2014.06.18. Csontleves, paradicsomos húsgombóc, pácolt csülök.

Mikor reggel megnéztem az étlapot, rájöttem, ma is finomakat fogunk enni. Általában jók az érkező kaják, ritkán fordul elő, hogy valami nem az én ízlésem szerint sikerült. Persze, az én ízlésemmel is baj van biztosan. Én valószínű fűszeresebben eszek, mint mások. (nem csak a sóra gondolok) Én szívesen használok zöld fűszereket is a főzéshez, sokszor olyanokat, amiket még ki sem próbáltatok. Nagyon csípem a keleti ételeket, és el is tudom készíteni őket. Különleges ízviláguk lenyűgöz. A keleti ételek többségében, megtalálhatjuk a sós, az  édes, a keserű, és a savanyú ízek harmóniáját. Szerencsére nekem nem kell sokat törni a fejemet, hogy nekiálljak egy ilyen jellegű kaja elkészítéséhez. Azért utánanézek. Valamivel több mint egy éve csináltam már kimchit. Ez egy ősi koreai erjesztett savanyúság, ami kínai kelből készül, igen csípősen. Mindenhez, mindenkor fogyasztható. Szerencse, ha az ember fia kicsit érdeklődik, nálunk is minden kapható hozzá. A múltkori is nagyon jól sikerült, de most még jobban utánanéztem. Szerencsére a neten találtam eredeti videókat angol felirattal, így több közül választhattam. Tegnap pedig nekiláttam, és a hétvégére kész lesz a finom kimchi. Mint a kovászos uborka. Annak is meg kell érnie, nem fogyasztható azonnal. A mai ebéd viszont azért van, hogy azonnal fogyasszuk, ha akarjuk.

Csontlevessel kezdünk, ami valóban csontból készül. Nagy ritkán levesalapból, de az is ugyanolyan értékű, mint a csont. El tudom képzelni, kutyám mit kezdene az egyébként semmire nem használható, számára viszont élményszámba menő csonttal. Maga a leves marha, borjú, vagy sertéscsontból is készülhet, levestészta, esetleg zöldségek hozzáfőzésével, de önmagában is kitűnő alaplé, más ételek elkészítéséhez. Ma rengeteg zöldség, és finommetélt lett belefőzve, és finom a végeredmény.

Nagy kedvencem a paradicsomos húsgombóc, amit lakodalmakban szerettem meg. Környékünkön híresek voltak a jaminai (békéscsabai) tót főzőasszonyok, akik nélkül bizonyos helyeken elképzelhetetlen volt lakodalom. Sűrűn találkoztunk, mert én videóztam, míg ők főztek. Sokat beszélgettünk is, mert már akkor érdekelt a főzés, és tőlük igazán lehetett tanulni. A paradicsomos húsgombócot közvetlenül a leves után szolgálták fel, és a hosszú ideig főzött, de mégis száraz korosabb tyúkok mellehúsát használták hozzá. Ha a gazda nem kért paradicsomos húsgombócot, akkor fasírtnak darálták meg. Általában kértek. Én akkor szerettem meg igazán ezt a csodálatos ételt, ami bármikor máskor is elkészíthető, de mégis a levesben fűszerezett főtt mellehúsából volt az igazi. Ej de rég voltam lakodalomban, ahol ők főztek! Én is csináltam már, így recept is van róla. Ez jobban hasonlít a mai kajára, mint a jaminai asszonyokéra. 

A pácolt, sült sertéscsülökről csak ízlelés alapján mondok véleményt, mert sokféleképpen készíthető. Mi is többször készítettük már saját konyhánkban, és egyik legnépszerűbb bejegyzésem is róla szól. A rövidített változatot hozom ide, mert elég hosszan írtam róla először.  Én általában, rozmaringgal, kakukkfűvel, fokhagymával fűszerezem a csülköt, mert az illik legjobban hozzá. Szerintem. Más szerint más, és ebben nem is vitatkozom. A csülök viszont, ha jól van fűszerezve, kitűnő, szaftos csemege marad, éppen amiatt, hogy a hús tele van zsírerekkel, és vékony szalonnaréteg is van az egyben sütött húson. Ha pedig sikerül a bőrét ropogóssá sütni, igazi pikáns, rendkívül látványos ételt tudunk saját, vagy vendégeink tányérjára varázsolni. Hmmm... ezt jól leírtam! Ma nem a ropogós változatot kaptuk, hanem külön, fűszeres szósz készült mellé, ami egyébként finom.

A piskótatekercs, ami az ebéd koronája lenne, egyenlőre a hűtőben várja, hogy fogyasztásra alkalmas állapotba kerüljön. Elég sokat késett ma a kaja, aminek tudom az okát, de a hosszabb idő, jelentősen rontotta a süti állagát. Így aztán előkotortam egy képet a régiek közül, mert a mai süti enyhén szólva sem volt fotogén. Az íze úgy tűnik nem károsodott szerencsére.
Szó esett a jaminai hölgyekről az elején, akikhez életem egyik furcsa, vicces élménye is tartozik. Megérkeztem a lakodalomba, és mindig az elsők közt érkeztem, hogy a szükséges előkészítést elvégezzem. (világítás, 220V,stb)  Azonnal hozzám lépett az egyik asszony a következő kérdéssel: Művész úr!  (???)  Az ételhordót, mikor tetszik ideadni? (???) Mikor tetszik ideadni az ételhordót, mert a zenész urak, már ideadták?  (???)  Kiderült, ott az a szokás, hogy a vőfély, a fotós, a videós, és a zenészek is ételhordóval viszik haza az ajándék kaját, és bár nem vittem ételhordót (azután sem) mindig csomagoltak el valamit. Azt nem tudom, a szokás hogyan alakult ki. Lehet, hogy tényleg valamelyik zenész úr vitte magával az ételhordót először?  
Életem egyik legszebb időszaka volt, és nem csak a finom kaják miatt.