2014. május 20., kedd

2014.05.20. Almaleves, szezámmagos rántott csirkemell, rakott brokkoli.

Valamivel húsvét után kezdett nagyon fájni jobb kezem, és még mindig tart a fájdalom, de lényegesen elviselhetőbb, mint az elején. Hosszabb írásokba azóta nem kezdtem bele, pedig lenne miről írnom. Így a megszokott tevékenységeim is leredukálódtak információs szintre, de ha meggyógyulok, lesz nemulass! Kénytelen vagyok jegyzetelni címszavakban, és számomra is meglepő mennyiségű recept, meggondolandó étel gyűlt össze papíron. Ha mindez a megvalósulás szintjére emelkedik, lesz miről beszámolnom. 

A mai menüről mindenek felett, így meg is teszem.
Elsőként, az almalevest kóstoltam meg. A megszokott ízű, szerintem korábban írt receptem illik a mai levesre is. A gyümölcslevesekhez illő fahéjas, szegfűszeges ízzel, és karácsonyi süti illattal jön mindig. Mivel jönne? Ez illik hozzá. Pár kanállal jól is laktam belőle.
A rántott csirkemell szerves egységét nem bontottam meg azzal, hogy vágtam belőle. Majd megteszem később. Biztos vagyok benne, hogy mindenki aki kóstolja, meg lesz elégedve vele, hiszen ezen a szinten már nem lehet elrontani. Az uborkasalátát viszont nem álltam meg. Nagyon vágyok már a friss salátákra, és a paradicsomon kívül az uborka a legnagyobb kedvencem. A hét végén valószínű, első koviubim is az üvegbe kerül.
Nem illik véleményt mondanom arról, amit nem kóstoltam meg. Így a rakott brokkoliról sem. Képem van róla korábbról, így az illusztráció nem marad el. Szeretem, de ma inkább rántott husit eszünk ubisalival. A minap szóba hoztam a mintamenza program kapcsán a brokkolit. Egészséges étel, de tudomásul kell venni, hogy nem mindenki szereti. Épp ezért nem lehet, főleg gyerekeinket arra kényszeríteni rendelttel, hogy a megszokott kaják helyett, mások által finomnak vélt ételeket adjunk nekik az eddigiek helyett, egyik napról a másikra. Ez az én véleményem, és ha megtehetem, biztosan beszélni fogok a program vezetőjével. Mivel baráti viszonyban vagyunk, remélem hamarosan sor kerül rá!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése