Már a Búcsú sem a régi! Tegnap Újkígyóson töltöttem az egész napot, mivel nejem kígyósi lány, és a szeptember második vasárnapja 36 éve mindig így telik. Már amikor mentünk ki meglepett, hogy semmi terelőút, nyugodtan elhajthattunk az egy sornyi árus mellett, holott még két éve is körbe kellett barangolni a falut, hogy eljussunk a Mamához. De a Mama volt a cél, már várt bennünket. A Mama most is túlteljesített, mint minden alkalommal, de nem érezné jól magát, ha nem így tenne. Az biztos, hogy senki nem maradt éhen, sőt úti csomaggal is el lettünk látva. Úgy ahogy mindig! Én magába a zsibvásárba már ki sem látogattam, mert nem nekem való. Egyedül talán a kisgyermekek azok, akik igazán élvezik még. Körhinta már nincs évek óta, de van helyette felfújható gumivár, bika amire fel lehet ülni, és megvárni míg le nem dob a hátáról, önjáró gépesített póni, lehet venni Barbie-t, és mindent, ami a serdülő korú fiúk-lányok fantáziáját foglalkoztatja.
Azért a messzi földön dolgozó családtagok, rokonok most is hazalátogatnak. Minden kapubejáróban rengeteg autó áll, és ez is bizonyítja mennyit változott a világ. A Búcsú vallásos tartalma sem a régi. Biztos volt kisebb körmenet, de nem láttam kígyózó sorokat imakönyvvel kezükben, templomba tartó asszonyokból. Átalakultak a szokások, egyedül a vendéglátás sokszínűsége maradt a régi. Most is a szokásos csigalevesen kívül, töltött káposzta, marhalábszár pörkölt, sült pulykacomb, csirkecomb, és sütihegyek kerültek az asztalra. És a szükséges megbeszélnivalók, amiből mindig akad bőven. Egyre többször az, hogy éppen most ki halt meg. Hiába! Öregszünk. Az ünnep viszont lassan a feledésbe vész. Szerintem, ez az utolsó generáció, amelyiknek még valamit jelent a Búcsú. De halad az idő, vele öregszünk mi is.
Tegnap tehát akár be is zabálhattam volna, de mégsem tettem. Tudtam, hogy ma ismét számíthatunk finom ebédre, amit az étterem konyhájáról kapunk. Azért a Mamáé sem volt kutya. Az ünnepi, ez pedig hétköznapi. Ma akár betegeknek is kitűnő lenne a leves, és eszembe jut, vajon mit fogok kapni egy hét múlva a kórházban. Egy hét kényszerszünet lesz, és kíváncsian várom, javul-e valamit az állapotom. Sajnos a fáradságos munkával elért sikerek után kicsit visszaromlott az egészségem. De bizakodva tekintek a jövő elé! A mai levest egyébként hasonló módon készítették szakácsaink.
A bőség zavarában nem tudom mit egyek ebédre, mert a most kapott majoránnás pulykatokány mellett a tegnapi ellátmány, a szárma (töltött káposzta) is a hűtőben lapul.Tehát lenne miből választani. De választanom kell, és a ma kapott finom, kaja sem veszhet kárba. A majoránnás tokányról is van receptem. Nem olyan, mint ahogyan most készítették a konyhán, hanem egy lényegesen különlegesebb, amit én csináltam két éve. Díjat is kaptam rá, tehát biztosan ehető a kaja.
A hülye ember hülyén gondolkodik. Hogyan kapcsolódik a velős csont a meggyszószhoz, mindjárt elmagyarázom. Tegnap a Mama óriási csontokból főzött levest. A kutyákok most hálásan köszönték meg, hogy gondoltam rájuk, és elhoztam nekik búcsúfiaként a csontikákat. A csontok nem lettek megszedve, tehát akár húslevesként is nyilvántarthatnánk a leveskét. Nejem reggel, mielőtt odaajándékozta volna Kimi kutyámnak a csontot megkérdezte: nem szeded le róla a húst? És mivel a mai meggyszószt főtt hússal tálalják, eszembe jutott, akár bővíthettem volna a hús mennyiségét, de így kutyám járt jobban. A nagy velős csont a kisebbiké lesz. Biztosan el fog bajlódni vele egy jó darabig. De ne csak mi lakjunk jól. Nekem az is öröm, ha látom a kutyák boldogságát.
Hogy nekünk is legyen örömünk, kaptunk egy szelet sütit is. Szerintetek mivel van tele a hűtő? De el fog fogyni ez is.
Azért a messzi földön dolgozó családtagok, rokonok most is hazalátogatnak. Minden kapubejáróban rengeteg autó áll, és ez is bizonyítja mennyit változott a világ. A Búcsú vallásos tartalma sem a régi. Biztos volt kisebb körmenet, de nem láttam kígyózó sorokat imakönyvvel kezükben, templomba tartó asszonyokból. Átalakultak a szokások, egyedül a vendéglátás sokszínűsége maradt a régi. Most is a szokásos csigalevesen kívül, töltött káposzta, marhalábszár pörkölt, sült pulykacomb, csirkecomb, és sütihegyek kerültek az asztalra. És a szükséges megbeszélnivalók, amiből mindig akad bőven. Egyre többször az, hogy éppen most ki halt meg. Hiába! Öregszünk. Az ünnep viszont lassan a feledésbe vész. Szerintem, ez az utolsó generáció, amelyiknek még valamit jelent a Búcsú. De halad az idő, vele öregszünk mi is.
Tegnap tehát akár be is zabálhattam volna, de mégsem tettem. Tudtam, hogy ma ismét számíthatunk finom ebédre, amit az étterem konyhájáról kapunk. Azért a Mamáé sem volt kutya. Az ünnepi, ez pedig hétköznapi. Ma akár betegeknek is kitűnő lenne a leves, és eszembe jut, vajon mit fogok kapni egy hét múlva a kórházban. Egy hét kényszerszünet lesz, és kíváncsian várom, javul-e valamit az állapotom. Sajnos a fáradságos munkával elért sikerek után kicsit visszaromlott az egészségem. De bizakodva tekintek a jövő elé! A mai levest egyébként hasonló módon készítették szakácsaink.
Hogy nekünk is legyen örömünk, kaptunk egy szelet sütit is. Szerintetek mivel van tele a hűtő? De el fog fogyni ez is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése