2015.10.12. Karfiolleves, borsos tokány, almaszósz, főtt hús.

Elhidegültem kicsit egyik volt kedvenc műsoromtól, a "Konyhafőnök" címűtől, és már az új sorozatot nem is követem. Megnézem, de nem vagyok annyira naprakész, mint az előző részekben. Inkább felvételről megy a hátam mögött, és amikor valami érdekesnek tűnőt hallok odafordulok, követem az eseményeket. De valahogy most nem voltak szimpatikusak a résztvevők. Egyik sem különösen. Nem találtam köztük karizmatikus, valódi egyéniséget. Eddig minden alkalommal volt kedvencem és minden alkalommal az általam is kiválasztottak közt volt a későbbi győztes. Megérdemelte mindegyik! Emlékszem, még az első játékra engem is invitáltak, de eszembe sem jutott volna részt venni rajta. Gasztroelméletben lehet, hogy sokukkal felvenném a versenyt, de sem gyorsaságban, sem megjelenésben nem tartom alkalmasnak magam a versenyre. Képernyőre pedig főként nem. Ezért köszönöm, akik minden alkalommal biztatnának, de legyünk reálisak! Én pedig az vagyok. A gasztronómiából, viszont soha nem fogok kiábrándulni! Ez valószínűleg már szerelem egy örök életre szólóan. Ha valamit az ember szívesen csinál, élvezi, és nem kell tanulnia, hanem ragad rá az információ. Most, hogy nem tudok szeretett témámmal annyit foglalkozni, mint amennyit valóban szükségesnek tartanék, elvegetálok. Hiányzik, de nagyon! Kínomban különféle pótcselekvésekre vetemedek. Előszedem régi fotóimat, jegyzeteimet, és azokról írok. Mindegy, csak írjak valamit! Az írás nyugtatja agyamat, kikapcsol, nem törődök mással. Például a notórius csalókkal. Van, aki már szakmaként űzi. Keresik a versenyeket, hova lehet nevezni, mit lehet nyerni? És nyernek is! Minden hétre jut egy-két ilyen versengés. Ugyanaz a szűk kör, tucatnyi név nyer mindenhol. Legyen szó bármiről. Már nem is idegelem magam, tudom, semmit nem tehetek ellene. A Facebook, mint reklámhordozó, pedig úgy tűnik vevő ezekre, még biztatja is őket. Csaljatok, úgyis megint nyerni fogtok valamit. Vannak persze becsületesek is, ráadásul többségben. Őket szeretem, sőt szurkolok is nekik. Örülök, barátaim sikereinek is. Még akkor is, ha észreveszek időnként számomra különös, néha értelmezhetetlen dolgokat. 

Mivel mindennapos írásaim jelentős része a napi ebédjeimről szól, essen néhány mondat arról is. Természetesen a mairól. Már többször leírtam, hétköznaponként nem magamnak főzök, hanem kiszállítva kapom, kifogástalan minőségben, és mennyiségben. Egyfajta ételajánlat is szerepel tehát minden reggeli írásomban, de nem reklám céllal, hanem mert sokan merítenek ötleteket saját mindennapos étkezésük összeállításához. 

Ma például karfiollevessel kezdődik a napi menü, amit egészen másként szeretek, mint azt a konyhán nagyobb mennyiségben elkészítik számomra. Tudom, ahhoz amit én igazán kedvelek, idő kell. Szakácsaink viszont szigorú időbeosztással élnek, előző nap délután előkészítik, hajnalban pedig megfőzik azt, ami délben, (sokaknak már reggel) asztalra kerülhet. Sajátjaim mellett, évek óta ezeket az ételeket is fotózom, és nagyon sokszor egyeztetve az ételek készítőivel, le is írom elkészítésük módját.  Ma tehát, mint azt leírtam, én szívesebben enném azt a karfiollevest, amit én csinálnék magamnak, mert a karfiol jellemző, és egyben legkívánatosabb tulajdonsága, maga az állaga. Az én receptemben megőrzi roppanósságát, így felséges marad. A ma főzött sem rossz, de az enyém mégis más.  Nézzétek meg! 

Magyarország legismertebb tokányféléje a borsos tokány. A tokány pedig pörköltféle. A tokány, és a pörkölt közt mindössze annyi a különbség, hogy a tokányhoz csíkokra vágják az aktuális húsféléket. Egyszerűbb elmagyarázni ezt is úgy, hogy hozom hozzá saját receptemet, ami tartalmazza a fűszerezést, és az elkészítés módját is. Tehát ez is igen finom étel, de nem kifejezettem a hétfői menüre jellemző.  

A második választható kaja, már inkább a hétfői, mint bármely másik napi menü része szokott lenni. Almaszósz, főtt hússal. Annyira azért nem rajongok érte, hogy nekiálljak egy adag elkészítésének, egyébként is itt van előttem, frissen, kitálalva. Ez már inkább kímélő, mint a tokány. Leszoktam már róla, hogy előkaparjam viszonylag friss kórházi emlékeimet, de valamiért mégis azokat juttatta eszembe a mai almaszósz. Bár ilyen minőségben kaptam volna ott bármelyik ebédemet! 

A hétfői menü változatosságát csak emeli az, hogy ilyenkor sütit is kapunk. Ma az emelkedett hangulatot, hazánk egyik klasszikusnak számít süteménye, a piskótatekercs biztosítja. Jól indul a hét! Nekem meg folytatódik a hétvégi munkám, mert találtam magamnak bőven, sőt be sem tudtam fejezni. Az a baj,  hogy igényes vagyok másokkal is, de főként magammal szemben. De így van jól!