Ma munkanap van. Mindenki igyekszik munkába. Sokan tehát joggal elfelejtkeznek róla, hogy mégis ünnep ez a nap. Gyulán nagyon régóta jeles nap. Az aradi fegyverletétel kapcsán, a honvédtisztek jelentős része, Gyulán adta át fegyverét az Osztrákoknak. Aztán jött Arad, mint azt már tudjuk. A Vár mellett, van egy szép emlékhely is kialakítva, amiről rájuk gondolhat az arra járó, és az ünnepelni szándékozó. Valahogy mély hallgatásba burkolózott sokáig, ennek a napnak a története. 1849 október 6.-ra nem emlékszünk annyira, mint 1848 március 15.-re. Nyilvánvaló, hiszen ez gyásznap. Mégis az emberek felejtenek, megbocsátanak. Itt vannak például a Habsburgok. Most is a legnagyobb császárként tartjuk nyilván I. Ferenc Józsefet, azt elfelejtve, hogy Ő adta ki a parancsot a vértanúk kivégzésére. Aztán ott volt Haynau tábornok. Ő tört pálcát a 13 vértanú felett, ezzel parancsot adva azok kivégzésére. És ez a Haynau tábornok 163 évig Pest díszpolgára volt.
Nagy dolog a történelem! Történtek más sorsfordító események is, amik idővel a feledés homályába vesztek. Voltak amik azért, mert valakiknek érdekük fűződött a mihamarabbi feledéshez. Én csendben megemlékezem ma azokról, akik életüket adták a szabadságunkért. Jelentős részük bevándorló volt. Ha úgy jobban tetszik migráns! Ma óriásplakátokkal fogadnánk őket. Meg szögesdróttal. Nem kívánom jobban kibontani, úgy érzem nem kellene átültetnem a témát az aktuálpolitikai viszonyokra. Akkor is! Ők becsületes emberek voltak, és a Magyar szabadságért áldozták életüket!
Az ebédnek semmi köze az imént leírtakhoz. Egyszerűen jó, kész van időben, mint mindig! És változatos. Nem szívesen gondolok vissza a kórházban töltött napokra, de miért nem lehetett az öt napon keresztül valamilyen módon sárgarépát tartalmazó leves közé beiktatni mást is. Igaz, szombaton meggyleves volt az ebéd, tehát nem panaszkodok. Azért össze fogom írni mi-minden van még, amiből olcsón levest lehet főzni. Biztos kevés lesz rá egy A4-es lap!
A Dubarry borda is finom étel. Tegnap éppen ezt a receptet kapartam elő, mert Francia stílusú ételekről volt szó. Ez az. A franciasaláta nem! A párizsi sem. Furcsa, hogy bizonyos ételek neve hogyan terjedt el a köztudatban, sokszor félrevezetően is. A Dubarry csirkemellel kapcsolatban jobb magyarázatot nem tudnék adni, mint azt receptemben is leírtam, így azt hozom ide magyarázatként.
Van még egy választható étel, a rakott zöldbab. Soha többet nem hasonlítom össze a kórházi ételt másokkal, mert nem is lehet. Azért megfordult hülye fejemben, mi lett volna, ha valakinek eszébe jutott volna, ha nem csak pépes dolgokat löknének a betegek elé kicsorbult edényekben, több éve kiselejtezésre váró agyonfertőtlenített műanyag egyen tálcán? Soha nem szabadulok meg ezektől az emlékektől. Biztosan én vagyok rögeszmés. Lényeg az, hogy ma is mint mindig finomat ehetek.
Most pedig írok egy rövid megemlékezést, az aradi vértanúkról! Megérdemlik!
Nagy dolog a történelem! Történtek más sorsfordító események is, amik idővel a feledés homályába vesztek. Voltak amik azért, mert valakiknek érdekük fűződött a mihamarabbi feledéshez. Én csendben megemlékezem ma azokról, akik életüket adták a szabadságunkért. Jelentős részük bevándorló volt. Ha úgy jobban tetszik migráns! Ma óriásplakátokkal fogadnánk őket. Meg szögesdróttal. Nem kívánom jobban kibontani, úgy érzem nem kellene átültetnem a témát az aktuálpolitikai viszonyokra. Akkor is! Ők becsületes emberek voltak, és a Magyar szabadságért áldozták életüket!
Most pedig írok egy rövid megemlékezést, az aradi vértanúkról! Megérdemlik!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése