2015. június 30., kedd

2015.06.30. Almaleves, csirkemell jóasszony módra, rakott brokkoli.

Magyarázkodás tegnapról!
Először fordult elő, hogy elhalasztottam az aznapra tárgyalni kívánt témát, és más napra tettem át. Mentségemre szolgáljon, hogy volt bőven tennivalóm tegnap, és a kora reggel, vagy még az éjszaka folyamán érkezett sok emailre, egyéb kérdésre adtam elfogadható választ. Mert hogy ilyen vagyok, úgy érzem becsületes, és nem is tervezek változást ezen a téren! 
Pedig azt hittem, én is más vagyok! Napokig próbáltak meggyőzni róla. Nem tudom mire vélni azt, hogy sokan szivárványba öltöztették profilképüket, valami számomra érthetetlen dolog (akár divat) miatt is. Büszkén vállalom, hogy nem vagyok buzi! Nem ítélem el a másságot mindaddig, míg az illető hölgy, vagy úr magánügyeként kezeli, és nem erőlteti rá másra. Velük ugyanolyan jó viszonyt ápolok, mint bárki mással, hiszen nem zaklatnak, nem próbálnak rábeszélni a maguk igazára. Ez a különbség a másság, és a vallási, vagy egyéb fanatizmus közt. A (finoman szólva) más nemi identitástudattal rendelkezők, soha nem próbáltak meggyőzni arról, hogy csak ők képviselik a valódi, és egyedüli világrendet, ha nem tartozom  közéjük elkárhozok, pokolra kerülök. Akkor már inkább más vagyok! Más, a magam módján, akkor is, ha szolidaritásomat nem fejezem ki profilképem elszivárványosításával, hanem maradok a megszokottnál. Kiállok mellettük ha kell, de nem verem nagy dobra, nem csinálok látványos show-t belőle. Az ünneplőbe öltözött, párosával járó, jegyzetelő, erőszakos térítőket sokkal jobban nem szeretem!
Van más is, ami egész hétvégén piszkálta agyamat! Mindenki tudja, hogy életem meghatározó eleme a gasztronómia, annak szeretete lett egy jó ideje éltető foglalatosságom. Ezt mások is tudják, és vannak, akikkel a gasztronómia ürügyén napi kapcsolatban állok. Egyfajta drukkot érzek bennük, örülnek sikereimnek, hiszen meglepően sok visszajelzést kapok tőlük. Ha szigorúan a statisztikákra hagyatkozok, tény, hogy sikeres lettem. Nagyon sokan olvassák írásaimat, melyek nem szokványosak, hanem sok, az adott témához kapcsolódó egyéb információt is csatolok minden aktuális cikkhez. 
Egyszerűbben: Írásaimban nem csak receptek szerepelnek, hanem rengeteg mást is próbálok beléjük szőni, ami esetleg hasznos lehet a témát kevésbé ismerők számára. Ezért, valószínűleg sokkal több energiát fektetek beléjük, mint mások. Most például két napon keresztül írtam egy cikket, mert alapos vagyok. Megelégedéssel tölt el, hogy a témát alaposan kiveséztem, úgy érzem mindenről írtam, ami érdeklődésre tarthat számot. Kicsit büszke is vagyok, hiszen úgy érzem, valóban egyéniség lettem! Átlagos, semmit mondó írások jelennek meg időnként különféle médiumokban, melyekre íróik nagyon büszkék. Én pedig szinte mindennapos lettem írásaimmal több neves oldalon is. Az előző kategóriába tartozók, mindennap dicsekszenek apró sikereikkel. Én nem! Úgy tűnik, mégis fényeztem magam kicsit, de ezt én nem  dicsekvésként fogom fel. Inkább egyfajta szerény elégtétel azért a sok rosszindulatért, amit egyesek oldaláról fokozottan tapasztaltam az utóbbi időkben. Úgy érzem viszont, hogy én bizonyítottam, volt értelme munkámnak!


Kicsit hosszabban írtam a tegnap reggelre szánt dolgaimról, és mivel volt időm bőven, valószínű nagyon hosszú is voltam. De a minden reggeli valódi téma a kaja, ami most sem maradhat el, hiszen ezért ülök le a gép elé. Ma almalevessel indul a nap, amit megvárok míg teljesen kihűl, hiszen nekem úgy jobban esik. Most nem csinálok vele semmi különlegességet, csak úgy fogom magamba kanalazni, ahogy érkezett. Azért az érdekesség kedvéért olyan receptet osztok meg, ami különleges. Almalevest így is lehet készíteni, és így kitűnő hűsítő a hőségben. Állítólag mától jön a hőség is!   Ma rendkívül gazdagon kaptam a levest, tele szecskázott almával, jól fog biztosan esni!

Szeretem a valamilyen módra készített kajákat. Az étlapon jóasszony módra készült csirkemell szerepel, és meglepődtem volna, ha nem egy szaftos, gombás raguval tálalt ételt takart volna a recept.  De nem tévedtem, szinte teljesen a receptemben leírt módon érkezett a kaja. Mint tudjuk, a jóasszony mindent megbocsájt, így a mai kaja után, akár valamilyen szerény vétket is elkövethetek, előre fel vagyok oldozva. Fásy Ádám cimborám találmánya volt, hogy az előre elkészített sülteket számtalan raguval bolondította meg, így jóval változatosabbá tette az étlapot. Egy sima sült csirkemellhez tízféle ragut tudott tálalni, így ezek mind új ételként kerültek az étlapra. 

A rakott brokkoli is nagyon finom étel, én legalábbis szeretem. Kevés kivétellel minden rakott ételt imádok, és bár még nem tudom melyik főétel lesz végül az aktuális, biztosan jól fogok lakni. A rakott brokkolit más rakott zöldségekhez hasonlóan a most leírt módon készítik.A rakott zöldségek nagyon látványos ételek is, amellett, hogy nagyon finomak. Egyetlen problémám van velük, hogy szépen tálalni szinte lehetetlen bármelyiket. Ha megpróbálom tányérra tenni, azonnal széthullik darabjaira az étel. Az íze egyébként így is finom, de mint tudjuk az étkezés az étel tálalásával kezdődik, és ha az egy étel szépen kerül a tányérra, már jobban ízlik fogyasztójának. Sajnos a rakott ételeket szinte soha nem lehet szépen tálalni. Ez van! Elgondolkoztató!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése