Szombaton délelőtt véletlenül egy általam soha nem nézett TV csatornára kapcsoltam, majd néhány percig hallgattam azt az özönnyi baromságot, amit egy lepusztult Kleopátra kinézetű, önmagát félistenként tituláló nőnemű egyed osztott a képernyőről. Ennyi hazug kamut ritkán hallottam a csatrákról, az anyagi bőség felébresztéséről, arról, hogy vegyek kaparós sorsjegyet, meg ragadjam meg a lehetőséget, és hívjam az emelt díjat. Zagyvaság volt az a négy perc. És közben ment a hókusz-pókusz! "Azért születtem, hogy felébresszem az anyagi bőséget itt élő adásban" mondá a kivénhedt Kleopátra imitátor a festett piramisok előtt, és már baromira vártam, mi fog történni a hátralévő két és fél percben. Nem néztem, csak hallgattam, közben épp receptet írtam. "Könyörgöm hívjanak már!" - mondja a saját magát atlalniszi, szíriuszi félistenek kinevező madam, és kétségbeesetten vonja le a szörnyű konklúziót, hogy elfogytak azok, akik beszopják a dumáját. Majd megfenyegeti a nem telefonálókat, mert elhalasztották a kivételes lehetőséget, és nem tisztíttatták ki a csatráikat. Lesz bünti! Valószínű rászólt a szerkesztő a fülesen, mert utána megenyhült Kleó. Mielőtt elbúcsúzott, azért mindenkit megnyugtatott, hogy adáson kívül is a stúdióban marad a csatrákat portalanítani. Szóval élmény volt ez a pár perc. Nem tudtam sírjak, vagy röhögjek.
És ebből meg lehet élni!!! A kamuból, a hiszékenységből. Évekkel ezelőtt mikor televízióztam, operatőrként, és rendezőként sokakkal kapcsolatba kerültem. (Minden voltam már, csak akasztott ember nem.) A szerkesztő ugrott a megmagyarázhatatlan dolgokra, így kerültünk kapcsolatba többek közt a bükki füves emberrel, és más valódi gyógyítókkal. Sok olyan emberrel is összehozott a média, akik közül néhányan börtönben végezték, vagy oda valók voltak. Ilyenek, mint Kleó. Náluk jobb esetben csak a vizet prédikálás, és a borivás minősített esete forgott fenn, de voltak különb dolgok is. Már sajnálom, hogy időnként nem hagytam véletlenül bekapcsolva a kamerát, mert most igen jó kis összeállítást tudnék készíteni, és eladhatnám a bulvársajtónak. Művészekről, kuruzslókról, politikusokról készültek felvételeket. Vannak, akikről addigi véleményem jelentősen megváltozott, és nem feltétlenül pozitív irányban. Voltak, akiket viszont nagyon megszerettem. Köztük a Záray-Vámosi házaspárt, akikkel még teeneagerként hozott össze az élet. Stoppoltam, és egy Wartburg állt meg mellettem. Egy ismerős házaspár ült az első két ülésen, és kedvesen elkezdtek érdeklődni. A férfi megkérdezte, hogy mennyire sietek, mert szeretnének néhány percre megállni egy kávéra, hiszen egész éjszaka dolgoztak, és rövid pihenőt tartanának. Semmi sztárallűr, kedvesek voltak, mosolygósak, és látszott, hogy nagyon szeretik egymást. Engem is meghívtak egy kólára. Jót beszélgettünk, és már akkor rájöttem, hogy a művész házaspár vett fel. Később, hónapok múltán levelet kaptam az üzletem címére egy pár kedves sor kíséretében két belépőjeggyel gyulai koncertjükre. Úgy címezték meg, hogy Hajdu Órás Gyula. Megkaptam! Addig nem szerettem zenéjüket, de akkor valami megváltozott. Később úgy hozta a sors, hogy operatőrként újra találkoztunk, és megköszönhettem kedvességüket. Találkoztam olyan művésszel is, aki lekezelő stílusban beszélt a riporter kollégámmal, aki nő volt. Legalább azt becsülte volna! A legismertebb előadók közé tartozik, bár akkor még nem voltak harmadik típusú találkozásai.
Megint hosszú voltam, mint pap a vasárnapi misén, de közben megjött az ebéd, és én is kíváncsi vagyok, mi érkezett.
Visszatért a szokásos rend, mert ma hétfői levest kaptunk. Köménymaglevest, a lehető legegyszerűbb formában. Egy kis turbófeltöltés nem ártott neki, mert a pirított kenyérkockák eredetileg nem járnak a leveshez, de seperc alatt csináltam a saját adagomhoz amolyan állagjavító tartozékot. Nagyapám annyi kenyeret aprított levesébe, hogy púpos volt a tányér. Én sajátomat így szoktam csinálni, de csak nagyon ritkán, mert a konyháról időnként bőségesen kielégítik a köménymagleves iránti vágyunkat. Állítom, a világ legegyszerűbb rántott levese. Most igaz, hogy nem zabáltam tele magam hétvégén, de jól fog esni a maga idejében, ebédkor.
Pulykatokányt kaptunk másodikként, és eszembe jutott, húsvét után micsoda trükköket vetünk be a maradék újrahasznosítására. Figyelem! Kedves amerikai olvasóim. A hálaadásról maradt pulykából, marhajó tokányt lehet csinálni. Ha esetleg nem tudnátok hogyan, itt a segítség recept formájában. Igaz, ma nem ebben a formában érkezett a tokány, de higgyétek el, így is fincsi. És a kiszáradt pulykából nagyon jó szaftos kaja készülhet.
Gyerekkoromban irtóztam tőle, most kedvenc főzelékem a tökfőzelék. Nejem is nagy spíler az elkészítésében, és ha készül itthon, mindig bezabálok belőle. Látszólag könnyű kaja, épp ezért nem érzem, mikor elég. A múltkor egy a tökfőzelék mellékhatásai miatt átvirrasztott, de jó hangulatú éjszakán írtam meg a tökfőzelékről ezt a novellát, ami természetesen receptként is szolgál. Ha csak arra vagytok kíváncsiak, ugorjatok a végére! Ebben az írásban megismertétek az igazi énemet. Ez a stílusom. Úgy tűnik másoknak is bejön, mert rengetegen elolvasták az elmúlt hónapok során. Egyébként a tökfőzeléket akkor mi sült pulykával tálaltuk, így a két mai főételt összeköti a pulyka. Két tipp tehát amerikai olvasóimnak a hálaadási pulykamaradék felhasználásához.
Az étlapon a rejtélyes "desszert" szó szerepel a sor végén, és most kiderült mit takar a fogalom. Az egyik legkedvencebb sütimet, a zserbót. Mivel a cukros dolgokkal óvatosan kell bánnom, pont elég is lesz ez a szelet, amibe már bele is kezdtem. Nehéz volt ellenállni neki, de beosztom. Hétfőnként péksüti szokott érkezni, de egyáltalán nem neheztelek a szokás be nem tartása miatt. Ünnepi hónap van, és biztosan nálunk is készül majd zserbó. Ha nem is a mi konyhánkban, hanem Drága Anyósomnál. Nagyon profi ebben, és néhány más süti elkészítésében a Mama.
És ebből meg lehet élni!!! A kamuból, a hiszékenységből. Évekkel ezelőtt mikor televízióztam, operatőrként, és rendezőként sokakkal kapcsolatba kerültem. (Minden voltam már, csak akasztott ember nem.) A szerkesztő ugrott a megmagyarázhatatlan dolgokra, így kerültünk kapcsolatba többek közt a bükki füves emberrel, és más valódi gyógyítókkal. Sok olyan emberrel is összehozott a média, akik közül néhányan börtönben végezték, vagy oda valók voltak. Ilyenek, mint Kleó. Náluk jobb esetben csak a vizet prédikálás, és a borivás minősített esete forgott fenn, de voltak különb dolgok is. Már sajnálom, hogy időnként nem hagytam véletlenül bekapcsolva a kamerát, mert most igen jó kis összeállítást tudnék készíteni, és eladhatnám a bulvársajtónak. Művészekről, kuruzslókról, politikusokról készültek felvételeket. Vannak, akikről addigi véleményem jelentősen megváltozott, és nem feltétlenül pozitív irányban. Voltak, akiket viszont nagyon megszerettem. Köztük a Záray-Vámosi házaspárt, akikkel még teeneagerként hozott össze az élet. Stoppoltam, és egy Wartburg állt meg mellettem. Egy ismerős házaspár ült az első két ülésen, és kedvesen elkezdtek érdeklődni. A férfi megkérdezte, hogy mennyire sietek, mert szeretnének néhány percre megállni egy kávéra, hiszen egész éjszaka dolgoztak, és rövid pihenőt tartanának. Semmi sztárallűr, kedvesek voltak, mosolygósak, és látszott, hogy nagyon szeretik egymást. Engem is meghívtak egy kólára. Jót beszélgettünk, és már akkor rájöttem, hogy a művész házaspár vett fel. Később, hónapok múltán levelet kaptam az üzletem címére egy pár kedves sor kíséretében két belépőjeggyel gyulai koncertjükre. Úgy címezték meg, hogy Hajdu Órás Gyula. Megkaptam! Addig nem szerettem zenéjüket, de akkor valami megváltozott. Később úgy hozta a sors, hogy operatőrként újra találkoztunk, és megköszönhettem kedvességüket. Találkoztam olyan művésszel is, aki lekezelő stílusban beszélt a riporter kollégámmal, aki nő volt. Legalább azt becsülte volna! A legismertebb előadók közé tartozik, bár akkor még nem voltak harmadik típusú találkozásai.
Megint hosszú voltam, mint pap a vasárnapi misén, de közben megjött az ebéd, és én is kíváncsi vagyok, mi érkezett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése