Nem tudom, mások hogyan kezdik napjaikat, de én egy ideje megszokott koreográfia szerint indítok. Miután felkelek beindítom a gépet, majd hozom a kávémat. Megnézem az üzeneteket, válaszolok, ha szükséges. Közben a háttérben megy a reggeli műsor a TV-ben. Tudok egyszerre több helyre is figyelni, így megnézem az érkezett emaileket, elolvasom a híreket is. Van, amikor ezek enyhén felbosszantanak, ami hatással van következő tevékenységemre is. Arra, hogy nekikezdek írni. Minden reggel éppen arról, ami jobban foglalkoztat, mint más. Egyfajta naplóként, ami mivel megmarad, jó lesz emlékül későbbi leszármazottaimnak. Sokkal jobb dolgom van mint ókori történetíró elődjeimnek, akiknek kőbe kellett vésni közlendőjüket. Én ráadásul szórakozásból írok, nem bárki megrendelésére. Nincsenek támogatóim közt neves hadvezérek, államférfiak. Régen róluk írtak. Én sok minden mellett, a kajákról.
Megkérdezték: számomra mi az étel? Természetesen, először napi szükséglet, de e mellett örömforrás is. Gondolj csak egy finom sütire, ami nem csak jól lakat, hanem örömet is szerez. Egy jó szakács, egy cukrász egyben művész is. Nem képet fest, vagy szobrot készít, nem zenét szerez, hanem ételt alkot. Néha ez az étel esztétikai élményt is nyújt, nem csak kulinárist. Mint egy jó zenész, egy művész, egy jó szakács is szórakoztat. Néha komoly, önálló, maradandó alkotásokat hoz létre, amikre évek múlva is emlékeznek. (dobos torta, Wellington szelet, és más neves ételek) Ezek az ételek sokszor neves személyekhez is kötődnek valamilyen apropóval, de így van jól. A leghíresebb szakácsok is az ismeretlenség homályában maradnak, még ha alkotásuk maradandó is. Nem tartom magam szakácsnak, se nem művésznek. Egyszerűen műkedvelő, gasztronómiát szerető vagyok. Csinálok én is finom kajákat, de nem kell naponta bizonyítanom. Ha megszáll az ihlet, akkor termékeny vagyok. Most, lehet, hogy az idő, vagy más okok miatt, nem vagyok termékeny szakaszomban. Mindig adódnak azonban apró lökések, amik ismét beindítanak. Elég hozzá egy baráti beszélgetés, egy finom étel, és megint topon vagyok. Remélem, ma is így lesz, mert közben megérkezett az ebéd.
Lebbencsleves jött, és rögtön eszembe jutott egy cikk, amit párhuzamosan írok. Sok kutatást igényel, mert az ősi Magyar konyhával foglalkozok, honfoglaló elődeink konyhájától, napjaink főzési szokásaiig. A lebbencsleves, az egyik legősibb ételeink közé tartozhat. A tésztát már nagyon régen szárítják, elfért a tarisznyában, a porított marhahússal, a hagymával, a zöldségfélékkel együtt. Krumpli akkor még nem kerülhetett bele, mert az csak az Újvilág felfedezésével került Európába, de valami hasonlót akkor is csinálhattak. Úgy főztek, hogy köveket forrósítottak, majd a forró köveket a vízbe téve készítették el az ételt. Ma már erre nincs szükség, és le is írtam, én hogyan készítem a lebbencset. Ez nagyanyám receptje, ami most is tökéletes.
Most improvizálnom kell, mert nem írtam még le, hogyan készül a zöldborsós aprópecsenye. Nagyon könnyen. Készül hozzá egy bővebb lére engedett pörkölt alap, amibe ebben az esetben fagyasztott, vagy konzerv zöldborsót kevernek, majd összeforralják. Ma biztosan így készült az aprópecsenye. Enyhén borsosan, bő szafttal. A tészta kicsit szétfőtt ugyan, de ez elenyésző, szót sem érdemel.
Másik főételként meggymártás érkezett, amihez ma nem főtt húst, hanem sült csirkeszárny került, és ebben a párosításban, az elmúlt időszakban még nem kapuk így a kaját. Jó párosítás, finom étel. Mielőtt elfelejteném, itt a recept is. A csirkeszárny finoman van fűszerezve, jó a kontraszt a szárny sós, és a szósz édes, savanykás íze közt. Nejem egyik kedvence, lehet, hogy önmegtartóztatom magam, és felajánlom neki az adagomat. Nem főtt hússal, hanem sült csirkeszárnnyal jött a meggyszósz, így legalább Kimi kutyám is jól fog járni.
Mielőtt folytatnám munkámat, megmustráltam a mai desszertet, ami almás rétes. Mindenféle rétest szeretek, így nem lesz nehéz magam mellé tenni egy kistányéron, és munkám közben időnként beleharapni. Van dolgom bőven. Főznöm most nem kell, de annál többet írni. Van több elmaradásom, és félbehagyott cikkem is. Várom, hátha homlokon csókol a múzsa!
Megkérdezték: számomra mi az étel? Természetesen, először napi szükséglet, de e mellett örömforrás is. Gondolj csak egy finom sütire, ami nem csak jól lakat, hanem örömet is szerez. Egy jó szakács, egy cukrász egyben művész is. Nem képet fest, vagy szobrot készít, nem zenét szerez, hanem ételt alkot. Néha ez az étel esztétikai élményt is nyújt, nem csak kulinárist. Mint egy jó zenész, egy művész, egy jó szakács is szórakoztat. Néha komoly, önálló, maradandó alkotásokat hoz létre, amikre évek múlva is emlékeznek. (dobos torta, Wellington szelet, és más neves ételek) Ezek az ételek sokszor neves személyekhez is kötődnek valamilyen apropóval, de így van jól. A leghíresebb szakácsok is az ismeretlenség homályában maradnak, még ha alkotásuk maradandó is. Nem tartom magam szakácsnak, se nem művésznek. Egyszerűen műkedvelő, gasztronómiát szerető vagyok. Csinálok én is finom kajákat, de nem kell naponta bizonyítanom. Ha megszáll az ihlet, akkor termékeny vagyok. Most, lehet, hogy az idő, vagy más okok miatt, nem vagyok termékeny szakaszomban. Mindig adódnak azonban apró lökések, amik ismét beindítanak. Elég hozzá egy baráti beszélgetés, egy finom étel, és megint topon vagyok. Remélem, ma is így lesz, mert közben megérkezett az ebéd.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése