2014. szeptember 25., csütörtök

2014.09.25. Savanyú krumplileves, bakonyi csirkemell, zúzapörkölt

Tegnap délután volt egy kis programom, ahol többen is megdicsérték munkámat. Ezt, amit éppen olvastok. Egymástól függetlenül, hárman biztattak, hogy nagyon jó amit csinálok, ötleteket adok a másnapi, vagy a hétvégi ebédhez, de különösen az egyéb hozzáfűzött olvasnivalót dicsérték. Jól esett! Ezek szerint van értelme minden reggel pár perccel korábban felkelnem. 
Fiatal újságíró barátom is megkeresett, hogy bővítik az egyetemi média gasztro rovatát, így ezentúl hetente kétszer jelennének meg. Tavasszal létre hoztam, külön blogoldalamat Kezdők Konyhája címen, és úgy tűnik, azzal is többet foglalkozom ezentúl. Ennek az oldalnak az írásai kerülnek át újraszerkesztve az egyetemi lapba. Ennek is örülök, mert szeretek segíteni a fiataloknak. Örülnék, ha minél többen tudnának főzni. Ha ezzel az írással végeztem, rögtön kezdek neki az új cikknek. Desszertről fogok írni.
Most viszont a mai ebédről, ami kicsit később jött, mint máskor, de időben. Ennek ellenére leragadtam kicsit a tálalásnál, mert nagyon szépen sikerült az asztalra tenni őket. Nekem, legalábbis tetszik!



Savanyú krumplileves jött elsőnek. Nem is annyira savanyú, inkább savanykás. Szerintem majdnem mindenki tesz kevés ecetet a krumplilevesbe. Ki többet, ki kevesebbet. Én savanykásabban szeretem, így pont az én ízlésem szerint van készítve a leves. Itt a receptem is. A leves, pedig valóban, csak enyhén savanykás, olyan, mint amilyennek lennie kell. Valaki azt mondta régen: a krumplileves, legyen krumplileves! És milyen igaza volt ebben. Másban kevésbé.
Bakonyi csirkemell az egyik főétel, ami szokás szerint makarónival van tálalva. Gyorsan végignéztem az összes bakonyi képet, amit eddig az érkező ételekről csináltam, és mind mellett makaróni van. Még amellett is, amit saját magam készítettem. Úgy tűnik elválaszthatatlanok egymástól. Ez a nyirkos, hűvös idő, a gombák igazi szezonja. A bakonyi, mivel a hússzeletre halmozott gombapaprikást takar, akár beilleszthető az étrendbe a hétvégén. Látom a gyönyörű gombákat, és kicsit irigykedek. Régebben, míg nem alakult így állapotom, rengeteg gombát szedtem, és nagyon finom ételeket csináltunk belőlük. Annak ellenére, hogy ismerem a gombákat, mindig bevizsgáltattam, mert többet ér mások, és saját életem! Soha, egyetlen mérges gomba nem volt kosaramban, mert ha a gombavizsgáló talál csak egyet az ehetők közt, akkor is kötelessége az egészet szemétbe önteni. Néha tele volt a kukája! Elég átfogó írásom van a bakonyiról, és mostanában sokan olvassák. Mások is gombásznak. Itt a recept, ha esetleg bakonyit szeretnétek készíteni. Blogoldalam harmadik legnépszerűbb írása, így remélem nektek is hasznos lesz. Ma nemcsak szép, hanem finom is a ragu, kitűnő benne a füstölt szalonna íze!
Most pedig jöjjön, egy még nagyobb kedvenc. Áron fiam, ha itthon lenne, biztosan rácsapna. Nála a zúzapöri biztosan benne van a top 10-ben. Jó is ez. Szerintem, nagyon kevesen nem szeretik. Tudom, sokan vannak, akik egyáltalán, semmilyen belsőséget nem hajlandók megenni, bizonyos előítéletek miatt, de nem tudják mit vesztenek. A zúza a legfinomabb húsok közé tartozik. Hús, mert csupa izom. A baromfi, mivel foga nincs, ezzel az örökmozgó gyomorral őrli meg a fogyasztott magokat, és készíti elő az emésztésre. Ezért kell nagyon gondosan megtisztítani a zúzát a főzés előtt. Néha tele van apró kavicsokkal, mert azt is megeszi a tyúk, hogy könnyebb legyen a magok zúzása. De minek is írok róla, hiszen van egész jó zúzapöri receptem. Több is, mert a zúzapörkölt készítésben feketeöves vagyok. Azt választottam, ami kicsit különlegesebb, mint a többi, mert ezt egy gasztromagazin felkérésére főztem. Kicsit több időt fordítottam a pöri mai megjelenítésére, de úgy érzem megérte.
Így aztán, hogy szinte mindent kitárgyaltam, fogok hozzá más fontos munkámhoz. Ma sem fogok unatkozni.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése