2014. december 15., hétfő

2014.12.15. Lebbencsleves, borsos tokány, finomfőzelék.

A következő sorok olvasása 12 év alattiaknak, csak szülői felügyelet mellett ajánlott!
Zajlik az élet. A nemzetközi helyzet fokozódik! Ma sok helyen jelentősen lelassul a forgalom, és csak remélem, hogy az ebéd érkezése nincs kitéve veszélynek. Ha minden kötél szakad, átsétálunk érte, mert néhány száz méterre lakunk a konyhától. 
Volt időm a hétvégén, és kicsit szétnéztem a Facebookon. Eldurvult minden. Türelmetlen, egymás torkának ugró emberek, mindenféle tolerancia hiánya. A téma bármi lehet. Megjelenik egy poszt, pár másodpercen belül egy hozzászólás, ami igyekszik ellentmondani. Mindegy milyen témáról van szó, mert az teljesen mindegy. Csak legyen mibe belekötni! Magam inkább a gasztronómia iránt érdeklődöm, de ezeken az oldalakon is vita, vita hátán. És vannak olyanok, akik mintha hivatásszerűen bomlasztanának. Lesben állnak, és hozzászólnak. A fehérről is bebizonyítják, hogy fekete. És mindenhez jobban értenek, mint más. Ugye ismerős? 
Ki is léptem két csoportból, melyek csevegőnek vannak álcázva, de egymás szekálása zajlik. Azok akik ezt megunták az egyik oldalon, létrehoztak egy ellen csevegő csoportot, ahol ugyanazt csinálják, csak pepitában. Úgy tűnik, az ellenség keze oda is betette a lábát, mert mindkét csoportban (bocsánat! csopiban) masszív anyázás zajlik, nem középiskolás fokon.
Olvasom, hogy valaki takarított az ismerősei közt, mert nem mindenki szavizott akkor, amikor szerinte elvárható volt. Ő csak olyan ismit tűr meg a maga oldalán, akik mindent szaviznak, lájkolnak. Hogyan kerültem az oldalára? Kíváncsi voltam milyen lehet az, akinek ez a napi fő tevékenysége. Feltűnt, hogy minden képhez odaírta "osztva" Az illető, akinek a képeit osztja egy cégtulajdonos, aki valamikor szervezett egy játékot, és azóta a hölgy minden hozzá kapcsolódó képhez odaírja "osztva"! Nincs is más idővonalán csak lájkolós játékok. Ráér. Egész nap az ilyen jellegű dolgokat kutatja, és szervezett módon vesznek részt ezekben. Hasonló kaliberű ismerősökkel van körbevéve, akiknek csak a nyeremény a lényeg. És mindenért harcba szálnak, mert ez nekik tényleg küzdelem. De nincs is számukra más a világon! Jó lenne, ha valaki szólna már nekik! Úgy tűnik, alaposan át kell értékelnem a Facebookhoz való viszonyomat!
Szerencsére közben megérkezett az ebéd is, így innentől ennek leírása jön.


Látszik hogy hétfő van, mert lebbencsleves jött. Érdekes lenne, ha csinálnék egy statisztikát arról, hogy a hét különböző napjain milyen ételek kerülnek asztalunkra. A lebbencslevest az eltelt két év során, egy kivételével mindig hétfőn kaptuk. Valamivel több mint havonta kerül sorra, de tényleg jellemzően hétfői leves. Egyszerű, igazi magyaros étel, amit hasonló módon készítenek a konyhán is, mint ahogyan receptemben leírtam. 

Leírtam az egyik főételünk elkészítési módját is, mivel ma borsos tokányt kaptunk. Egyik kedvenc húsételünk a borsos tokány, és egyáltalán a tokányfélék. Ezek pörkölt szerű ételek, csak bő szaftra engedve, és általában tejfölösen tálalva. A borsos tokány közülük a legismertebb, így nem véletlen, hogy kezdők konyhája oldalamon is megosztottam receptjét. Több borsos tokány receptem közül, ezt hozom most ide. 

Bár saját konyhámban nem sűrűn fordul elő a finomfőzelék, receptem mégis van róla. Van olyan, amikor csak egy-két adag kedvéért állok neki egy étel elkészítésének, és ezt kifejezetten egy recept kedvéért csinálom. Nem igazán kedvelem a finomfőzeléket. Ez most enyhe kifejezés, és talán a régmúltra vezethető vissza, amikor sűrűn fordult elő ez az étel a menzai konyhán. Akkoriban még nem volt divat az ételek kiszállítása, hanem tényleg az iskolai konyhán készültek, sokszor borzalmas minőségben. Tény az, hogy azóta sem lopta be a szívembe a finomfőzelék

A hétfői menü része mindig valamilyen süti is, ami az utóbbi időben némi változáson ment át. Hosszú időn keresztül ugyanis hétfőn péksütemény, szerdán, a másik sütis napon cukrászsütemény jött. Az utóbbi időben sűrűn fordult elő, hogy nem ragaszkodtak szigorúan a hagyományokhoz,  és így történt ma is. Ma sem péksüti, hanem ischler érkezett, ami a legfinomabb sütik egyike. Az időjárás is tökéletes a kiszállításához, mivel nincs meleg, és nem olvad meg rajta a csokiréteg, mint nyáron. Ma tehát minden rendben a kajával, sőt még a fotózásnál sem kellett a trükkök sorát bevetnem, hogy pofásabb legyen az ebéd. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése