2014. június 24., kedd

2014.06.24. Savanyú káposztaleves, sült csirkeszárny, rakott krumpli.


A mai menü, akár egy átmulatott éjszaka után is megfelelne. Csupán a menü összeállítása miatt, hiszen rögtön az elején savanyú káposztaleves jön. Nevezhetnénk akár korhely levesnek, hiszen a káposzta mellett, más elemek is tartalmassá teszik a levest más esetben, de nem ma. A mai levest, a átlagosnál alaposabb elemzésnek vetettem alá, így könnyen le tudom írni. Kicsit jobban kimostam volna a káposztát, mielőtt főni tettem volna fel, mert a vártnál savanyúbbnak találom. Vártam, hogy kevés zöldség is lesz belefőzve, de a káposztán kívül, csak némi tejfölös habarást éreztem, mind ízén, mind állagán. Én szeretem a savanyú káposztát, így nekem ízlik. Lehet, hogy másoknak kevésbé.
A csirke egyik legnépszerűbb része a szárny. Természetesen, a gasztronómiai népszerűségére gondoltam. A legízletesebb alapanyagok közé tartozik, annak ellenére, hogy csontos. Húsa viszont nem száraz, és könnyen fűszerezhető, hiszen a vékony bőrrétegen megtapadnak a fűszerek. A pácolásra is a legjobban reagáló húsféle. Nálunk, saját konyhánkban is sűrűn szerepel az étlapon, bár érdekes módon, sokszor drágább, mint a lényegesen kevesebb csontot tartalmazó csirkecomb. Biztosan, erre magyarázat a nagyobb kereslet. Most, egyszerűen sütött csirkeszárny érkezett, mindenféle előzetes pácolás nélkül, de nem állom meg, hogy legalább egy saját receptemet ne osszam meg. Nyár van, és ilyenkor szokás grillezni. Ezért, a legutóbbi grillezésemről szóló bejegyzést hozom ide, amikor saslikot, csirkeszárnyat, és virslit is tettem a rácsokra. Bízva abban, hogy használni is tudjátok tapasztalataimat, itt a legutóbbi írásom.   A tálalásnál nem álltam meg, mellétettem a tegnap készített tzatzikit, amit kivételesen uborkahengerben tálaltam. Ízben, és látványban is nagyon illik a csirkeszárnyhoz, ami ma kevés fokhagymás mártással meglocsolva érkezett.
A rakott krumpli is sűrűn sorra kerül az étkek kiválasztásánál, nemcsak nálunk, hanem a konyháról érkező kaják közt is. Igaz, hogy mi leggyakrabban a téli időszakban csináljuk. Ez a beidegződés, valószínű a disznóvágásokhoz köthető, mert akkor volt friss, füstölt szalámi. Mivel kitűnő, a saját hentesünknél állandóan kapható kolbász, bármikor nekikezdhetnék. Az egyik legegyszerűbb rakott étel, mert csak krumpli, kolbász, tejföl, és főtt tojás szükséges hozzá. Ezeken kívül, már csak kevés só, és őrölt bors, és neki lehet kezdeni. Szinte mindenki ismeri az elkészítés módját, de ha véletlenül valaki mégse, akkor itt a saját receptem
Érdekességként megemlítem, hogy évekkel ezelőtt cseregyerek volt nálunk Németországból, és nagyon ízlett a fiatalembernek a rakott krumpli. Mint kiderült, erdélyi sváb nagymamája, otthon (Németországban) is készített ilyet, mert magyarlakta területen élt mielőtt kitelepítették, és ismerte a rakott krumpli készítésének rendkívül egyszerű módját. Mikor Gergő fiam viszontlátogatott hozzájuk, semmi gond nem volt a kajával, mert a nagymama kitűnően főzött, ami nem feltétlenül jellemző az echte németekre. Volt, ahol inkább adtak a gyereknek napi apanázst, hogy vegyen magának valamit a mekiben. Na a nagyi kitett magáért, és mi is, mikor nálunk voltak gyerekek. A mai rakott krumplit kénytelen voltam, egy archív fotóról bemutatni, mert mire ideérkezett, teljesen alkotórészeire hullott. Egyébként ez is finom.
Mindkét főételhez jár kovászos uborka, de mivel tegnap elkészítettem a tzatzikit, amit nem a szokványos módon tálaltam, a csirkeszárny mellett azt láthatjátok a fotón. Illik hozzá. A kovászos uborka is, és megjegyzem, a legnépszerűbb receptem pont erről szól. Minden statisztikát megdöntött néhány hete, mert néhány nap alatt 26000 látogatót gyűjtött. Ezek szerint, mégis jól csinálom, amit csinálok. Leszoktam teljesen a dicsekvésről, de ezt azért érdemes volt megemlíteni. Köszönöm nektek az írásaim iránt tanúsított figyelmet! Ja! Itt a koviubi imént említett nagy sikerű bejegyzése.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése