekem kivételesen le lett vágva a kenyér alsó héja, de ami ki lett rakva elém, azt nekem is kötelező volt megenni. Hetente kétszer meg piacra mentünk, vasárnap pedig templomba.
Ma is többet foglalkoztam saját emlékeimmel, mert jó rájuk visszagondolni. A régmúltból, a közelebbi múltból, de akármelyik időből származókról is legyen szó. Jó rájuk visszagondolni! Ilyenkor mivel rám szabadulnak az emlékek, olyan látszólag lényeges dolgokról is elfelejtkezhetek, mint egy recept leközlése. Most is majdnem így történt, de a rakott káposztámról szólót azért megmutatom.
De jó sokat írtam megint! Pedig csak az emlékeimről szóltak többségében. Ha pedig egyszer az emlékek feltörnek, akkor nehéz leállítani őket! Követik egymást, ahogyan illik. Szépen sorjában.
A hét vége persze mindig kivétel volt. Olyankor bőséges ebéd volt, nagyanyám mindig csinált valamilyen sütit, többnyire kelt tésztákat, és minden második héten kenyeret is sütöttek. Két óriási cipót, és érdekes módon, két hét múlva sem kellet egy falatot sem kidobni belőle. Nekem kivételesen le lett vágva a kenyér alsó héja, de ami ki lett rakva elém, azt nekem is kötelező volt megenni. Hetente kétszer meg piacra mentünk, vasárnap pedig templomba.
Ma is többet foglalkoztam saját emlékeimmel, mert jó rájuk visszagondolni. A régmúltból, a közelebbi múltból, de akármelyik időből származókról is legyen szó. Jó rájuk visszagondolni! Ilyenkor mivel rám szabadulnak az emlékek, olyan látszólag lényeges dolgokról is elfelejtkezhetek, mint egy recept leközlése. Most is majdnem így történt, de a rakott káposztámról szólót azért megmutatom.
De jó sokat írtam megint! Pedig csak az emlékeimről szóltak többségében. Ha pedig egyszer az emlékek feltörnek, akkor nehéz leállítani őket! Követik egymást, ahogyan illik. Szépen sorjában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése