Állandóan morfondírozom, mióta hazajöttem. Szerencsére az nem hangos! Tehát minden szabadidőmben, most is próbálom feldolgozni a közelmúltban történteket. Azt, hogy miként jutottam kórházba, ki(k)nek a hathatós segítségével, miért bántott egy számomra ismeretlen, arctalan valaki. Ha valaki ismerősnek jelöl, számomra kritérium, hogy tudjam kiről van szó. Eleve nem kötök ismeretséget olyannal aki nem vállalja a fizimiskáját. Kivétel van, de nyomós ok, és azonos érdeklődési kör kell hozzá. Én sem vagyok egy matyóhímzés, mégis vállalom az arcom. Persze történt már néhány furcsaság az utóbbi időszakban. Volt olyan, aki hamis profilról figyelt, követte minden mozdulatom, mert egyszerűen tudni akarta, mit csinálok. Aztán itt ez a sértegetés! Nem haragszom én senkire, de alaposan át kellett gondolnom, igazam van-e? Néhányan lájkolták az illető sértegető levelét, tehát elvileg igazat adtak neki ellenemben. Olyanok, akiknek tudom, rengeteget segítettem. Nem tervezek én retorziót! Dehogy! Nem tervezem még azt sem, hogy törlöm őket ismerőseim közül. Nem ismerem a bosszút! Lássák csak továbbra is tevékenységemet! Lássák, hogy senkinek sem tudnék ártani. Azért vannak néhányan, akiket félreismertem. Egy általam nagyra tartott ismerős mondta: mindenkivel 3 lépés távolság! Részben igazt adok neki! Még akkor is,, ha Őt is merem kritizálni is, ha szükségét érzem.
Meglepett viszont az, hogy még a postásom is olvassa írásaimat. Mások is, rendkívül sokan. Legjobban azonban az lepett meg, hogy sok kórházi dolgozó is igazat adott az írásaimban feltárt problémák láttán. Nem kívánom, hogy nyíltan is állást foglaljanak, mert tudom veszélyessé vált. Csak én vagyok ilyen hülye, hogy le is merem írni azokat, amik másokat is foglalkoztatnak. Az egészségügy kérdése nem csak engem kavar fel. Csak el ne jöjjön a kritikus tömeg, ami a robbanáshoz kell. Na kérem, erről van itten szó! Ezért vacilláltam!
Foglalkozzak a kajákkal, azzal nem okozok másnak, sem magamnak kellemetlenségeket. Bár ki tudja? Előre szólok, sokkoló képek következnek! Nekem legalábbis azok. Nem ehhez voltam hozzászokva a múlt héten. A mennyiséghez sem, és a minőséghez meg pláne! Itt van például a leves. Vesszőparipám, különösen azért, mert most sem úsztam meg kórházi tartózkodásomat, enyhe karotinmérgezés nélkül. Mi a jó Istenért kell mindenbe sárgarépát főzni? Hatféle levest kóstoltam meg az öt nap alatt, ezek közül ötnek az alapanyaga sárgarépa volt. Magyarázza már meg valaki! Pedig ezer más kitűnő összetevő létezik, melyekből legalább olyan egyszerűen lehet levest főzni, mint sárgarépából. Például zöldborsóból, vagy mint jelen esetben zöldbabból. Vagy más zöldségfélékből. Soroljam? Gondolom, szinte mindenki rájött kirohanásomból, hogy ma zöldbablevest kaptam. Azért ez mennyire más, mint a kórházi! Hogy mennyire nem volt egyedi az eset, ott a példa, amikor több éve dokumentáltam a kórházi étkezést, Ötből, öt volt a sárgarépával készült levesek aránya. Változatosság kedvéért, még egyik nap, sárgarépa főzeléket is kaptam. Fő a változatosság! Értitek, mi a problémám gyökere? Dehogy szapulom a kórházi kaját! Egyik olvasóm megjegyezte, hogy örüljek, egyáltalán kaptam enni. Nem tudok örülni! Vajon miért?
Lehet, ha több hetet töltöttem volna az egészség házában, más ételekkel is találkoztam volna. Peches voltam, kifogtam. Dehogy akartam én senkit bántani! A sors fintora, hogy rosszkor voltam ott. Még az is lehet, hogy ha türelmesen várok, akkor rántott húst is kaptam volna ebédre. Azt is ettem, mert első nap objektív okok miatt nem reggeliztem, így a minden osztályon található ételautomaták egyikéből potom 300 pénzért vehettem egy szendvicset, amiben kisebb, mint fél tenyérnyi rántott hús is volt. Feledhető volt! Volt más is, ami ehető volt, de két kilót megint fogytam. Ma rántott szelet érkezett, ami azért egész más, mint amihez a múlt héten hozzászoktam.
A mai másik választható főétel, a rakott sonkás penne. Sajnos, ehhez, az imént említetthez hasonlóhoz nem volt szerencsém. Pedig szívesen megkóstoltam volna bármilyen csőben sült, rakott ételt. Nem volt szerencsém hozzá!
De nem ez volt az egyik komolyabb észrevételem. Kétszer kaptunk savanyúságot is a kajához. Régebben, mikor bent voltam, még külön hozták. kis tálkában, nem beledobva a krumplipürébe, vagy a tészta közé. Mit reklamálok, úgyis egy helyre kerül. Ez most arról jutott eszembe, hogy ma mindkét kőkajához kaptunk savanyúságot is. Nem beledobva a köretbe, hanem külön kis zacskóban, odakötve az edény füléhez.
Sokat kell még aklimatizálódnom, mire feldolgozom a történteket.
Meglepett viszont az, hogy még a postásom is olvassa írásaimat. Mások is, rendkívül sokan. Legjobban azonban az lepett meg, hogy sok kórházi dolgozó is igazat adott az írásaimban feltárt problémák láttán. Nem kívánom, hogy nyíltan is állást foglaljanak, mert tudom veszélyessé vált. Csak én vagyok ilyen hülye, hogy le is merem írni azokat, amik másokat is foglalkoztatnak. Az egészségügy kérdése nem csak engem kavar fel. Csak el ne jöjjön a kritikus tömeg, ami a robbanáshoz kell. Na kérem, erről van itten szó! Ezért vacilláltam!
De nem ez volt az egyik komolyabb észrevételem. Kétszer kaptunk savanyúságot is a kajához. Régebben, mikor bent voltam, még külön hozták. kis tálkában, nem beledobva a krumplipürébe, vagy a tészta közé. Mit reklamálok, úgyis egy helyre kerül. Ez most arról jutott eszembe, hogy ma mindkét kőkajához kaptunk savanyúságot is. Nem beledobva a köretbe, hanem külön kis zacskóban, odakötve az edény füléhez.
Sokat kell még aklimatizálódnom, mire feldolgozom a történteket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése