2015. október 7., szerda

2015.10.08. Korhely leves kolbásszal, pulykacsíkok sajtszószban, rántott harcsafilé.


Mi is van ma? Ja csütörtök! Teljesen összefolynak a napok, szinte mindegyik borongósan indul, aztán kicsit kisüt a nap. Ősz van! De nem az igazi sem a hőmérséklet, sem a kedv, amit maga az időjárás okoz. A ködöt meg utálom!
Csukva van az ajtó is, a kazánt megpörgettük, meglássuk van-e hibája a fűtési szezon indulása előtt. Volt! Minden évben van valami apróság, még jó, hogy csak kicsi, és gyorsan orvosolható. A kutyák sem olyan virgoncak mint azt megszoktam. Vegetálnak a ködös időben.
Kimi most is a lábamnál fekszik, a kicsi viszont a hátam mögött két összetolt fotelen. A fene a jó dolgát! Egész napját kevés kivétellel, a takarója alá bújva tölti, csak időnként kémlel ki alóla. Kivéve, ha bárki be merészel csengetni. A gázszerelő barátom, aki gimnáziumban osztálytársam volt, csak oldalazva tudott bemenni a fürdőszobába, hogy megnézze a hibás kazánt. Dobby folyamatos fenyegetőzése mellet természetesen. A kis Harci-Marci! A nagyhangú. Alig hallottuk egymás szavát, pedig kicsit felidéztük volna a több évtizeddel ezelőtt történteket. Jó barátok voltunk a gimiben.
Aztán megnyugodott a kutya, és mint aki jól végezte dolgát, lefeküdt aludni. Mintha semmi nem történt volna. Miközben itt volt barátom, több telefont is kapott. Mindenkinek sürgős lett hirtelen!
Kezelnie kell a különleges eseteket is. Volt aki egyenesen megmondta, szerinte semmi baja a kazánnak, csak nem működik. Türelem kell az emberekhez. Jó nagy türelem! És mindenkinek azonnal kell! Mindenki más ráér, csak neki legyen kész rögtön. És mivel nincs is hibája, ingyen természetesen. Furcsák vagyunk kérem. A jó mesterembernek kevés a becsülete. Eszembe jutott édesapám, aki órás volt mint én. Mindenki más jobban ért mindenhez, a szakemberre nincs is szükség. Ha nincs hibája szerinted, miért nem javítod meg Pubi? 
Én viszont már jól érzem magam. Ilyen társaságban! A kutyákok megnyugtattak.


Közben hangulatjavító ebédem is megérkezett. Ma korhely levest kapok kolbásszal, amit szintén szeretek, mint kevés kivétellel a leveseket általában. A káposzta különben is az egyik kedvenc alapanyagom. A korhely leves pedig savanyú káposztából van. Egy kevés kolbász is főtt a leveskébe, tehát teljes az öröm. Tegnap is jól laktam a májgaluskalevessel, ma sem maradok már biztosan éhen. Csak el ne hízzak a végén! A nyáron akaratomon kívül fogytam közel 10  kilát. Egyszerűen nem voltam éhes, így keveset ettem. A természetes folyamatoknak köszönhetően, ősszel mindig kicsit visszatornászom magam. Most óvatos leszek.

Egyik főétel sem hizlalna egyébként, tehát bátran ehetnék. A választható főételek közt  az egyik a pulykacsíkok sajtszószban, amihez tésztát tálaltak szakácsaink. Valószínű, én nem ezt választom. pedig finom, sokszor ízleltem már, de mivel én imádom a halat, fiam pedig nem csípi, a kérdés eldőlt. Ha nincs fogalmatok róla hogyan készülhet, receptemből kiderül. A mai fotó kicsit később jön, mert beosztom az időmet. Fényképezni csak nyugalomban lehet, de a kisebbik kutya fesztivált rendez éppen. A tálalás is hamis kicsit, mert ma másféle tésztát kaptunk a pulykacsíkok mellé. de a lényeg látszik. 

A halat viszont mint már említettem, imádom. Én előző életemben, biztos valamelyik tengerparti országban laktam, onnan a halak, és minden tengeri herkentyű szeretete. Ma rántott halat kaptam krumplipürével, tartármártással. Baromira mély nyomokat hagyott bennem az egy hetes kórházi lét mert most is eszembe jutott, amikor jó egy hete halat kaptam ebédre. Nem szidom, ehető volt. Fele-fele volt az arány, fele ehető, a másik felét pedig tippeljétek meg! Ráadásul ott a tálalás is más volt. Tanulság: a kórházi ételeknél finomabb a világon nincs! Hazudtam én valaha?

De minek dumálok, megmutatom. Ámuljatok, bámuljatok.  Tudom, szinte láthatatlan a két étel közti különbség, nem is tudom, minek hozok fel ilyen példákat? A mai rántott halhoz tartármártás is jár, és hosszú ideje adósságom, hogy még nem írtam le azt a receptet, ahogyan én szoktam csinálni. De ami késik nem múlik!
Ma viszont megint jól lakok! Remélem, ti is!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése