2015. március 12., csütörtök

2015.03.12. Tejfölös krumplileves, bakonyi csirkemell, rakott karfiol.

Most olvasom, hogy megdicsérték receptjeimet. Reggelente mindig informálom magam, és elolvastam az emaileket. Nagy dicséret érkezett két receptemre. Az egyik szó szerint így szól: "nekem is ilyen tányérom van" Ennyi! Inkább nem is folytatom! Tehát most örülnöm kellene, hogy egyáltalán foglalkoznak velem, de inkább nem örülök. Volna más is, de inkább nem írnék róla. Csak szeretném eloszlatni azt a hitet, hogy itthon ülök, és semmi hasznosat nem csinálok. Tegnap például egész nap konfliktuskezelő voltam. Megoldottam, megoldottuk! Úgy, hogy lehetőleg senkinek ne gázoljunk a lelkébe. Épp ezért nem válaszolok annak, akinek tetszettek a tányérjaim. Ugyanazok a tányérok, amik nekem is tetszenek egyébként, de nincs pénzem újabbakra. Az én bajom, nincs értelme foglalkozni sem vele. Egyébként is vidám az élet!

A kajában nem csalódok, mert tudom mire számítsak. Nem Michlein csillagos étteremből kapjuk az ebédet, de én nem is így kezelem. Ezért az árért megfelelő értéket kapunk sokan. Össze sem hasonlítható mondjuk a kórházi kajával, ami ehhez képest igen sok kívánnivalót hagy maga után. A mai napig állítom, hogy a kórházi étkezéssel valami súlyos baj van a fejekben. Azokban a fejekben, akik összeállítják!  Máshol is, mert nem tudom megérteni, miért nem vásárolhat az étterem a kiskereskedőktől, akiknél még a maradék áru is sokkal jobb, mint máshol a legfrissebb. De szabályok vannak, amiket be kell tartani. A szabályok alkotói pedig mindenre gondolnak, csak ránk, fogyasztókra nem! Megértem az étterem vezetését, mert nekik mindennapos gond, hogy minél olcsóbban, jó minőségű áruból kell biztosítani az étkezést, amihez időnként akár trükközni is kell. Én ezt jobban észreveszem mint mások, mert kicsit értek is hozzá. Ezért foglalkozok csak a végeredménnyel, azzal ami asztalunkra kerül.

Most például krumplileves. Viszonylag olcsó, finom étel, én biztosan repetázok majd belőle. Magam is elkészítettem már többször, mert bár volt olyan, aki kétségbe vonta, főzni is tudok. Így az sem meglepő, hogy receptem is van a krumplilevesről, és akinek esetleg gondot okozna, hoztam egy kis segítséget. Szerintem ez senkinek nem okozhat gondot, de ki tudja?

A bakonyi módra készített ételekről szóló írásom benne van az öt legkedveltebb közt. Nem csodálom, mert én is nagyon szeretem ezt a szaftos, gombás raguval készített kaját. Okos volt az öreg Gundi aki anno kitalálta a gombapaprikás, és más ételek házasítását. Erről is van recept! 

A másik választható kaja régen télen elképzelhetetlen lett volna. Nem véletlenül dicsérem agyba - főbe a mélyhűtött árukat, mert nagyon változatossá teszik az ínséges időkben is étkezésünket. Néha nehezebb bánni velük mint a frissel, de a szakács birkózzon meg ezzel a faladattal is. Azért szakács! Most tehát rántott karfiol van a porondon, amit szintén nagyon szeretek, ha jól van megcsinálva. Szerencsére, csak igen ritkán lehet elrontani, így ma is finomat ehetünk.  Ez a saját receptem. Nekem is van a mélyhűtőben friss zöldségkeverék, amiből valószínű tésztasalátát fogok csinálni. Jó télen is egy kis változatosság! Tésztám meg van még egy kisebb raklapnyi. Megdolgoztam érte! Nem kártyán, de nyertem!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése