Rendhagyó elemzés

Több, mint másfél éve találkozhattok olyan véleményeimmel, amiket nem az általam készített kajákról mondok. Tegnap buliban voltunk, ahol amellett, hogy lemezeken lovagoltam, (a diszkós tevékenység szabad fordításban) vacsora is volt. Nem én lennék, ha a gasztroblogger nem tör ki belőlem elementáris erővel, és összegyűjtött tapasztalataimat nem hoznám nyilvánosságra. Hangsúlyozom, mindenki ugyanazt a kaját kapta, így még véletlenül sem kivételezhettek volna velem, sem az adag méretét, sem az étel minőségét tekintve. Először, magáról a kajáról, annak minőségéről.

Háromféle hús volt a tányéron, petrezselymes tört krumplival, és rizi-bizivel körítve. Egy szelet cordon bleu, (sajttal, sonkával töltött sertésszelet) csirkemájjal töltött, filézett csirke felsőcomb, valamint fűszeres tarja szelet. Mivel a gyülekező 17 órakor volt, amit 18-kor ünnepség, díjátadás követett, a vacsora 19-kor lett felszolgálva.

Gyorsan, pontosan. Igaz, hogy kitűnően meg lett szervezve, hiszen az ételek nem a helyszínen készültek, de az adagok, mégis gyorsan, melegen kerültek elénk. A megérkezéskor már meg volt terítve, valamint az adagok mellé járó kovászos ubi is ki volt porciózva. Volt, akinél mire a vacsora is asztalra került el is fogyott. Emberek vagyunk! Aki türelmes volt, időben, együtt fogyaszthatta a vacsival. Bevallom, ezt tartottam egyedül kicsit snassznak az ételből. Szívesebben ettem volna friss uborkasalátát, mint a nyilvánvalóan másodosztályú kígyóuborkából, készített (tudjátok, aminek a görbülete nem felel meg az EU-s szabványoknak) kovászolt ubit. A felszolgált vacsiihoz is jobban illett volna, hiszen a húsok mindegyike szaft nélküli volt, valamint a köret is a szárazabbak közé tartozott, így a friss uborkasaláta tökéletesebben harmonizált volna a tányéron található finomságokkal. Ez az én véleményem, de a velem együtt vacsizó fiam hívta rá fel először a figyelmemet. A tányéron található rengeteg étel egyébként jó volt. Mindet, külön kóstoltam meg, kis szünetekkel, mert nem akartam, hogy az ízek keveredése miatt, ne legyen objektív a vélemény. 

A tarjával kezdtem, mert az esett kézre. Enyhén fokhagymás, megfelelően sós volt, talán kicsit száraznak véltem. A töltött csirke felsőcomb filé következett, amelynek esetében másra számítottam. Ez volt a legszebb a tányéron, és a láthatóan ropogósra sült bőre sokat sejtetett. Arra viszont nem gondoltam, hogy nem a megszokott darált tölteléket találok benne, hanem nagyobb máj darabokat. A májat, nem nyersen, hanem elősütött fűszerezett állapotban töltötték a húsba, de bevallom én mást is tettem volna hozzá. Az ízével semmi baj nem volt, enyhén majoránnás, egyáltalán nem túlfűszerezett íze tökéletes volt. Hiányoltam a töltelékből viszont valamit, amivel az egyébként száraz máj, valamivel még élvezetesebb lett volna a husiban. Mondjuk reszelt hagymát. Ezzel jobban csúszott volna, a sült csibecomb is ebben a formában. Az utolsó falat a cordon bleuból vétetett, és nem is számítottam másra. Ez sem amolyan kijevi csirke volt, tehát a sajttal, sonkával töltött panírozott hússzeletek jellegzetes szárazságával bírt. Mellé, a petrezselymes tört krumpli viszont jól esett. Egyáltalán minden, amit aznap vacsoráztunk. Másoknak is, hiszen az asztalokon körülnézve, mindenhonnan üres tányérokat vittek vissza a felszolgálónők, akikkel nem először találkoztam már. A gyulai rendezvények igen nagy részén az étkeztetést a Gyulakonyha KFT biztosítja. Összeszokott, zökkenőmentesen dolgozó csapat. Most is öten bonyolították le az étkeztetést, kifogástalanul. Bevallom, nagy hidegtál rajongó vagyok, és olyankor amikor tehetem, végigkóstolom az általuk készített széles választékot. 
Nem vagyok popópolírozó típus. Mikor végeztem a vacsorával, megmondtam a lányoknak, hogy meg fog jelenni oldalamon a kritika. Igazság szerint, az átlagosnál lényegesen finomabb ételeket szolgáltak fel, ami úgy látszott, a többségnek ízlett. Nekem is, bár mint jeleztem, kicsit próbáltam volna valami szaftosabb jelleget bele vinni. De ki vagyok én?