Tisztázzuk! Nem raboltak el az UFÓ-k, mint egyéb kiváltságos egyedeket, harcos kis hazánkban. Nem jött értem lefüggönyözött nagy fekete autó, de még a NAV sem szállt rám tiltott pálinkafőzés gyanújával. Inni még szabad. Szóval szerdán este tarkón vágott a láz, és alig tudtam elvánszorogni a pihe-puha ágyig. Aztán éjjel átéltem a kínok kínját, többször picit meghaltam, és harmadnapra feltámadtam. Ritkán fordul elő ilyen velem, de a legszörnyűbb az, hogy ilyenkor egy folytatólagos hülye álom kísér egész éjszaka, amiből nem tudok kilépni, és mindig ott folytatódik, ahol abbamaradt. Fene bánná, ha az álom valamelyik trópusi szigeten zajlana, fűszoknyás, ringó keblű kreol lányok társaságában, de nem így van. Hülye, értelmetlen kínzó álom, ami ráadásul a fájdalomról szólt. Hajnalig tartó küzdelem, és félóra alvás után arra ébredtem, hogy álmos vagyok. Valahogy eljutott még tudatomig bódult állapotban, hogy közben megérkezett az ételfutár, de feladtam. Rájöttem, nem csak fizikailag vagyok képtelen tányérra tenni a napi kaját komoly anyagi kár nélkül, de szellemi szintem is elérte azt a szintet, hogy a híres egyfejű, Süsü, hozzám képest akadémikusnak tűnt. Még a számítógépig sem tudtam elvánszorogni, így a csütörtöki napon standby állapotba kapcsoltam. Péntekre kímélő, szombatra takarékos üzemmódra raktam a programkapcsolót, így tényleg három nap kellett a reinkarnációhoz. Volt, aki észre is vette, hogy valami nincs rendjén, mert úgy tűnik a reggeli kávé mellé már kötelező olvasmány lett mindenkori írásom. Végre itt vagyok. Frissen, üdén, kívánatosan, majdnem úgy, ahogyan illik. Azért még ma sem a kakasokkal ébredtem. Szerencsére ezalatt a néhány nap alatt az átlagosnál is lényegesen jobban aggódó kutyám sem tanult meg kakasul, így egyik nap sem vert ki az ágyból ricsaj. Érdekes, hogy más alkalommal a kosarában tölti az éjszakát, de ilyenkor a hozzám legközelebb lévő szabad helyet választja magának. Őrzi az egészségemet. Megható dolog, és többször bizonyságát adta már szeretetének. Most is a lábamat nyomja tomporával.
Azért amikortól tudtam, nem lazsáltam. Néhány írás híján helyreállítottam azokat a recepteket, amiket valaki (nyilván véletlenül) letörölt bográcsos blogoldalamról. Nem az eredeti pompájukban, de viszik a hírt a régi-új receptek, hogy velem nem lehet kibabrálni! Kicsit még csinosítgattam is mindegyiken, és haragom elszállt. Szebbek, jobbak lettek. És ami a leglényegesebb: Az akkori élményeket, gondolatban most újraéltem.
Mivel az év eleji zavar után, az elkövetkezendő 350 napban ismét viszonylagos rend fog uralkodni (remélem) a menü kiszállításában, visszatérhetek a valóban megszokott állapothoz. Ez abból áll: Reggel megérkezik az ételhordó 1/2 9 környékén, én kitálalom a levest, a kétféle főételt, esetleg sütit, savanyúságot, vagy gyümölcsöt, lefényképezem, a fotókat kicsinosítom, majd leülök gépem elé, és leírom a véleményemet az aznapi ebédről. Őszintén, mert mikor elkezdtem, megfogadtam, hogy soha nem leszek részrehajló, egyik irányban sem. 2015-ben is ezzel kezdem minden napomat hét közben. És megszokott módon rövid előzetest is írok beszámolóim elé azokról a dolgokról, amik éppen aktuálisan foglalkoztatnak. Addig, míg az ebéd valóban megérkezik. Ezért ülök mindig kicsivel korábban a billentyűk elé.
Mivel most is elérkezett az ideje a melónak, lássuk a kaját.
Ma karalábéleves érkezett. Bár létezik még ilyenkor betárolt karalábé, mi ilyenkor a hűtőipar vívmányát élvezzük, (ha élvezzük!) mert fagyasztott termékeket használnak előszeretettel a konyhán. Könnyebb vele bánni, (viszonylag) egyformán jó a minősége, gyorsan, megfelelő mennyiségben kész az ebéd. Van, amikor a feldolgozóipar nem áll a helyzet magaslatán. A karalábé esetében sűrűn fordul elő, hogy fás az anyag. Kellemetlen érzés, mikor nem azt várod, amire ráharapsz, és összeszurkálja ínyedet. Megvárom a nyarat, amikor friss, zsenge karalábéból fogok csinálni egy igazán finom, nem szokványos karalábélevest, és akkor leírom majd annak a receptjét. A mai leveshez erre nincs szükség, mert az egyik legegyszerűbb utat választottál csont alaplébe főtt a karalábé, ami most is enyhén fás, és laza tejszínes habarást kapott.
Főételként ma csülökpörkölt, és tökfőzelék jött. A csülökpörkölt tésztával, és szinte biztos, hogy fiam ma ezt választja. Azt még nem tudom, tejfölt, vagy ketchupot tesz mellé. Valamelyiket biztosan. Csülökpörit én is szoktam csinálni itthon, általában malachúsból. Kitűnő hentesek vannak Gyulán, ahol az év bármely szakában beszerezhető a malac eleje, és hátulja is elfogadható áron. Kevés finomabb van a bográcsos bőrös csülökpörköltnél, ami fiatal malacból készült. Akár így is csinálhatták volna, mint ahogyan én csináltam.
Kitálalva jobban mutatott egy kis savanyúsággal, így az éppen bontva lévő dinnyéből raktam a tányérra. Az gyorsan lekerül róla, mert már megegyeztünk, hogy Áron ezt választja.
A tökfőzelék viszont ha jó, számomra a mennyei eledel. Sokszor fordult már elő, hogy nem türtőztettem magam, és addig ettem belőle, míg majdnem rosszul lettem. Életem egyik legsikeresebb gasztronómiai írását is egy ilyen állapotban szültem meg hosszú vajúdás után, egy a tökfőzelék káros hatásai miatt átvirrasztott éjszakán. nem volt ráírva a fazékra, hogy: fogyasztása előtt kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét. Pedig gyerekkoromban, nagyon nem szerettem! Sokan vannak így vele mások is. Mostanában viszont egyik kedvenc kajám, amit róla szóló írásom is bizonyít. A mai tökfőzelék majdnem olyan jó lett mint nejemé, és lecsókolbásszal érkezett.
A hétfői ebéd mindig valamilyen sütivel zárul. Többnyire péksütivel, ritkábban cukrász termékkel. Ezek nem a konyhán készülnek, hanem megbízható szerződéses partner szállítja őket igen jó minőségben. Tervben van egy ilyen üzem felkeresése is, és beszámoló írása látogatásomról, de eddig még nem került rá sor. Ami késik nem múlik. Ma egyébként sajtos rudat kaptunk, ami ifjú korom egyik kedvenc sütije volt.
Most is jól fog esni.
Azért amikortól tudtam, nem lazsáltam. Néhány írás híján helyreállítottam azokat a recepteket, amiket valaki (nyilván véletlenül) letörölt bográcsos blogoldalamról. Nem az eredeti pompájukban, de viszik a hírt a régi-új receptek, hogy velem nem lehet kibabrálni! Kicsit még csinosítgattam is mindegyiken, és haragom elszállt. Szebbek, jobbak lettek. És ami a leglényegesebb: Az akkori élményeket, gondolatban most újraéltem.
Mivel az év eleji zavar után, az elkövetkezendő 350 napban ismét viszonylagos rend fog uralkodni (remélem) a menü kiszállításában, visszatérhetek a valóban megszokott állapothoz. Ez abból áll: Reggel megérkezik az ételhordó 1/2 9 környékén, én kitálalom a levest, a kétféle főételt, esetleg sütit, savanyúságot, vagy gyümölcsöt, lefényképezem, a fotókat kicsinosítom, majd leülök gépem elé, és leírom a véleményemet az aznapi ebédről. Őszintén, mert mikor elkezdtem, megfogadtam, hogy soha nem leszek részrehajló, egyik irányban sem. 2015-ben is ezzel kezdem minden napomat hét közben. És megszokott módon rövid előzetest is írok beszámolóim elé azokról a dolgokról, amik éppen aktuálisan foglalkoztatnak. Addig, míg az ebéd valóban megérkezik. Ezért ülök mindig kicsivel korábban a billentyűk elé.
Ma karalábéleves érkezett. Bár létezik még ilyenkor betárolt karalábé, mi ilyenkor a hűtőipar vívmányát élvezzük, (ha élvezzük!) mert fagyasztott termékeket használnak előszeretettel a konyhán. Könnyebb vele bánni, (viszonylag) egyformán jó a minősége, gyorsan, megfelelő mennyiségben kész az ebéd. Van, amikor a feldolgozóipar nem áll a helyzet magaslatán. A karalábé esetében sűrűn fordul elő, hogy fás az anyag. Kellemetlen érzés, mikor nem azt várod, amire ráharapsz, és összeszurkálja ínyedet. Megvárom a nyarat, amikor friss, zsenge karalábéból fogok csinálni egy igazán finom, nem szokványos karalábélevest, és akkor leírom majd annak a receptjét. A mai leveshez erre nincs szükség, mert az egyik legegyszerűbb utat választottál csont alaplébe főtt a karalábé, ami most is enyhén fás, és laza tejszínes habarást kapott.
Kitálalva jobban mutatott egy kis savanyúsággal, így az éppen bontva lévő dinnyéből raktam a tányérra. Az gyorsan lekerül róla, mert már megegyeztünk, hogy Áron ezt választja.
Most is jól fog esni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése