Először is elnézést kell kérnem, mert hibáztam tegnap. Mivel én nem a főzeléket ettem, hanem a pulykacsíkokat, véletlenül a borsó helyett babfőzelékről írtam. Az étlapon is bab volt. Pedig, ha leemeltem volna mindkét ételhordó tetejét, meggyőződhettem volna a valóságról. Akkor rögtön kiderült volna a főzelék mibenléte. Csak később, a tálalás során győződtem meg a valóságról. Mea culpa!
De tegnap elkezdtem egy témát, a kevésbé becsületes emberekről. Meg is írtam azt, amit elkezdtem. Aztán olyat csináltam, amit eddig ritkán! Végiggondoltam, és feltettem a kérdést magamnak, untassam ezzel olvasóimat? Két oldalnyi tömény sérelem arról, hogy az elmúlt hónapokban miképpen próbáltak ártani nekem, megkeseríteni életemet, egészségemet. Felülvizsgáltam, és rájöttem a helyzetet csak magam tudom megoldani. Azzal, hogy panaszkodok, csak a lelkemet nyugtatom meg kicsit. De azt sem teljesen.
Jó néha megosztani az ember gondjait másokkal is, mert kívülállókként, néha sokkal hasznosabb tanácsokat tudtok adni, hiszen én magam, nyilván ingerültebben kezelem a saját, rajtam csattanó problémáimat. Azok nyilván rólam szólnak, én vagyok az alanyuk. Így amiket leírtam, nem teszem közzé. Ritkán, de fordult már elő ilyen. Nem tettem közzé például a kórházi élményeim tanulságairól szóló utolsó részt sem, amit szintén megírtam, de ami valószínű nagyon kényelmetlen lenne bizonyos benne szereplő egyének számára. A jó szívem! Végig gondoltam, vajon kinek használok, ha néhány ember munkájáról, hozzánemértéséről lerántom a leplet, ezzel ártok esetleg nekik. Pedig csak a valóság lenne. De a humánum, tudjátok! Lehet, hogy nem mindenkiben, de bennem ember lakozik. Bármennyire furcsa, ártó szándék nélkül. És tudok megbocsájtani is. Még azoknak is, akik miatt sokat szenvedtem. Bár megírtam tehát igen mélyenszántó gondolataimat, elmentettem, de nem teszem közzé. Meghagyom ezeket feldolgozásra, karácsony utánra. Elhatároztam, viszont mindenképpen lépni fogok. Egy dolgot nem szeretnék! Bármilyen formában, olvasóim, tehát azok lássák kárát döntéseimnek, akiknek használni szeretnék. Van, amikor túlcsordul a bizonyos éjjeli edény, és kiborul. Ne kényszerítsetek rá kedves rosszakaróim! Nehéz lesz rosszindulatban még csak megközelíteni is benneteket, de gondolataim összegyűjtésének tudok olyan irányt is szabni. Célzottan is lehet írni, személyek megnevezésével. Még csak nem is kell újra csokorba szedni őket, mert már leírtam mindet. Természetesen, mivel alapos ember vagyok, mindent alá is tudok kellőképpen támasztani. Bár nem szeretnék, de tudok én is más lenni tehát! Amilyen a mosdó, olyan a törölköző! Nem fenyegetek senkit, az távol álljon tőlem! De van a másik oldal is. Ezt, az erő sötét oldalát, eddig elfojtottam magamban.
Akkor lássuk a mai ebédet! Jöjjön először a kis hamis! Mert, hogy a hamis gulyásról lenne szó. Nem a nézéséről, a járásáról, csípőjének a ringásáról, magáról a valódira megtévesztésig hasonlító gulyáslevesről. A neve is azért hamis gulyás! Ugyanolyan, mint a valódi, csak éppen a lényeg, a hús hiányzik belőle. Innen ered a neve is.
Már vigyázok! Nem szeretnék elkövetni olyan szarvashibát, mint tegnap. A főzeléket elkeverni egy másik főzelékkel. A szezámmagos rántott csirkemellre elég ránézni, mégis akadhat olyan, aki ráfogná, hogy rántott szarvas. Ő azt állítja, tehát nekem kell bebizonyítanom az igazamat. És ezekről a "jó indulatú" emberekről, állandó, ismétlődő csalásaikról irkálok én több oldalnyi panaszt? Minek? Úgy sem fognak soha már megváltozni! azt azért elárulom, hogy a közelmúltban egy egy neves élelmiszerláncot, amely receptoldalt is működtetett, hasonló ellenőrizetlen receptekkel, nem kis összegre büntettek meg! Addig jár a korsó! Ha már ilyen példálózós napom van.
A rakott krumplit mindenki ismer, a rakott káposztát, már nem annyian. Ízlések, és pofonok. Én a rakott káposztát legalább annyira szeretem mint az imént említett másik csőben sült ételt, mert ilyen az ízlésem. A káposzta amúgy is kedvenc alapanyagaim egyike, főleg, hogy savanykás is. Mivel írtam róla egy igen jó receptet, ezt meg is mutatom.
Ennyi lenne tehát az ebéd mára. Még mindig nem megy olyan gyorsan az ételek fényképezése mint azelőtt, de többnyire lefotózom őket tálalás után. Ez viszont többlet időt igényel. Arra viszont nem mentség ez a tény, hogy hibát is vétsek. Olyan súlyos dolog azért nem történt. Mindenki finomat ebédelt, ugyanoda került. Ma is így fog történni.
De tegnap elkezdtem egy témát, a kevésbé becsületes emberekről. Meg is írtam azt, amit elkezdtem. Aztán olyat csináltam, amit eddig ritkán! Végiggondoltam, és feltettem a kérdést magamnak, untassam ezzel olvasóimat? Két oldalnyi tömény sérelem arról, hogy az elmúlt hónapokban miképpen próbáltak ártani nekem, megkeseríteni életemet, egészségemet. Felülvizsgáltam, és rájöttem a helyzetet csak magam tudom megoldani. Azzal, hogy panaszkodok, csak a lelkemet nyugtatom meg kicsit. De azt sem teljesen.
Jó néha megosztani az ember gondjait másokkal is, mert kívülállókként, néha sokkal hasznosabb tanácsokat tudtok adni, hiszen én magam, nyilván ingerültebben kezelem a saját, rajtam csattanó problémáimat. Azok nyilván rólam szólnak, én vagyok az alanyuk. Így amiket leírtam, nem teszem közzé. Ritkán, de fordult már elő ilyen. Nem tettem közzé például a kórházi élményeim tanulságairól szóló utolsó részt sem, amit szintén megírtam, de ami valószínű nagyon kényelmetlen lenne bizonyos benne szereplő egyének számára. A jó szívem! Végig gondoltam, vajon kinek használok, ha néhány ember munkájáról, hozzánemértéséről lerántom a leplet, ezzel ártok esetleg nekik. Pedig csak a valóság lenne. De a humánum, tudjátok! Lehet, hogy nem mindenkiben, de bennem ember lakozik. Bármennyire furcsa, ártó szándék nélkül. És tudok megbocsájtani is. Még azoknak is, akik miatt sokat szenvedtem. Bár megírtam tehát igen mélyenszántó gondolataimat, elmentettem, de nem teszem közzé. Meghagyom ezeket feldolgozásra, karácsony utánra. Elhatároztam, viszont mindenképpen lépni fogok. Egy dolgot nem szeretnék! Bármilyen formában, olvasóim, tehát azok lássák kárát döntéseimnek, akiknek használni szeretnék. Van, amikor túlcsordul a bizonyos éjjeli edény, és kiborul. Ne kényszerítsetek rá kedves rosszakaróim! Nehéz lesz rosszindulatban még csak megközelíteni is benneteket, de gondolataim összegyűjtésének tudok olyan irányt is szabni. Célzottan is lehet írni, személyek megnevezésével. Még csak nem is kell újra csokorba szedni őket, mert már leírtam mindet. Természetesen, mivel alapos ember vagyok, mindent alá is tudok kellőképpen támasztani. Bár nem szeretnék, de tudok én is más lenni tehát! Amilyen a mosdó, olyan a törölköző! Nem fenyegetek senkit, az távol álljon tőlem! De van a másik oldal is. Ezt, az erő sötét oldalát, eddig elfojtottam magamban.
Ennyi lenne tehát az ebéd mára. Még mindig nem megy olyan gyorsan az ételek fényképezése mint azelőtt, de többnyire lefotózom őket tálalás után. Ez viszont többlet időt igényel. Arra viszont nem mentség ez a tény, hogy hibát is vétsek. Olyan súlyos dolog azért nem történt. Mindenki finomat ebédelt, ugyanoda került. Ma is így fog történni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése