2015. július 20., hétfő

2015.07.20. Zöldbableves, hentestokány, almaszósz főtt sertéshússal

A hétvégén válaszolnom kellett néhány hozzám intézett kérdésre, köztük főként arra, hogy miért írok minden reggel. Ez netán szórakoztat, vagy csak magamutogatás, önfényezés? Jó kérdés! A legtöbb ember reggel álmos, én pedig látszólag hajnalok - hajnalán, mikor más még netán a másik oldalára fordul, már verem a klaviatúrát. 
Jól esik! Én ezzel hozom magam reggel formába. Egyfajta bemelegítés a napi munka előtt, mondhatom azt is, hogy edzés. Jól érzem magam, ha kicsit írok a kedvenc témáimról. Kidumálom magamból azt ami esetleg bánt, de azt is ami örömöt okoz. Kalandoznak a gondolataim, és eszembe jutnak nagy okosságok, és baromi nagy ökörségek. Attól függ melyik témák győznek, hogy éppen milyen hangulatban vagyok. Az, hogy bal lábbal keljek fel, ki van zárva öt éve, tehát ez nem mérvadó. Aztán, hogy megvan a reggeli bemelegítés, a szabadon választott témából, elindulhat a kötelező program. Maga a kűr. Dupla luccal, leszúrt Rittbergerrel. Gondolatban természetesen. Ezt is magam döntöttem el már közel három éve, és azóta is rövidebb szünetekkel csinálom, de rendkívüli élvezettel. 
A kajáknak elég megnéznem a nevét az étlapon, és nem okoz nehézséget pár szót írni róluk. Az étlap pedig ki van készítve mellém, arra esik első pillantásom. Ezen is jegyzetelek. Közben megint rutinból, eszembe jutnak fontos információk, amiket mások tán nem annyira ismernek, hasznosak lehetnek. És egyik étel élesben való elkészítése sem okozna problémát, recept nélkül. Mindet kívülről tudom. Nem tanultam, egyszerűen tudom! Az utóbbi az évek során, valahogy már adottságommá vált. Azért meg is könnyítettem már munkámat, mert minden asztalomon eddig megfordult ételről írtam már receptet. Amiről esetleg még nem, arról is fogok írni. Elég ránézni a statisztikára látom, sokan olvassák minden nap receptjeimet, bárhol is jelenjenek meg azok. És még egy, amire akár büszke is lehetnék! Receptjeimet nem a szomszédasszony féltve őrzött cetlijéről másoltam, hanem mindet kipróbált, elkészített ételekről írtam. Nem kenyerem a dicsekvés, de pár írás híján 600 megosztott receptem van, melyek közül egy sem sablonos. Akár egy nagyobb szakácskönyvet is megjelentethetnék! Ezeket is leírtam a kérdésekre válaszolva, és máris jobb lett a hangulatom. Rövid ideig padlón voltam, de már kezdek feltápászkodni jóakaróim segítségével! És nem az idézőjelbe tett jóakarókról van szó, hanem az igaziakról. A hétvégét tehát úgy tekintem, mintha a hónom alá nyúltak, és felsegítettek volna a térdemről. Azt is megkérdezték, miért fordítok annyi gondot a szép tálalásra? Az esztétikában jártas ember vagyok, kicsit sok téren művész is. Szerintem jobban esik az étel, ha szép a megjelenítése. Ezért vettem néhány tálalóedényt is, hogy szebbek legyenek a képek.
És mivel ismét megérkezett az ebéd a megszokott időpontban, ma is megpróbáltam szépen az érdeklődők elé tárni, megírni róluk az igazságot. Egész jól sikerült! Volt még egy intim kérdést, miszerint kapok-e érte pénzt, mert ki az a hülye a mai világban, aki ingyen hajlandó dolgozni. Elárulom, én vagyok az a hülye! És mivel közben megjött az ebéd, azzal folytatom.


Elsőként a zöldbablevesről írok, mert ezzel indul a nap, és a hét is. Annak ellenére idényjellegű leves, hogy ez biztosan nem friss alapanyagból készült, hanem fagyasztottból. Szerencsénk van, mert mindig lehet kapni kedvező áron kitűnő mirelit zöldbabot, így akármikor ehetünk zöldbablevest. Bezzeg a mi időnkben! Régen néhány hétig zöldbabbal ettünk zöldbabot, hiszen akkor még nem ismerték a mélyhűtőt. Az üvegben történő tartósítás is gyerekcipőben járt. Ezt még úgy sem tudták megoldani, hogy rendkívül leleményesek voltak őseink. Maradt tehát az, hogy megvárták a termés beérését, és a szárazbabot már könnyű volt tárolni. Emlékszem mikor szeleltük a babot, borsót, és másokat is. Arra már nem, hogy közben babot ettünk volna, de az is meglehet. Arra is emlékszem, hogy Nagyanyám mindig kihangsúlyozta, muszáj megennem, mert még tejfölt is tett rá, és valahogy így készítette. 

Hentes tokány az egyik főétel az étlap szerint, amit biztosan nem csinált a nagyi a konyhában, ahol tulajdonképpen az élet zajlott. Itt történt minden, a főzés, az étkezés, itt zajlott a társalgás ha volt idő rá, és csak kora este vonult át a teljes család a hálószobának, amit egyébként tisztaszobának is neveztek. Más volt az élet, mégis jól megvoltak, megvoltunk! Egyébként visszaemlékezve arra az időre, Nagyanyám igen jól főzött, bár azt hiszem én sokkal változatosabban tenném a mai eszemmel, és tudásommal. Bevallom sokkal jobban szeretek néhány tokányfélét, mint több pörköltet. A tokányok lényegesen több szaftra vannak engedve, a hentestokányt meg ráadásul igen pikánssá teszi az enyhén savanyú íz. A receptből kiderül miért. 

Arra viszont tisztán emlékszem, hogy almaszószt is csinált. Akkor, amikor ott volt az ideje. A szebbeket eladták a piacon, a hibákat kivágták, amit aztán aszaltak, vagy megcsinálta az Öreglány szósznak. még feltétet nem is nagyon rakott rá, elég volt úgy is. Húst ritkán ettek, a táplálék erejét a kenyér adta, mait viszont mindenhez! Sokszor rám is lett szólva, hogy a kenyeret az utolsó morzsáig kötelező megenni. Nekem kivételesen az alsó héját levágták, de a többi megevése parancsban volt adva! Így csinálnám a ma érkezett almaszószt. Na így biztosan soha nem készítette Nagyanyám, mert biztosan sajnálta volna rá a tejszínt, ami a legkeresettebb volt a piacon. Senki ne higgye, hogy sóher volt a család. Egyszerűen élniük kellett, és más volt akkor az élet. Én is meglepődök, hogy milyen szerény körülmények közt, de milyen praktikusan élték mindennapjaikat. 

Az is biztos, hogy hétfőnként nem sütött süteményt a Mama, és csak akkor volt, ha maradt hétvégéről. Valószínű, már akkor sem voltam nagy sütirajongó, mert ezek leghiányosabb emlékeim a régi idők konyhájából. Pedig biztosan ettem linzert is gyerekkoromban, mint ami ma érkezett, csak nem emlékszem rá. Más volt a világ! Egy kommentelő szememre hányta, hogy régen például nem használtak olajat az ételekhez, hanem mindent zsírral csináltak, és milyen egészségesek voltak. Mindezt egy Arab étel kapcsán jegyezte meg, de ha elolvasta volna az írást, kiderült volna, hogy a muszlim vallási szokások alapján nem ehetnek disznó húst, így az állat zsírját sem használhatják főzésre. Érdekes, hogy mégis egészségesek voltak! Azért azt megjegyezném, hogy szinte minden salátámra öntök kevés olíva olajat, de zsírral még nem próbáltam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése