2015. március 13., péntek

2015.03.13. Korhely bableves, bolognai spagetti, mákos guba.

Lehet, hogy nem tudom világgá kürtölni örömömet? Reggel meglepődve vettem észre, hogy a közösségi oldal bedőlt, és nem tudom meg fog-e javulni. Napok óta gépem csak frissít, és frissít, és semmi nem olyan, mint régen volt. Pedig öröm aztán van bőven!
Fiam jeles napot választott, -épp a névnapját- hogy hozzon valakit a házhoz. Kicsit eddig is hozzánk tartozott, de most meg is kérte, immár menyasszonya kezét! Az utóbbi idők legjobb híre! Nagyon örülünk neki! Természetes, hogy nem mi örülünk a legjobban, hanem a fiatalok. Gergő ráadásul a romantikus utat választotta, míg én 35 éve nejemet, és főleg családját kész tények elé állítottam. Mindketten viszont igyekeztünk kizárni a nem lehetőségét! Remélem, nekik is összejön! Nekem már igen, sőt még abban is reménykedem, hogy a helyzet csak javul!

A családi örömök mellett örülnöm kell a héten ma utoljára érkező menzai kosztnak is. Meg annak, hogy jövő héten is lesz mit ennem. Annak is, hogy március 15.-e jön, és annak, hogy én bizony a képernyő előtt, a forma 1-et nézve fogok ünnepelni. Még lehet, hogy közben sörözök is! Szóval örömre van okom, de lássuk az egyik örömforrást, a kaját.


Korhely bableves érkezik, ami egyik kedvencem. Mindenféle bableves, még így káposztásan is. A héten lezajlott apró konfliktusban más receptjét kellett megvédenem, és szívesen tettem. Az is bableves recept volt, és úgy tűnik vannak, akik csak az 1000 évvel ezelőtti főzési eljárásokat hajlandók elfogadni! az, hogy sokat változott azt elmúlt századokban a világ, az már elsiklott mellettük! Ezért is próbáltam nagyon régi recepteket lefordítani a mai nyelvre, mert bizony nagyanyáink írásai sokszor magyarázatra szorulnak. A korhely bableves receptemet nem régen írtam, így remélem, a mai kor emberének is érthető! A mai levesben nem csalódtam, nekem ez is elég. Áron úgyis rácsap a főkajára!

A főételek közül az egyes számú Áron fiam legnagyobb kedvence. A bolognai! Közben megnéztem, a Facebook, még mindig elérhetetlen. Ebből már ki is derült, hogy ma előre dolgozok. Előre megírom a beszámolót, a még nem létező kajákról, kóstolás utáni véleményemet majd beszúrom a beszámolóba. A bolognai spagettit édes álmomból felkelve is meg tudom csinálni, bár sosem kezdek hozzá ugyanúgy. Próbálom mindig finomabbá tenni, ezért rengeteg módon kipróbáltam már. Nagyon sokan keverik a hasonló étellel a milánói makarónival, és én is első alkalommal, amolyan hibridet főztem. Nem most volt, és a receptet egy zenész ismerősömtől hallottam. Csak úgy első hallás után csináltam, de azóta is emlékszem még rá. Receptjeim közül azt választottam mára, ami a legjobban hasonlít az eredeti bolognai ragura, amit viszont tagliatelle (széles metélt) tésztán tálaltak, mert a bolognai spagettit, csak a II. Világháború óta ismerik! A nemzetközi gasztronómia egyik legkedveltebb étele, és mint már kiderült, Áron fiam kedvence. Ma sem változott a minőség, mert rengeteg van az edényben. Jó, hogy legalább megkóstoltam, mert fiam akár 5 adagot is képes bevágni! Ezt már nem, mert ez a saját spagettim, a mait nem tudtam volna ilyen szépen tálalni.

A másik választható főételről is van fogalmam, bár ma nem kértem belőle. A bolognai mellett, gondolom ez nem is csoda! Mások asztalára mákos guba is kerül ma, de mi ma nem vagyunk a mások közt. Mi ma az egyesek közé tartozunk, akik csak bolognait esznek. A mákos guba tán még könnyebben elkészíthető, mint a bolognai. Mi sem természetesebb, hogy erről is van receptem, és mint kiderült kettő is. Volt tehát miből választani, de még mindig halott a Facebook, és egyre kevesebb a remény rá, hogy várható időn belül megjavul.

Pedig a pénteki ebédhez még gyümölcs is járna. Ma mandarint választottak, ami jó választás. Kell a vitamin ebbe a szűkös időszakban.
És most itt ülök arra várva, hogy feljavuljon a közösségi oldal, mivel az utóbbi időkben nem volt még erre példa, hogy ennyire meghaljon a rendszer. És, hogy ne legyen felhőtlen a napom, a szerviz közölte velünk, hogy ma számíthatunk elromlott mosógépünkre, amit már több mint egy hete szállítottak el, de lehet, hogy ma végre visszakapjuk megjavítva. Ez még nem biztos! Tehát itt ülök, és csak reménykedek, hogy a mosógép megjavítva, a Facebook újjáéledve a rendelkezésemre áll. Abban biztos vagyok, hogy az interneten rendelt árut megkapom, mert ebben még nem csalódtam. Most sem fogok remélem! A face pedig remélem kibírja a feltöltést, mert időnként már elérhető!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése