2014. október 15., szerda

2014.10.15. Marha erőleves, paradicsomos húsgombóc, ropogós csirkeszárny

Tegnap, mielőtt lefeküdtem, megnéztem az időjárási műholdképet. Nagyon megfájdult a fejem, ami változást jelent. Sajnálattal konstatáltam, hogy délnyugatról erős felhősödés várható, és esők jönnek. Nem ért még ide, de útban van felénk. Még szerencse, hogy tegnap csináltam néhány kitűnő kajafotót a teraszon, amit ma már nem tudnék megtenni. Megjegyzem, a fotóalany is eltűnt. A süti elfogyott. De előtte modellt állt nekem. Szép, erotikus képek születtek róla. Ma is lesz fotóalanyom, de a nappaliba invitálom. Ma sem maradok fotózás nélkül. Egy részét már le is fényképeztem, hiszen a megérkezett ételek képeit már publikálom is. Gyakorolni kell, mert felkértek egy ÖKO oldal gasztronómiai rovatának szerkesztésére. Szívesen vállaltam, így még jobban kihasználom eddig szerzett tapasztalataimat. Bár teljesen új feladatot kapok, nem rettentem meg tőle. Inkább örülök. Azért meg különösen, hogy eddig végzett munkám, egyfajta elismerése a felkérés. Az már csak rajtam múlik, hány új olvasót tudok hozni az oldalnak. Szurkoljatok! Jövő hónap elején indulok. Ez nem változtat semmit eddigi tevékenységemen, mert eddig beindított, és bejáratott munkámban nem lesz semmi változás. Tehát a napi menüismertetés is ugyanolyan lesz mint régen. Még lehet, hogy változatosabb is, mert én is új ismereteket szerzek, és azokból a témakörökből, amiket szeretek. A gasztronómia, a technika, a tudomány, és a történelem ami érdekel. A TV-ben ezt nézem szívesen. De itt az ebéd, így illik arról írni a továbbiakban.

Marha erőleves érkezett. Erőlevest, általában marhahúsból készítenek, de lehet tyúkból, és halból, valamint más húsokból is. A lényege, hogy a húsból, és a csontból minél több hasznos anyag oldódjon ki a nagyon hosszú főzés során. Türelem kell hozzá, és szabadidő. Tény, hogy nagyon jót tesz lábadozó betegeknek, valamint a tavaszi vitaminhiányos időben. Leves esszenciaként is felfoghatjuk, van ahol 24 órás levesnek hívják. Azt hiszem egész jól leírtam az erőleves lényegét. Egy éve, mikor a konyhán voltam, épp erőleves főtt az üstben, levesporból. Akkor, mint minden ételt meg kellett kóstolnom azt is, és egyáltalán nem volt érezhető rajta, hogy porból készült. Ne a levesízesítőre, vagy a vegetára gondoljatok, mert ebbe semmilyen ízfokozó, vagy tartósító nem volt. Csak a hasznos anyag. Láttam már a Spektrumon, hogyan készítik, ezért bátran ajánlom. Az ételízesítőt nem, bár tudom, abból is sokan főznek levest. A mai leves íze egyébként jó, de a tészta kicsit szétfőtt.

Nagy kedvencem jön, a paradicsomos húsgombóc. Áron fiamnak is nagyon bejön, így nem kérdés, hogy nem én leszek az, aki elé kerül. Így történik mindig. Ő választ, én meg azt szeretem, ami marad. Szerencsére nem vagyok válogatós. Én is megfőztem tegnap saját húsgombócaimat, amire az étlapról szereztem inspirációt. A paradicsomos, és a húsgombóc szavak egy mediterrán étel kitalálására ösztönöztek, amihez a szószt is megcsinálom, és a tésztát is kifőzöm ma. Így én sem maradok húsgombóc, és paradicsomszósz nélkül. Annak a receptjét később írom majd le, de a mai kajáról van már írásom.  

Ropogós sült csirkeszárny van az étlapon, ami sültnek sült, de nem ropog. Ennek ellenére tökéletes. Ismerve a konyhai körülményeket, meg is lepődtem volna, ha úgy készítették volna a csirkeszárnyat, hogy bőre ropogós legyen. Házilag, kisebb mennyiségben könnyű csinálni, de több száz adagban szinte lehetetlen. A csirkeszárnnyal én is sokat dolgozok, mert kedvelt alapanyag. Érdekes, hogy majdnem kedveltebb, mint a kevésbé csontos comb például. Valószínű, a minden fűszert könnyen magába szívó, ízletes bőre miatt. Legjobb természetesen, ha van házi kapirgálós csirkénk, de a magyar "gyári" csirke még így is jobb ízű, mint sok más valóban gyári csirke. Biztosan sokan ismeritek a kentucky csirke fogalmát. Ez egy különlegesen fűszerezett csirkeszárny. A fűszerkeveréket azért találták ki, hogy a másképpen ehetetlen gumicsirkét fogyaszthatóvá tegyék. A mai csirkénk nem ilyen, mert nálunk hasonló alapanyagot még keresve sem találnánk. Ez az amerikai csirkegyárakban termelt alapanyagokra volt igaz, mert ott mindent megetettek a csirkékkel. Még a saját... nem részletezem, mert elmegy az étvágyatok! Hozok viszont egy saját csirkeszárny receptet, mert ez tuti. Olyan írásomat illesztem ide, amiben rögtön két recept is van.  

Ha szerda, akkor sütis nap. Nálam itthon az volt a hétfő, és a kedd is, mert hétfőn sütöttem, és tegnap fényképeztem saját sütijeimet. Nem olyanokat, mint amik ma érkeztek, mert ma cukrász sütit kaptunk, én pedig vajas, leveles tésztából csináltam sajátomat. Ez édes, az enyém pedig sós, fűszeres volt. Béke poraira! Most viszont krémes kocka érkezett, ami nem a hagyományos értelemben vett krémes, hanem két kakaós piskótalap közé szorított vaníliás krém. Én azt szeretem jobban, amit leveles tészta alappal, és tetővel csinálnak. Közben ideért az eső is, így nem csoda, hogy fáj a fejem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése