2014. november 11., kedd

2014.11.11. Karfiolleves, almával borított borda, pacalpörkölt.

Kedd van, így elvileg ez a legtermékenyebb napom a héten. A hétvégén nem, hogy kipihenném magam, hanem olyankor mindenki rátesz egy lapáttal, így én is. Enyhén szólva nem diétás étrenden voltam most sem, így a hétfő a gyomor pihentetésének a napja is. Kedden tehát újult erővel fogok neki mindennek, és ilyenkor jár az agyam is. A kezem már nem is tudja követni. Egész jól kezelem a klaviatúrát, amit már 25 éves koromban katonaként sikerült megtanulnom. Bármikor helyettesíteni tudtam a géptávírászt, ha dolga akadt. Már elárulhatom, a híradóegység ügyeleteseként töltöttem katonaidőm nagyobbik részét. A telefonközpontot, a rádió, és géptávírót is ismertem, és jól kezeltem. Ezek az évek az idő múltával megszépültek, és mára csak a szépre emlékszem. Pedig voltak kellemetlen élmények is. Fiatalemberként nekem is voltak természetes igényeim, és egy több hetes laktanyarabság (a szó átvitt értelmében) még a női bicikli látványára is begerjedtem több katonatársammal együtt. Ha tudták volna, hogy éjszakánként illegális telefonálgatást folytattunk ismeretlen telefonközpontos hölgyekkel, akkor biztos hadbíróságon kötöttem volna ki több társammal együtt. A háló, már akkor is működött, csak másként. A polgári telefonközpontok kezelői megszánták szegény katonákat, így éjszakákat beszélgettünk gyönyörű hangokkal. Csak keresztneveken azonosítottuk egymást, és soha nem találkoztunk. Egy esetről tudok, ami óriási csalódás volt. Az ifjú katona nem azt kapta a randitól, amit várt. A telefonközpontos nem modellalkat volt finoman szólva. Viszont azok a hangok!!! Búgó, vágyakat gerjesztő, fantáziát kavaró hangok. Közvetlenül leszerelés előtt tudtam meg, hogy a legszebb hang tulajdonosa, akkor 58 éves nagymama volt, aki ugyanúgy belement a játékba mint mások, és csacsogott, flörtölt, egyszóval teljesítette egy fiatalember minden létező igényét. Feltaláltuk a telefonszex egy kezdetleges formáját. A szex semmilyen formában nem került szóba a beszélgetések során, de mégis életem legkellemesebb emlékei közé tartozott, a csevegés. Beszélhettem valakivel. A parancshoz szokott, az önálló gondolkodástól megfosztott katonának, ezek az éjszakák megváltásnak tűntek. Ismét megtanultam beszélni. Pedig én elvileg tanult katonatársakkal voltam körülvéve. A beszéd hiánya mostanában is zavar, ezért írok sokat. Lehet, hogy magamban kellene beszélnem? A kutyám biztosan hülyének nézne. Marad az írás.
Mindennapos elfoglaltságom szerencsére megvan, és gyakorlom is rendesen. Ha másban nem, a reggelenkénti kajaismertetőben, és a hozzáfűzött szubjektív hablatyban. Eddig ezt olvastátok. Volt időm rá, de most megjött az ebéd, így újabb szubjektív, de az objektívbe hajló vélemény következik, a már megkóstolt ételekről.


A karfiollevesről elsőként. Mert az jött. Szombaton bevásároltunk. Eredetileg tervben volt egy kisebb karfiol vétele is, de mikor megláttam az árát letettem róla. Így ma azt a levest eszem, amit kaptam. Eredetileg sem levesnek szántam, de arra jó lett volna, hogy felturbózzam az előbb érkezettet. Ne értsétek félre! A leves jó, csak a benne lévő karfiol állagát nem tartom tökéletesnek. Valószínű a fagyasztott karfiol az oka, bár biztos vagyok benne, ha kicsit később kerülne a levesbe a karfiol fele, egészen más állagú leves lenne a végeredmény. Így az egész szétfő, és inkább krémlevesre hasonlít amire hozzám kerül. A karfiolt viszont én a ropogósságáért szeretem. Ezért csináltam meg a múltkor saját karfiollevesemet, ami végre ízlésem szerint készült. Le is írtam, hogyan csináltam, és azóta nagyon sokan olvasták. Még nem tettem le róla, hogy átszabom a mai levest saját ízlésemre, így valószínű összeházasítom kevés sütőtökkel. Majd beszámolok, hogyan sikerült a frigy. 

Almával borított sertésborda érkezett a leves mellé, ami igen pikáns étel. Sokan el nem tudják képzelni a gyümölcs, és a hús párosítását, pedig finom végeredmény a végeredmény. Természetesen ez a szakácson is múlik. A múltkor véletlenül pont akkor érkezett nejem haza, mikor egy különleges marokkói recept ment a TV Paprikán, és beizgult rá. Hamarosan sorra kerül, csak venni kell hozzá bulgurt. Ha lett volna, már sorra került volna, de ami késik nem múlik. Ma viszont nem csirke, és nem bulgur van az asztalon, hanem almával borított borda, petrezselymes rizzsel. Talán krumplival finomabb, de kinek a Pap, kinek a Papné.  Receptem, természetesen van róla, így ha valaki kedvet kapott volna hozzá, el is készítheti. Alma van bőven, és még viszonylag olcsón is kapható. Alig ötszöröséért, mint amennyit a termelőknek fizetnek érte!  Ezt a fricskát bőven megérdemelték a kereskedők, akik nem tudom milyen megfontolásból hagyják rárohadni a termést a gazdákra! Ma az almából kenyeres tölteléket csináltak, ennyiben különbözik a receptemben leírtaktól a mai kaja.

A másik választható ételbe sem alma, sem borda nem kell, és nem fog rám rohadni. Pacalpörköltről van szó, ami szerintem isteni. Tudom, vannak akik ki nem állhatják, de szerintem tévednek. Szerintem tudat alatt, Ők is szeretnék, csak viszolyognak tőle. Ugyanúgy, mint a békától, ami tudvalevőleg a legtisztább állat a világon. Szinte minden nap fürdik. A pacalt is jól meg kell fürdetni mielőtt felhasználjuk, de a mai világban a technika a segítségünkre siet. Tökéles, konyhakész pacalt lehet kapni, ami elő van készítve, abálva, előfőzve, és garantáltan nincs kellemetlen mellékíze. A mai pöri is ebből készült. Ma biztosan ezt fogom enni, mert fiam is a pacalt kevésbé kedvelők táborába tartozik. Az egész adag tehát az enyém. Legutóbb, baráti társaságban főztünk pacalt, csülökkel, és nejem, aki tudvalevőleg nem nagy pacal fan, úgy jól lakott belőle, hogy csak na! Pedig nem bekötött szemmel evett, és tudta mit eszik. Azt az írást is hozom ide, amit az akkor készült pacalról írtam, mert akkor megértitek milyen a hangulat nálunk, amikor baráti csapatban főzünk. 

Az almás bordához kevésbé, de a pacal mellé annál inkább illik a savanyúság, ami ma mindkét főétel mellé érkezett. A Magyar, savanyúságkedvelő. Én is. Igaz, inkább a salátákért vagyok oda, de ilyenkor késő ősszel, vitaminforrás minden savanyúság. A savanyúságok egyébként kifejezetten magyar találmányok. A kovászos uborkát például csak nálunk, és a környező országokban készítik. A csalamádé is a legismertebb savanyúságok közé tartozik. Ma ez érkezett mindkét étel mellé. A pacal mellé nagyon jó, de az enyhén édeskés almával borított borda mellé szerintem nem illik. Bár ízlése válogatja. Emlékszem, amikor 30 éve valamelyik gyulai étteremben szovjet turistacsoportot láttak vendégül, és jó magyar szokás szerint a csalamádét előre az asztalra tették. Minden vendég meg is ette azonnal, ahogy leült. Nem tudták, hogy a magyar azt a főkaja mellé eszi. Ők jó étvággyal felkajálták. Fénylett is utána az aranyfoguk!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése