2015. október 29., csütörtök

2015.10.29. Karalábéleves, rántott sajt, körömpörkölt.

A gondolkodás visz a sírba! Mert mindig kombinálok. Nem létezik egyféle variáció, mindig több lehetőség is van, és mindet előre végiggondolom. Persze van, amikor tévedek, de erre is fel kell készülni. 
Általánosban a matekot nem annyira szerettem, de a hozzá kapcsolódó logikát, nagyon. Az algebrát is. A számokat nemigen, a térben való gondolkodást nagyon. A gimiben is végiglébecoltam a matekot. Meg általában mindent. Annyi bőven elég volt számomra, amennyi az órákon rám ragadt. Ez pedig minden tantárgyra érvényes volt. A matek érettségin viszont jól kifogtam! Az 1/vx deriváltját kellett levezetnie az előttem vizsgázónak, így a számomra kiadott 1/x feladatra legalább némi rálátásom volt. Hülyeség! Azóta sem volt soha semmi szükségem rá. Az írásbeli feladatban pedig egy forradalmian új levezetési módot találtam a 3 ismeretlenes egyenlet megoldására. Mint később kiderült, a környéken én választottam egyedül ezt a módszert, és maximális pontszámmal jutalmaztak érte. Nem képlettel, hanem logikai következtetésekkel vezettem le a megoldást, és mint kiderült jól. Ennyi elég is volt a matek érettségihez. Kaptunk még egy algebrás példát is, és már túl is teljesítettem a tervet. A történelmet most imádom, de akkor nem csíptem. Évszám, évszám hátán. Mindent pontosan be kellett magolni! A vizsga nem is állt másból, csak az évszámok felsorolásából. Meg a munkásmozgalom! Na az aztán baromi érdekfeszítő volt. Ma is minden áldott nap tudom használni tanulmányaimat. A fenéket! Azt is, hogy Orosz órán végig kellett sorolnod a Vörös Tér nevezetességeit balról - jobbra, és fordítva is, de egy pohár vizet már nem tudtál kérni. De ha okos voltál, és Leninről rendelkeztél valamilyen anekdotával,  már csak okosságodon múlott, hogyan vezeted rá a vizsgabiztost a meghallgatására. Én találtam rá megoldást! Ma nem látok bele az oktatás rejtelmeibe, de sokszor sajnálom a diákokat, a rengeteg tananyag bombái miatt. Igaz, most szerintem kevesebb a haszontalan információ, mint a mi időnkben volt. Azért értelmesek a mai gyerekek is, és életre valók. Már vizet is tudnak kérni akár, a tanult nyelven is. 

Azért mi is talpraesettek voltunk, amikor éppen szükség volt rá. Amikor leszereltem két év szolgálat után, barátaimmal Lengyelországban töltöttünk két hetet.  Végigutaztuk Krakkótól Gdanskig az országot, stoppal. Mire hazajöttünk, szinte tökéletesen tudtam társalogni lengyelül is. Azzal arattam a legnagyobb sikert, hogy elmondtam: az iskolában tanultam oroszul, de nem szeretek oroszul beszélni. Ezzel rengeteg barátot szereztem. Utálták a ruszkikat! Még étteremben, lengyelül is tudtam kaját kérni magunknak. Az ott megszokott, ismert ételeket persze. Teljesen mások voltak mint nálunk. Sok káposzta, sok hal. Kellemes, szép emlékek.  Fillérekből éltünk, nagyon jól. 35 cent volt egy üveg vodka a Pevexben, hogy a legfontosabbak egyikét említsem. 


Karalábélevest biztosan hiába rendeltem volna, mert sehol nem láttam a palettán. Ma viszont azt kaptam. Mennyire mások a hazai étkezési szokások! Én nem ragaszkodok a szigorúan vett magyaros étrendhez, és szerencsére az étteremben is igen változatosan főznek. Ezért szeretem őket. Olcsón, finoman, változatosan főznek. A mai karalábéleves érthető, mert karalábészezon lenne, bár a fagyasztott karalábékockának mindegy. Így is tökéletes azért. 

A rántott sajt egyik kedvenc eledele Áron fiamnak, így biztosan jó napja lesz. Egyetlen régebbi adósságom van, a beígért tartár mártást még mindig nem írtam le, ahogyan én csinálom. De sem Áron, sem feleségem annyira nem szereti, így meglesznek valahogy nélküle. A héten nem jár dolgozni Párom, és így most szintén a konyha ízletes kajáit fogyasztja. Annyival többet kértünk a héten. 

Én viszont körömpörköltet fogok zabálni. Szó szerint zabálni, mert a körömpörit nem lehet megfelelő etikett szerint megenni. Nem egy éttermi jellegű kaja. Az, hogy időnként mégis felkerül az étlapra, rendkívül egyszerű okokkal magyarázható. Nagyon finom. Elég ennyi magyarázatként? A csontokat, a mócsingos lábakat le kell szopogatni, azt pedig nem lehet úri normák szerint csinálni. De nem is foglalkozunk ezzel. Így is van rendjén! Itthon, saját konyhánk, ebédlőnk magányában, nem fog rám szólni senki, amikor leszopogatom ujjaimat, a rá ragadó sűrű szafttól. Na megyek is, mert étvágyam támadt a körömpörköltre!

Viszont tegnap már említettem, hogy nem vagyok valami hurrá hangulatban. Kedvenc műsoromat sem nézem annyit, nem érdekelnek a különféle receptes oldalakon futó promóciók, játékok, nem veszek részt bennük. Kicsit besokalltam. Gyógyulásom sem úgy alakul, mint azt hónapokkal ezelőtt elgondoltam. Ez részben annak is köszönhető, hogy nehezen viselem a csalásokat, a tisztességtelem magatartást. Pedig látom, hogy mindig kitalálnak valami új minősíthetetlen manóságot, új módszereket keresve. És találnak. Mivel látják, hogy más is érvényesül így, egyre többen vannak. Nem tehetek róla, de ezt nehezen viselem. Maga a tudat is beteggé tesz, hogy mások becstelenül próbálnak előnyökhöz jutni. Úgy érzem tényleg el kell gondolkodnom további életem alakításán, mert eddig is tisztában voltam korlátaimmal, de arra nem gondoltam, ezek nem, hogy nem csökkennek, idővel csak szaporodni fognak. De akkor is találok valamit. Mivel sok dicséretet kaptam bizonyos témájú írásaimra, a gasztronómia elméletével fogok többet foglalkozni. Bár aki nagyon belém akar kötni, az abban is talál hibát. (pl. szerinte nem jó helyre tettem egy vesszőt)Tegnap fizikai fájdalmat is okozott néhány rutinmozdulat, és valamit ki kell találnom, hogy tovább éljek! Viszont reggel új dicséretet is kaptam az egyik imént említett írásomra, ami azt bizonyítja, mégis írnom kell. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése