2016. január 4., hétfő

2016.01.05. Kelbimbóleves, borított sertésborda.



Megint pajzán gondolatok törnek elő belőlem, de csak tudatalatti énem legmélyebb bugyraiból, a mai leves kapcsán. Kelbimbóból csinálták ugyanis a mai levesünket, és ez kísértetiesen alliterál egy másik általam nagyra becsült képződményre. Nagyon régóta, a gondolkodás a fő erényem, így nem meglepő, ha egyes dolgokat alaposan kifordítok a valóságos állapotukból. A bimbót, pedig amióta csak eszemet tudom, szeretem. Levesként nem annyira, mint a maga natúr valóságában, de miközben kanalazom a  mai levesem, gondolatok járnak csökevényes agytekervényeimben.  Az a jó, hogy még járnak! Márpedig járnak, és én a szenvedő alany vagyok.
Tulajdonképpen a mai szerény ebéd a bimbóval indult, amit élvezettel szopogattam (volna), (ifjú koromat meghazudtoló elánnal) másodikként (főfogásként) viszont már borított sertésbordát kaptam. Még jó, hogy erre az utóbbira, nem asszociáltam semmilyen rám jellemző hülyeséggel! Hogy néznék ki most egy rám borított asztallal? ! Mint látjátok, a gondolkodás most sem esik nehezemre, csak az a fránya írás. Az még nem az igazi! Vigasztal, hogy Forma-1-ben nem gondolkozok. De így szépen komótosan is sokat ütök mellé. A rég megszokott sebességem eltűnt, de szinte biztos vagyok benne, hamarosan újra a régi leszek. Csak energia kell hozzá, na meg élvezetek. Ehhez járul hozzá nagy mértékben a mai bimbó, aminek a semleges, mégis csodálatos ízét, illatát most is elképzelem, na meg a borított borda, ami szerencsére nem a rám borított asztalt jelenti. Ehhez már csak egy szelet dinnye kellene, de hol van télvíz idején dinnye? Brazíliában, de oda nem tervezek látogatást mostanában. Így be fogom érni a savanyúsággal, mert azt is szeretem a borított bordához!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése