2016. január 3., vasárnap

2016.01.04. Tarhonyaleves, gyulai pulyka apró pecsenye.

Hosszabb időt kihagytam, de rám is fért! Amikor pihenésre szántam buksimat, még nem gondoltam, hogy nyomós okom is lesz rá. Így alakult, de újra itt vagyok. Egy ideig ismét csak kímélő üzemmódban használom magam, mert a sorssal úgy tűnik most sem vagyunk haverok! De körül vagyok véve olyanokkal, akik nagyon szeretnek. Ez a szerencsém! Meg is fogom becsülni őket nagyon! Titeket is, akik naponta olvassátok írásaimat! Megint elkapott a gépszíj, de már sokkal jobban vagyok! Épp ezért, nem is foglalkozok már vele! Erős vagyok, ezt is mint oly sok mást, túl fogom élni!
Mit csináljon az embert fia év elején? Számadást ír az elmúlt évben történtekről! Nos, nekem úgy tűnik igen nagy szerencsém volt. Állítólag, főként én tehetek róla. Blogoldalaim is szép kerek számokat produkáltak! 2012 Karácsonyán írtam első, akkor kísérleti bejegyzésemet, és ez azóta bevett szokásommá vált. Fő oldalam Szilveszter előtti napon lépte át a negyedmilla látogatót, a többivel együtt pedig néhány napja már összesen több mint fél millió kíváncsiskodót "vonzott." Nem semmi! Titok  viszont nincs benne! Jókat kell írni. Egyszerűen, minél érthetőbben! Ha lehet, olvasmányosan is. 
Az elmúlt évben, enyhe túlzással, "hülyére is nyertem magam!" Pedig nem hajtok rá különösebben! Ezt viszont tartja bennem a lelket. A gasztronómia az, ami életben tart! Nem túlzás! Szinte minden nap oda ültem a klaviatúra elé, és írtam, még akkor is, amikor más már hagyta volna a fészkes fenébe az egészet! Miért csinálom? Mert jól esik! Ha egészséges vagyok azért, ha beteg, akkor pedig szükségem van rá! Ez gyógyít meg. Ilyen egyszerű! Megint meg fogok gyógyulni tehát! Csoportunk is bővült, csupa számomra fontos, értékes emberrel! Érdemes tehát élnem, még egy jó darabig! Végrendeletet egyenlőre nem terveztem írni, mert van még "feladat"
Például az, hogy minden nap jelentkezek a megszokott napi menüajánlóval. Ez az egyetlen újévi fogadalmam. Semmin nem, változtatok! Marad minden a régiben. Kicsivel talán többet fogok figyelni Barátaimra! Megérdemlik, megérdemlitek! Az akadékoskodókat, pedig végleg kizárom életemből!


Persze azért a mindennapi beszámolóm, nem fog elmaradni  a napi ebédről továbbra sem. Év eleje van, és ilyenkor a kedvenc éttermem konyhája kímélő üzemmódban működik. Ez azt jelenti, hogy nincs választási lehetőség kétféle főétel közül, csupán egyféle menüt főznek. Nagyon megérdemlik a szakácsok a pihenést! Jövő héttől, teljes üzemmel működik minden, így akkortól a menü is változik. Az új év első menüjeként, ma tarhonyalevest kaptunk, főételként pedig gyulai pulyka apró pecsenye érkezett. Egy kis átlagos jellegű étel, a sok szabvány karácsonyi, és szilveszteri kaja után. A házi kosztot sem lehet megunni soha, mert ha jó a háziasszony, vagy a ház ura, aki változatosan tud főzni, igyekszik gondoskodni mindenkiről. Nekem is van még maradék töltött káposzta, többféle saláta a hűtőben, így éhen veszni biztosan nem fogok egy jó darabig! Gondolom, Ti sem. Ennek ellenére, ma nem csak a hűtő gondoskodik ellátásomról, hanem mint az előzőekben már beharangoztam tarhonyalevessel indul az év. Az elmúlt időszakban szokatlan volt a hideg, de a héten biztosan alkalmatlan lesz az időjárás a Vaterán vett zsáknyi tarhonya elvetésére, vele megvárom a jobb időt. Kora nyártól lesz miből főzni a friss tarhonyalevest.

A kolbászbokrom is évelő, védett, fűtött helyen van, biztosan átvészeli a telet. Ez is biztosítani fogja a termést, tehát gyulai pulyka apró pecsenyét is fogok tudni készíteni, szinte bármikor kora tavasztól. Vagy egyszerűen elmegyek a henteshez, és megveszem a friss kolbászt, amiből megfőzhetem az ételt akár így is.  Ma nem a képen látható módon tésztával, hanem rizzsel érkezett apró pecsenyénk, de a lényeg az étel ízében rejlik. 

A hétfői menü jellegzetessége a desszert, így az sem maradhat el ma. Ma piskótatekercset kaptunk. Jól kezdődik tehát az új év is, és bízom benne, ez így fog maradni újabb 360 napon át!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése