2015. november 19., csütörtök

2015.11.20. Tárkonyos raguleves, milánói makaróni, ízes derelye.

Izomlázam van. Mivel nejem megtervezte, majd megsütötte a névnapjára gondosan kiválasztott sütiket, én akkurátusan megírtam róla a recepteket. Tegnap végeztem, mind az öttel. Mit kell azon írni? - Kérdezhetnék sokan. A receptírás, az felelősség! Számomra legalábbis kivételes felelősség. Ha mások megbíznak írásaimban, és bátorkodnak azok alapján elkészíteni esetleg egy egész vendégsereg részére az adott ételt, az nem lehet rossz, esetleg ehetetlen! Számomra ez az igazi kihívás. Érthető, egyszerűen, hibátlanul leírt, minőségi írásokat közzétenni. Másként nem érdemes, és álláspontom szerint nem is szabad. Számtalan recepttel találkozok nap-mint nap, amiről első ránézésre lerí, hogy ez bizony így nem lehet jó. Ezért figyelek oda a legapróbb részletekre is. Ezért kapok időnként elismeréseket is. A díjak különösebben nem érdekelnek. Azok is jól esnek, viszont sokkal többet ér számomra egy szakmai elismerő mondat, egy apró gesztus, mint például az, hogy egy eredetileg versenybe be nem nevezett receptemet beemelik a mezőnybe. Amúgy is feltöltöttem volna verseny nélkül, sőt azt sem figyeltem, hogy éppen ez is zajlik, de mások is figyelnek munkámra ezek szerint. Ez nem jelenti törvényszerűen azt, hogy díjazzák is receptemet bármilyen formában, de maga a gesztus esett jól. Nekem az ilyen apró örömök is sokat jelentenek ebben a szeretetszegény világban. Valaki éppen csak kicsit jobban odafigyelt egy másik emberre. Ez az ember, most történetesen éppen én voltam. Ismét bebizonyosodott, hogy valamit jól csinálok.


Mint ahogyan, jól teszik dolgukat szakácsaink is, de ez is a kötelességük. Nagy a felelősség a vállukon. Ismerős számomra is, hiszen soha nem riadtam vissza, akár több száz éhes emberre főzni. Mindezt tanulatlanul (nem vagyok végzett szakács), csupán azzal a szeretettel, rutinnal,  amit a gasztronómia iránti érdeklődésemnek köszönhetek. 
Ma tárkonyos ragulevest főztek a fiúk, és megint eszembe jutott az a bográcsos raguleves, amit nyilván jó szándékkal, de annál kevesebb szakértelemmel készített egy ismerősöm, és meg is kínált belőle. Ilyenkor mit mondjon az ember? Hazudjak? Mondjam azt, hogy finom? Ezt soha! Néha a kritika többet ér minden dicséretnél. Szembe állít saját lelkiismereteddel. Én is hibáztam már. Akkorát azért még nem, mint az említett esetben, amikor tényleg ehetetlen lett a leves, a túlzott fűszerezés miatt. Pedig csak jót akart a "szakács" Csak telenyomta tárkonnyal a levest. Szerencsére szakácsaink értik a dolgukat. Nem mondom, hogy soha nem fordultak még elő apróbb hibák, de a mai leves is kitűnő. Érződik benne a tárkony semmihez sem hasonlítható aromája, de nem nyomja el a többi ízt.

A bolognai spagetti mellett az egyik legismertebb olasz tésztaétel a milánói makaróni. Míg a milánói valóban hagyományokra épül, a bolognai spagettit csak egy leleményes tábori szakács találta fel. Akkor, amikor valamilyen helyi jellegű ételt kívánt a vendégek elé tenni, akik történetesen amerikai katonák voltak a II. Világháborúban. Én sem tudtam első alkalommal, amikor megfőztem saját, hasonló jellegű ételemet, így hibába estem. Elnézhető volt, hogy darált húst is kevertem a raguba, ezzel sokkal tartalmasabbá tettem az ételt magát. A milánóiban eredetileg nincs darált hús, csak sonka (prosciutto) gomba, paradicsomos fűszeres szósz, összeforgatva az al dente (fogkeményre főtt) makarónival, és bőségesen meghintve parmezán (parmigiano reggiano) sajttal. Nagyon finom étel, a most kapott hibrid is, és sokan készítik ezen a módon. Hoztam egyik régebbi írásimat, ami talán segít eligazodni a bolgonai, és a milánói útvesztőjében. 



A derelye tősgyökeres magyar étel. Szégyen, nem szégyen én annyira nem szeretem, mint például a milánói makarónit. emlékszem, amikor Nagymamám a téli délutánokon sokat készített, házi szilvalekvárral. akkor nem volt dzsem, legalábbis nem hívták annak, de volt baracklekvár, meg szilvalekvár. Másra nem is emlékszem. Ez a kettő viszont bőségesen volt a kamra polcain, így nem meglepő, hogy ez akadt először a háziasszony keze ügyébe. Ma derelye kerülhet asztalára annak, aki ezt választotta, de én nem tartozok közéjük. Most nem kell kínlódni az előkészületekkel, tésztát gyúrni, tölteni, méretre vágni, megfőzni, majd zsemlemorzsát pirítani hozzá. Egyszerűen elő kell venni a zacskót a fagyasztott derelyével, és meg kell főzni azokat. Zsemlemorzsát pirítani pedig nem nagy kunszt. 

Közben hallgatom a híreket, és arról szól éppen, hogy nem tetszik a börtönkoszt, meg a csapvíz a Lőkösházán elkapott tisztelt terrorizmusra felszólító muszlin pap elvtársnak. Kenyeret, szalonnát, hagymát neki! Még válogat? Általában nem vagyok ilyen kíméletlen, de ez esetben van véleményem. Na megyek dolgomra! Öltözzetek fel jól, mert hétvégén hideg várható!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése