Szeretek írni! Más inni szeret, belövi magát, de nekem ez jelenti az igazi drogot. És állítólag nem is árt annyira mint a kábszer.
Nem mindig volt szenvedélyem az írás. Mivel balkezes lennék gyárilag, sokszor mentesítettem magam ez alól. Jobb kézzel lassan, és baromi rondán írtam. A balhoz meg nem engedték, hogy hozzászokjak! Nagy titkot árulok el! Gimiben volt egy tárgy, ahol a lexikális tudást díjazták csak. Egész órán jegyzetelnem kellett, de csak mozgott a toll kezemben az üres papíron. Történetesen énekórán nem énekelni kellett, hanem bemagolni a szerzők életrajzát. A lányoknak persze nem, mert azok lehettek énekkarosok, és aki énekkaros is volt, alapból ötöst kapott. Én pedig aki játszottam 3 hangszeren, a zeneiskola szimfonikus zenekarában is szerepeltem, heti 3 alkalommal próbákra, szolfézsre jártam, felléptem rendezvényeken, átevickéltem valahogy az éveket bukás közeli élménnyel, amíg volt ének. Szóval nem szerettem a kézzel való írást. Ha rajzolni kellett a betűket, az más volt. Arra engem kértek meg, mert lassan, de szépen dolgoztam.
Aztán jöttek a katonaidők. Rádiós lettem, ami némi ritmusérzéket feltételez, így híradó katona lettem. Közel kerültem a géptávíróhoz is, szinte állandóan tudtam írni. Mire a 4 hónapos kiképzésnek vége volt, nem csak a rádiót tudtam kezelni, hanem a távírót is. Univerzális szakember lettem, mert rajparancsnokként időnként helyettesítenem kellett a telefonközpontost, a rádióst és a TG (távírógép kezelőt) is. I. osztályos távíró vizsgát is tettem.
Aztán hosszabb szünet telt el, de a kompjúter korszak is eljött egyszer. A billentyűket már profin vertem, de hiába ajánlottam Páromnak a szövegszerkesztőt, Ő még éveken át ragaszkodott a hagyományos írógépéhez. Aztán beiratkozott egy alapszintű számítógépes tanfolyamra, és megszerette. (csak mellékesként írom le, hogy amikor gyakorlati hétvége volt elvitte magával akkor 5 éves fiamat is. Játszottak hálózatban, de a nagy colák nem akartak soha többet Áronnal együtt leülni a gép mögé, mert szarrá verte őket egy számára teljesen ismeretlen játékon. (Ilyenek a fiatalok, már az anyatejjel szívják magukba) Szóval a legelején kezdtem a számítógépes ismereteket. Tudtam 1983-ban ez lesz a jövő. Nekem volt az elsők közt számítógépem a városban (egy16 Kb.-s Sinclair ZX Spectrum, aminek a memóriája egy kisebb kép megjelenítésére sem lenne elég ma. De akkor hajnalokig játszottunk rajta Párommal, ültünk a TV előtt véres szemmel, de nyomkodtuk a billentyűket. Elvégeztem az akkor ismert egyetlen programozási nyelv, a basic tanfolyamot is. Írtam programokat is.
Aztán rájöttem, hogy recepteket is lehet így írni a gépen. Jó későn. Az már egy újabb gép volt. Először kinyomtatva küldtem be őket különféle pályázatokra, és nyertem. Dagadt a mellem! Aztán elkezdtem blogot írni. Ez nagyon jó, mert katonás rendben, minden el van raktározva. Könnyen visszakereshetően ott vannak a régebbi írások is, ráadásul ha akarom, mindenki láthatja. Na ezt a korszakot értük el ma. Látva a fejlődés ütemét tudom, ez is is változni, fejlődni fog, mégpedig rohamosan. És azóta imádok recepteket írni. Azzal a módszerrel, ahogyan megszoktam. Egyéni stílusban. Nem vagyok képzett újságíró, de arra magánszorgalomból is rájöttem, hogy bejegyzéseimet leírom, majd pihentetem egy napig. Másnap újra elolvasva, hidegebb fejjel, könnyebben észreveszem a megbúvó hibákat, azokat könnyebb így korrigálni. Eszembe jutott a Háború, és Béke, szerencsétlen Lev, akinek lett volna baromi sok baja a korrekcióval. Annyit azért nem írok, mint Tolsztoj!
Közben mivel állandóan a kaján járt az eszem, én is sokat fejlődtem. A receptírással szerzett rutin nem ment az agyamra, hanem megpróbáltam így, ezzel együtt gondolkodni. Bármennyire meglepő, gondolatban is tudok főzni. Értem az összefüggéseket, érzem az ízeket, és azok keverékét.
Mindezeket azért írtam le, hogy azok is megismerjék életem egy szeletét, akik kevesebbet tudnak rólam. Így jobban érthető, miért tartok ma itt.
És mivel napi szükségletem van az írásra, a kajával való foglalatosságra, minden nap hosszabb - rövidebb eszmefuttatást írok arról, ami éppen foglalkoztat, aktualizálva a mindennapi kajákról írt beszámolókkal. De írok! Ezt olvassátok most is.
Megtehetném, hogy minden nap csak felsorolom az érkező kajákat, de ennél sokkal igényesebb vagyok. Közel három éve írok az ebédet értékelve úgy, hogy hosszú ideig nem is tudtak róla a konyhán. Mikor megtudták, örültek neki nagyon. A főnök azonnal mondta, és ragaszkodott hozzá, hogy csak is az igazat írjam. Mit ér a kritika, ha hízelgő?! Arra nem is lettem volna képes, hogy dicsérjek, ha nem érdemlik meg, mert őszinte ember vagyok. Ami a szívemen, az a számon! Sok barátot, de több ellenséget is szereztem már hozzáállásommal. Az igazságot sokan nem tudják elviselni. Azt is el kell mondanom viszont, hogy elvétve találok hibákat a konyháról érkező, napi ételekben. Vannak olyanok amiket kevésbé szeretek, sőt ritkán olyanok is, amiket egyenesen utálok, de akkor kitalálok valamit. Sűrűn alakítom át az érkezett ételeket saját ízlésem szerint.
Van, amikor látva a kapott ételt egyenesen felbuzdulok, hogy jobbat csináljak. Így fordulhatott elő, hogy a karalábé levest is teljesen átalakítottam,és ezzel egy teljesen új receptet írtam, ami lehet, jobban ízlene sokaknak a ma érkezettnél. Ezzel már elárultam, hogy ma karalábélevest kaptunk. Kellemetlen menzai élmények fűznek hozzá, mert amikor én jártam menzára, a gyorsfagyasztás még gyerekcipőben járt. Szinte mindig fás volt a levesben a karalábé. Időnként most is előfordul. Sokat haladt a világ előre, és tökéletesebbek a fagyasztott áruk. Mivel nagyon kevés étel van, amivel eddig kapcsolatba kerültem, de nem írtam róla receptet, a karalábélevesről is így van. Az amit én készítettem, nem a szokványos módon. Teljesen újszerűen. Nekem így jobban ízlett!
Sokan főztek hétvégén bográcsban pörköltet, mert jó volt az idő, és van, aki a maradékkal lakik jól ma. A konyhán ma teljesen biztos, hogy friss pörköltöt főztek, és ma ezt kanalazhatjuk. Tarhonyával körítve, mert így az igazi. Ebben a melegben engem senki nem vehetett volna rá, hogy bográcsozzak egyet, még jelentős mennyiségű védőital kíséretében sem. Ha bográcsozok, egyébként sertést főzök legritkábban, de csak azért, mert a többi húsfélét jobban szereti a család. Mennyivel másabb például a bőrös malac! Azért van sima, mezei setéspöri receptem is.
Hosszú ideig nem tudtam, hogy mi a különbség a sárga, és a zöld szárított borsó közt, míg meg nem világosodtam. A kétféle borsó ugyanaz, csak a szárítás mértékében, idejében van különbség. Nem csak főzeléket lehet belőle csinálni, máshoz is használható. A múlt héten például Perzsa padlizsános marharaguba került konyhánkban állományjavítóként, szaftképzőként. Igen finom lett! Ma viszont főzeléket eszünk ebből a sárga szárított borsóból készítve, és ebben sem fogunk csalódni. Íme a recept.
A hétfői ebédhez sütemény is jár, ami ma egy krémes kocka. Szerencsére hűlt az idő, így ma ezzel is elbíbelődök. A melegben, csak a hideg saláták estek jól. De alakult az időjárás kicsit.
Szép új hetet mindenkinek!
Nem mindig volt szenvedélyem az írás. Mivel balkezes lennék gyárilag, sokszor mentesítettem magam ez alól. Jobb kézzel lassan, és baromi rondán írtam. A balhoz meg nem engedték, hogy hozzászokjak! Nagy titkot árulok el! Gimiben volt egy tárgy, ahol a lexikális tudást díjazták csak. Egész órán jegyzetelnem kellett, de csak mozgott a toll kezemben az üres papíron. Történetesen énekórán nem énekelni kellett, hanem bemagolni a szerzők életrajzát. A lányoknak persze nem, mert azok lehettek énekkarosok, és aki énekkaros is volt, alapból ötöst kapott. Én pedig aki játszottam 3 hangszeren, a zeneiskola szimfonikus zenekarában is szerepeltem, heti 3 alkalommal próbákra, szolfézsre jártam, felléptem rendezvényeken, átevickéltem valahogy az éveket bukás közeli élménnyel, amíg volt ének. Szóval nem szerettem a kézzel való írást. Ha rajzolni kellett a betűket, az más volt. Arra engem kértek meg, mert lassan, de szépen dolgoztam.
Aztán jöttek a katonaidők. Rádiós lettem, ami némi ritmusérzéket feltételez, így híradó katona lettem. Közel kerültem a géptávíróhoz is, szinte állandóan tudtam írni. Mire a 4 hónapos kiképzésnek vége volt, nem csak a rádiót tudtam kezelni, hanem a távírót is. Univerzális szakember lettem, mert rajparancsnokként időnként helyettesítenem kellett a telefonközpontost, a rádióst és a TG (távírógép kezelőt) is. I. osztályos távíró vizsgát is tettem.
Aztán hosszabb szünet telt el, de a kompjúter korszak is eljött egyszer. A billentyűket már profin vertem, de hiába ajánlottam Páromnak a szövegszerkesztőt, Ő még éveken át ragaszkodott a hagyományos írógépéhez. Aztán beiratkozott egy alapszintű számítógépes tanfolyamra, és megszerette. (csak mellékesként írom le, hogy amikor gyakorlati hétvége volt elvitte magával akkor 5 éves fiamat is. Játszottak hálózatban, de a nagy colák nem akartak soha többet Áronnal együtt leülni a gép mögé, mert szarrá verte őket egy számára teljesen ismeretlen játékon. (Ilyenek a fiatalok, már az anyatejjel szívják magukba) Szóval a legelején kezdtem a számítógépes ismereteket. Tudtam 1983-ban ez lesz a jövő. Nekem volt az elsők közt számítógépem a városban (egy16 Kb.-s Sinclair ZX Spectrum, aminek a memóriája egy kisebb kép megjelenítésére sem lenne elég ma. De akkor hajnalokig játszottunk rajta Párommal, ültünk a TV előtt véres szemmel, de nyomkodtuk a billentyűket. Elvégeztem az akkor ismert egyetlen programozási nyelv, a basic tanfolyamot is. Írtam programokat is.
Aztán rájöttem, hogy recepteket is lehet így írni a gépen. Jó későn. Az már egy újabb gép volt. Először kinyomtatva küldtem be őket különféle pályázatokra, és nyertem. Dagadt a mellem! Aztán elkezdtem blogot írni. Ez nagyon jó, mert katonás rendben, minden el van raktározva. Könnyen visszakereshetően ott vannak a régebbi írások is, ráadásul ha akarom, mindenki láthatja. Na ezt a korszakot értük el ma. Látva a fejlődés ütemét tudom, ez is is változni, fejlődni fog, mégpedig rohamosan. És azóta imádok recepteket írni. Azzal a módszerrel, ahogyan megszoktam. Egyéni stílusban. Nem vagyok képzett újságíró, de arra magánszorgalomból is rájöttem, hogy bejegyzéseimet leírom, majd pihentetem egy napig. Másnap újra elolvasva, hidegebb fejjel, könnyebben észreveszem a megbúvó hibákat, azokat könnyebb így korrigálni. Eszembe jutott a Háború, és Béke, szerencsétlen Lev, akinek lett volna baromi sok baja a korrekcióval. Annyit azért nem írok, mint Tolsztoj!
Közben mivel állandóan a kaján járt az eszem, én is sokat fejlődtem. A receptírással szerzett rutin nem ment az agyamra, hanem megpróbáltam így, ezzel együtt gondolkodni. Bármennyire meglepő, gondolatban is tudok főzni. Értem az összefüggéseket, érzem az ízeket, és azok keverékét.
Mindezeket azért írtam le, hogy azok is megismerjék életem egy szeletét, akik kevesebbet tudnak rólam. Így jobban érthető, miért tartok ma itt.
És mivel napi szükségletem van az írásra, a kajával való foglalatosságra, minden nap hosszabb - rövidebb eszmefuttatást írok arról, ami éppen foglalkoztat, aktualizálva a mindennapi kajákról írt beszámolókkal. De írok! Ezt olvassátok most is.
Megtehetném, hogy minden nap csak felsorolom az érkező kajákat, de ennél sokkal igényesebb vagyok. Közel három éve írok az ebédet értékelve úgy, hogy hosszú ideig nem is tudtak róla a konyhán. Mikor megtudták, örültek neki nagyon. A főnök azonnal mondta, és ragaszkodott hozzá, hogy csak is az igazat írjam. Mit ér a kritika, ha hízelgő?! Arra nem is lettem volna képes, hogy dicsérjek, ha nem érdemlik meg, mert őszinte ember vagyok. Ami a szívemen, az a számon! Sok barátot, de több ellenséget is szereztem már hozzáállásommal. Az igazságot sokan nem tudják elviselni. Azt is el kell mondanom viszont, hogy elvétve találok hibákat a konyháról érkező, napi ételekben. Vannak olyanok amiket kevésbé szeretek, sőt ritkán olyanok is, amiket egyenesen utálok, de akkor kitalálok valamit. Sűrűn alakítom át az érkezett ételeket saját ízlésem szerint.
A hétfői ebédhez sütemény is jár, ami ma egy krémes kocka. Szerencsére hűlt az idő, így ma ezzel is elbíbelődök. A melegben, csak a hideg saláták estek jól. De alakult az időjárás kicsit.
Szép új hetet mindenkinek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése