Teljesen lenyűgözött a mai ebéd, de már tegnap délután. Hogy lehet ez? Az igazsághoz tudni kell, hogy minden napos beszámolóim előtt, már előzőleg átnézem az étlapot, ugyanis még mindig nem megy úgy a munka, ahogyan annak normális esetben menni kellene. Nem minden nap fényképezem le tehát az ételeket újból, hanem sokszor már meglévő képeimet használom, de ezért először meg kell néznem, van-e a soron következő ételről fotóm. Ha nincs, akkor fényképeznem kell. Ezért minden nap, előre kutakodok, készülök. Van miből válogatni, mert több mint 10000 ételfotó gyűlt össze az eltelt éves során. Egy közös van bennük: mindet én fényképeztem.
Rögtön az első étel, a leves már gondolkodóba ejtett. Mitől lenne magyaros a karfiolleves? Kurjongat, vagy káromkodik a magyar virtus szerint? Hacsak attól nem, hogy enyhén paprikás, tehát piros. Ez szerepel ugyanis az étlapon.Van olyan távol élő barátom, aki szerint minden igazi Magyar ételnek az a jellemzője, hogy piros. Tehát, a mai karfiolleves ettől magyaros. Én jobban szeretem, ha a levesben is roppannak a karfioldarabok mint más karfiolos ételben, de ez bizony nem olyan. Azért, ezt is kinyuvasztom könyörtelenül. Az ételnek már csak ez a sorsa. Minden nap. Elpusztul mind, mint egyszer mi is. Azért, ha megengeditek, megmutatom milyen az általam kedvelt karfiolleves, ami minden általam írt kritériumnak megfelel. Tudom, mert én így csináltam. Nem magyaros ugyan, de pont az én ízlésem szerint való!
A rántott húshoz pedig emlék köt. Kirándultunk, és éppen Bécsben töltöttünk pár napot, amikor is vasárnap reggeltől nem léphettünk a konyha közelébe sem. A nagy titkolózás közepette csak a húsklopfoló ütemes kopácsolása hallatszott, így a gyakorlott, de még a házimunkában kevésbé jártas halandó is rájött: itt biza rántott hús készül. Akkor ettem először valódi "echte" bécsi szeletet! Más volt, mint amit nálunk megszoktunk, mert Bécsben már akkor is lehetett kapni borjúhúst. Szerintem mindig máskor is. Borjúból csinálták tehát a bécsit, és Gerti nagymamája volt a vétkes, aki nem engedett mást az étel közelébe. Emlékeim alapján írtam a következő receptet, de már jóval később. Banánt is lehetett kapni minden boltban, aminek nejem örült nagyon. Nagyon finom söröket is, aminek meg én!
Ugyancsak emlékeim fűződnek a következő recepthez is. Egyik barátommal a közelmúltban hosszan leveleztünk a szaftos ételekről, és mindketten megállapítottuk, hogy egy finom, szaftos körömpörköltnél kevés finomabb létezik. Mindezt persze kovászos uborkával! Nem tudom miért asszociáltam ma erre, de tény, hogy másokkal ellentétben, én legalább annyira szeretem a finom pacalt is, mint a körmöt. Különösen akkor, ha a pacal mellett csülök, köröm, és fejhús is kerül a bográcsba. Tudom, néhányan egyiket sem ennék meg, ez viszont az Ő bajuk! A pacal egyébként szintén a legszaftosabb ételek egyike, és valamiért mindig katonakoromat idézi fel, mert a kiskunhalasi helyőrségi klubban készülthöz hasonlót, vagy attól jobbat csak ritkán ettem életemben. Azt viszont mi csináltuk barátaimmal, a "tepertőkeverők" társulatával. Azt is kovászos uborkával ettük, nem pedig kompóttal.
Ma is jól lakhattam tehát, már akár emlékeimmel is. De a tényleges étel, amit magamhoz veszek, legalább annyira fontos, mint a szellemi táplálék, melyet az emlékek is megtestesítenek. Maradjunk abban, hogy mindkettővel jól lehet lakni, de főként mindkettőre szükségünk van olykor.
Ma is jól lakhattam tehát, már akár emlékeimmel is. De a tényleges étel, amit magamhoz veszek, legalább annyira fontos, mint a szellemi táplálék, melyet az emlékek is megtestesítenek. Maradjunk abban, hogy mindkettővel jól lehet lakni, de főként mindkettőre szükségünk van olykor.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése