2014.12.02. Paradicsomleves, rántott csirkecomb, resztelt sdertésmáj.

Mint minden reggel, ma is felébredés után kitöltöttem a kávém, majd megnéztem, mivel örvendeztetett meg az internet. Látszik, hogy ünnep jön, mert egyre több levélszemetet kapok naponta. Ma úgy 70 körül. A spameket már külön mappába rendezik automatikusan, de figyelni kell. Vannak olyan levelek, amivel nem tud mit tenni az automata, és inkább kéretlennek minősíti, pedig fontos. Ma tehát perceket vett el életemből a levelek szűrése. Kínálnak mindent. Automata seggenfütyülőt, lerágott lábszárcsontot, és egyéb számomra nélkülözhetetlen dolgokat. Van, amit három különböző személy is ajánl. Ma például rúzst, ami nélkül nincs értelme életemnek. Ami viszont marhára bosszant, hogy nem lehet leiratkozni ezekről a levelekről. Ha véletlenül sikerül valamelyikről, másnap új néven érkezik ugyanaz, vagy hasonló tartalom. Nekem még szerencsém is van, mert gügyögök valamit angolul, de mit tesz az a nagymama, aki bátran odaül a net elé, és lövése nincs mit csináljon, hogy ne legyen tele a virtuális postaládája. És ha már postaláda. Jön a propaganda változatlanul, mintha választások előtt lennénk. Óh szegény földanyácska! Az a rengeteg kivágott fa, ami ezentúl nem termel oxigént, hanem a postaládánkban végzi haszontalan papír formájában. A kivágott fákban pedig kis mókusok laktak, akik hajléktalanok lettek, és akiknek jajszava hallatszik a kíméletlen propagandisták munkája eredményeként, minden új lap elolvasásakor. A mai napomat végig fogja kísérni ez a tudat. Csinálok is egy mókus, de legalább egy madáretetőt.
Előbb viszont jöjjön a kötelesség. Ez hülyeség, mert amit önként vállal az ember fia, és már két éve minden nap böcsülettel elvégzi, az nem kötelesség. Ez már nekem szórakozás. Nagy rutint is szereztem a két év alatt, és mindennapos agytorna, hiszen a kaja mellett, minden nap leírom azokat a gondolatokat, amik éppen foglalkoztatnak. Csak úgy, hogy leülök a gép elé, és írok addig, míg megjön az ebéd. Így történt ma is, így témát váltok.

Ma megint rendkívül egyszerű levessel indul a nap, hiszen paradicsomlevest kaptunk. Hála a Magyar konzervipar technikai fejlettségének, ilyenkor is el lehet készíteni, a lehető legegyszerűbben. Csak fel kell forralni a megfelelően felhígított konzerv üveges sűrített paradicsomot, még fűszerezni is alig kell, majd tésztát belefőzni, és enyhén berántva visszasűríteni. Ezt a fajta levest, annyira nem szeretem. Pedig erős paradicsomfüggőségem van, és amikor eljön az ideje, vödörszámra eszem a paradicsomsalátát. De erre megint várni kell nyárig. Nyár végén viszont kísérleteztem a saját paradicsomleveseimmel, és többfélét is csináltam. A gazpachoról már sokan hallottak, de a toszkán paradicsomlevest, a pappa al pomodorro-t kevesebben ismeritek. Ezért ennek a receptjét hozom most étvágygerjesztőként, és ha valakinek kedve van hozzá, még az ilyenkor kissé íztelenebb paradicsom is használható hozzá.  A mai paradicsomleves egyébként a tippmixre való. Nagy tétben fogadtam volna, hogy betűtésztával fog érkezni. Bár a lottóban is ekkora szerencsém lenne!

A rántott csirkecombot nem tartom szükségesnek recepttel megmagyarázni. Szerintem az a természetes, hogy a kezdő háziasszonynak ezt tanítja meg először édesanyja, vagy nagymamája. Azért vannak problémák! A múltkor láttam a TV-ben, hogy elég hiányosak az eladó sorban lévő lányok konyhai ismeretei. Nálunk azért akkora probléma nincs, mint tőlünk nyugatra, ahol mindent mikróznak, és szinte nem is tudnak semmit megcsinálni. Remélem, változik a helyzet, mert néhány hozzám hasonló gasztroőrült felvállalta azt, hogy megismertesse a fiatalokkal, és megszerettesse velük a sütés-főzés tudományát. 

Resztelt sertésmáj a másik választható kaja, ami megint egyszerű étel. Igaz, mi jobban szeretjük csirke, vagy valamilyen más szárnyas májból, de ez is el fog fogyni. Pirított csirkemáj receptet már írtam, de sertésmájjal még nem tettem meg ugyanezt. Megvárom, míg legközelebb akciós lesz a sertésmáj, és akkor azt is pótolom. Ma főtt krumplit kaptunk köretként hozzá, ami azért jó, mert a pirított máj jó esetben bőséges szaftját kitűnően megtartja.

Essék néhány szó a csalamádéról is, ami ennek az időszaknak a jellegzetes savanyúsága. Mindig a megfelelő minőségben, és mennyiségben kapjuk, és jót is tesz az ilyenkor már jelentkező vitaminéhségünknek. Ebben a nyálkás, borongós időben szükség is van rá!
Az ebéd tehát ma is meglesz, én pedig folytathatom a közben ismét felduzzadt levélszemét kukába dobását. Megy a többi közé Ingrid, Gertrúd, Niki, János, és a többi kéretlen szemetelő!