2014.08.27. Grízgaluska leves, tökfőzelék, ropogós, sült csirkeszárny.

Ma is időben megérkezett az ebéd. Elsőként grízgaluskaleves. A Magyar leveses nemzet. Kevés hely van a világon, ahol a főétkezés levessel kezdődik. Mindenhol máshol is szerepel a főétkezésekre szánt ételek közt, de nem a legelején. Mivel érdekel, eddig is sok információt olvastam más nemzetek étkezési szokásaival kapcsolatban, így tudom, a Távol-Keleten az a szokás, hogy a főétkezés alkalmával, rengeteg fogást tálalnak fel, és mindenki kedvére választhat. Mivel ez a világrész is globalizálódik, lassan eltűnik ez a szokás. Gondoljunk bele, hogy ha most pl. nem étlapról választanám ki az ebédemet, hanem mindenből kapnék egy kisebb adagot, és azt választanám belőle, ami éppen legjobban ízlik. Nekem tetszene, és jó volt eljátszadozni a gondolattal. A középkori lakomákon sem ez volt a helyzet. Ott is hihetetlen mennyiségű kaja került az asztalra, és biztosan rengeteg volt a maradék is. Jobb esetben a szolganép elfogyaszthatta ezt, de volt, hogy a kiváltságosak inkább kutyáiknak adták a maradékot. Maradék pedig volt bőven. Volt lehetőségem régebben, az egyik neves fővárosi étteremben enni, ahol a középkor szokásainak megfelelően fatálon hozták ki az iszonyatos mennyiségű kaját, de egy éles késen kívül más evőeszköz nem volt az asztalon. Volt viszont tálban víz, és törlőkendő, ha legfontosabb evőeszközöd (a kezed) túl szennyezettnek találtad evés közben. A hely tele volt, és előzetes telefonos egyeztetés után lehetett csak ebédelni. Maradék itt is rengeteg volt, amit viszont kérés nélkül elcsomagoltak, így mindenki jókora csomaggal távozott, az ebéd után. Maradék mindenhol van. Itthon is. Más kérdés, hogy hétvégén úgy főzünk, a szombatra készült kaja jó legyen felmelegítve, még másnap is. És van, mikor a melegített étel jobb, mint a főzés napján. 
Van, mikor a kényszer szüli az állapotot. Szeretett Anyósom elárulta, Ő napokig a hétvégi maradékot eszi. A töltött káposztát eleve bővebb lére engedi, a maradékba virslit, krinolint főz, és ezzel napokig elvan. Az unokák, természetesen erről mit sem sejtenek. Ők annyit éreznek az egészből, hogy finom volt a hétvégi ebéd. Még nincsenek unokáim, de remélem lesznek, és magam is így fogok tudni spórolni. Az élet rákényszerít.

Már megint sokat dumálok mellé, hiszen a grízgaluska levesről eddig szó sem esett. Pedig nagyon szeretem. Azt a grízgaluskát, amit gyerekkoromban megszoktam. Az omlós, könnyű galuskát, amit sűrűn ettem. Épp ezért fordulok kritikusan minden alkalommal a leves felé, bár tudom, nagy mennyiségben nem lehet úgy elkészíteni, mint azt én szeretem. Más az, amikor kanállal szaggatom a galuskákat a levesbe, vagy nagy tételben az erre a célra készült galuskaszaggatóból jön az anyag. A múltkor ki is próbáltam, jól emlékszem-e még gyerekkorom grízgaluskáira. Jól emlékszem. Kicsit nosztalgiából, kicsit bizonyítási kényszerből megcsináltam és lefotóztam saját galuskámat. Itt a receptje. Bátran ajánlom mindenkinek, mert ez a békebeli, omlós galuska.
Eszembe jutott, egy évvel ezelőtti szitu. Egy hölgy felelősségre vont, hogy aki hordatja magának a kaját, az nem is tud főzni. Szerinte! Én már több formában bizonyítottam, hogy tudok. Ő már csak tudja - írta - mert az üzemi konyhákon gyenge minőségű alapanyagokból hozzá nem értő emberek főznek. És jött az őszinte beismerés!!! Ezt onnan tudja, mert ő is ilyen helyen dolgozott hosszú évekig. A vége az lett, hogy megorrolt rám, és azóta ott tart be nekem, ahol tud. Letiltotta ismeretségünket, de van beépített embere. Biztos vagyok benne, hogy a beépített ember is olvassa ezt az írást, így nyugodtan át lehet adni, hogy: Tudom!
Megint elkalandoztam, ahelyett, hogy kedvencemről írnék inkább!

Gyerekkoromban, mint sok hozzám hasonló, nem igazán csíptem a tökfőzeléket. Ez enyhe kifejezés! A helyzet azóta jelentősen megváltozott. Az utálatból imádat lett, és egyik kedvencem. A konyhán is nagyon jól csinálják, sőt egyszer pont akkor voltam ott, amikor ezt készítették. Így ráláttam, értenek hozzá. Csak a mennyiségek mások mint itthon. Annyira szeretem, hogy a múltkor jól bezabáltam belőle, ami azt eredményezte, a nagy mennyiség megülte gyomrom, így éjjel felzavart álmomból. Az elkötelezett gasztroblogger pedig ilyenkor írni kezd. Egyik legjobb hangulatú bejegyzésem született ezen az éjszakán, ami bizonyítja a tökfőzelék iránti vonzalmamat. 

Ropogós sült csirkeszárnynak nevezik az étlapon a másik főételt, és a csirkeszárny szintén nagy kedvenceim közt van. Tényleg népszerű alapanyag. Annyi fogy belőle világszerte, hogy már megkérdőjeleztem, a csirkéknek valóban, csak két szárnyuk van? A másik furcsaság az, hogy a statisztikáim szerint is legnépszerűbb receptjeim a csirke melléből, vagy szárnyából készült ételeim. Én is, ill. mi is (feleségem is kitűnő háziasszony) rengeteg elkészítési módját ismerjük, és alkalmazzuk a csirkének, köztük  szárnynak. Legtöbbször pácoljuk, de készült már lecsósan, tepsiben, bambuszpálcára húzva, és rengeteg más módon. Azt hiszem, a leglátványosabb közülük a csirkeszárny nyárs, és igen finom is. Úgy döntöttem, illusztrációként ezt hozom ma.  Ráadásul, nem is egy, hanem kétféle elkészítési mód van leírva a bejegyzésben. 

Megint sokat beszélem mellé, így csak röviden a végére. Érkezett még süti is. Kíváncsi voltam, mert a szokást felrúgva hétfőn cukrászsüti jött, pedig ezen a napon péksütihez szoktunk hozzá. A törvényszerű az lenne, hogy ma megcserélve a sort, péksüti érkezne. De szerencsére nem így történt. Kitűnő, krémes kocka jött, amit én is szeretek. 
Mindjárt meg is ebédelek!