2014. december 16., kedd

2014.12.16. Gombaleves, rántott borda, székelykáposzta

Időnként megosztom vélt, vagy valós sérelmeimet is, de tegnap csupa jó hírt kaptam. A bürokrácia útvesztőit végigjárva megérkezett egy számomra igen fontos okirat, és a hozzá tartozó igazolvány. Annak ellenére, hogy végleges rokkantnak lettem nyilvánítva öt éve, és ha valamilyen csoda folytán nem nő ki a lábam, ezt a procedúrát ezen túl is minden két évben végig kell csinálnom. Évek óta nyugdíjas vagyok, de tegnap megkaptam legális munkával szerzett fizetésemet is, évek óta az elsőt, és amire nagyon büszke vagyok. Nem véletlenül, hiszen saját szellemi termékemmel jutottam szerény összeghez. Meg is ünnepeltem!
Még egy jó hír! Elfogadták a jövő évi költségvetést is, tehát lesz mit módosítgatni a következő hónapokban. Csupa jó dolgokkal telt el tehát a tegnapom. Időnként, még a nap is kisütött, ami szintén bearanyozta örömömet. 
Aztán mégis begorombultam! Szívből örülök minden Magyar sikernek, és a hétvégén egy gyönyörű ifjú hölgy, második lett a Miss World szépségversenyen. Ez nem mellesleg a Miss Európa címet jelentette neki. Szerintem megérdemelten. Mások szerint nem. Nem akarom bántani a női nem képviselőit, de minősíthetetlenek voltak a kommentjeik. Ennyi irigy, semmire való nő lenne ebben az országban? Szépen lerántották róla a vizes lepedőt. Simán lekurvázták, de előkerült Dubaj, a gazdag vén faszik, akik majd kitartják, sőt jól értesültek szerint már így is van, az, hogy mindene plasztikázott, meg cigány, és válogatott baromságok. Mindezek olyanoktól, akik, hogy finoman mondjam, cseppet sem tartoznak abba a kategóriába, akik megtestesítik a valódi nőideált. Férfiak is voltak a kommentelők közt, de ők inkább más ízléstelenséggel borították be az agyamat. Tényleg ilyenek lennénk? Ez tegnap volt, de mára lenyugodtam.
Az élet zajlik tovább, ismét koncentrálnom kell feladataimra, és éjszaka megálmodtam a következő kaját arra az oldalra, ahol mostanában publikálom receptjeim egy részét. Lazacot fogok csinálni gombás sajtmártással, de még képlékeny az elképzelés.


Most viszont az ebéd tálalásával, vagyis a gombalevessel kezdtem. Bár ez van a legalsó rekeszben praktikus okok miatt, ritka kivétellel a levessel kezdem az ételek kóstolását, és tálalását is. Ráadásul a gombalevest szeretem. Igaz, legjobban a szegfűgombából készítettet, így van még egy feladatom, amivel késő tavaszig nem foglalkozhatok, hiszen akkor jön el a szezonja. Most be kell érnem a termesztett csiperkéből főtt levessel, ami egyébként finom.

Valahányszor rántott borda érkezik, mindig eszembe jut az eredeti bécsi szelet, amit egyszer egy baráti társaságban sikerült megkóstolni hazájában, Bécsben. Azt hitték, hogy soha nem ettem még olyan különlegességet, és nem sokat tévedtek. Az eredeti bécsi borjúból készül, krumplipürével, és mellette ott az elengedhetetlen citrom, amit fogyasztás előtt rácsepegtetnek. Mivel eszembe jutott, ma így próbáltam tálalni. A mai rántott hús sertésbordából készült, de így is finom lesz. Nem kóstoltam meg, mert Áron ezt jobban szereti.

A másik főétel ugyanis a székelykáposzta. Én meg ezt szeretem jobban, mit ahogyan az összes káposztás ételt. Számtalanszor leírtam már, hogy ennek az ételeknek a Székelyekhez, mint népcsoporthoz, az égvilágon semmi köze, csupán a véletlen, és egy furfangos vendéglős ötlete miatt vált ismertté. Ez a bizonyos vendéglős a maradékból rittyentett vacsorát valamikor a XIX. század közepén. Mivel én kicsit tejfölösen szeretem, nem csak a díszítés miatt csorgattam rá. 
Ma tehát minden étel jól sikerült, sőt akkora rántott húst kaptam, amihez a legnagyobb méretű tányér is kicsi volt, jó nap indul. Csak megint bele ne piszkáljanak! Illetve máris belepiszkítottak jókedvembe. Büszkén vallom, hogy gyulai vagyok. Jövő évben nem tudják megrendezni tavasszal a megszokott Kolbász, és Sódarmustrát. Ezen a rendezvényen minden évben részt vettünk eddig, és nem csak a helyi közönségnek, hanem a turistáknak is igazi látványosság volt. Eddig. Miért kell minden jó dolgot lerombolni, megszüntetni? Miért?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése